Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-30 / 5. szám

hirdetők és hű követők kitűnnek : Ullmnn3

) (1796—1865) a »Studien und Kritiken« című theol. szakközlönynek megalapítója, kinek »Jézus bűntelenségéről 1863« című műve történet-apologétikai szempontból becses adatokat tartalmaz, míg hittani-spekulativ része bizonytalan, a miért is Schwarz »szégyenkező supranatur alismust* tulajdonít neki. Ugyanaz áll mint dogmatikusról Neanderről 4

) (1789 — 1850) is, ezen ^protestáns bencés*-xő\, mint Hasé nevezi, kinek világa a belső ember klastroma volt, s kinek »a hit és birálat közti ingadozása »Jézus élete« című művében nyilvánult.® Ha el is kell ismernünk nagy érdemeit az Írásmagyarázat, a bibliai theologia s a történet terén, mindamellett a dogmatikai meghatározástól távol áll. Dogmatikai kategóriái a Schleiermacher fogalmainak theistíkus eltompításai, s általában hittani elméletről tudni sem akar. Az általa nagyon gyűlölt hegeli dialektikából tanulhatott volna e téren ! A megváltóval való életközösségnek fogalmát nagy hévvel központinak tekinti ugyan, azonban arra nézve, miként képzelendő tulajdonképen az isteninek és emberinek személyes egysége a Krisztusban, s a megdicsőült Krisztus működésére nézve a szentlélekhez való viszonyában, homályban hágy bennünket a »pectoráltheologiának« ezen megalapítója. Neanderhez csatlakozik Tholuck 5

) (1799—1877), ki sokoldalú tudással és szellemi mozgékonysággal — j »gláubig, geistvoll und aller modernen Bildung máchtig,« mint Hasé jellemzőleg mondja — az irás elfogulatlanabb történeti vizsgálására adta magát. Hittani dolgokban azonban soha sem ment túl egy »szellemdús dilettantisrnuson.* úgy hogy — a személyeskedéstől eltekintve — helyesen itél róla egykori tanártársa Schwarz ") .* »ő egy szellemdús eklektikus, az újabb kor minden művelődési elemétől megérintett theologus. Megízlelte a spekulatív, meg a Schleiermacher-féle theologiát, a nélkül, hogy az egyikből vagy a másikból jóllakott volna. Különben is ezen iskolák fogalomélességétől és rendszerességétől az ő töredékes (aphoristikus) gondolkozása mindig visszaijedt.« Es tényleg: Schleiermacher, Neander, Hegel sőt az erlangení Hofmannhoz is csatlakozott, hogy ismét tőlük elforduljon. A hittani ismeretnek szilárd és biztos : alakjára az ő sokoldalú és szellemdús theol. törekvése soha sem jutott el. Mint dogmatikus sokkal jelentékenyebb Müller') (1801 —1878), kinek »A bűnről szóló keresz- ! tyén tan 5. kiadás 1857® című műve e pontról több dogmára fényt vetett és jelentékenyen hatott, sőt kisér- j letet tett a bibliai tartalom tudományos áthatására s a régi hittannak a 19. század spekulatív vívmányaival való kiegyenlítésére és fejlesztésére. Azonban nem ment túl egy spekulatív modern scholastikán, s az embernek u. n. időelőtti bűnbeeséséről szóló elmélete ál'alánosan visszatetszett. * Hittani értekezései« 1870 becses adalékokat tartalmaznak a kegyelemeszközök és az egyházról szóló tanhoz. Dogmatikai erőre nézve felülmúlja Müllert Nitzsch 8

) . .. ————__ . I 3) V. ö. Beyschlag cikkét Ilerzog Realencyclopadie XVI. 147 s köv. 1. s ugyauoak róla irt életrajzát 18Ó6. — Utlmann a közvetítő theologia egyik legbuzgóbb hirdetője. >A keresztyénség lényege* című műve foglalja magában a közvetitő theologia alapgondolatait: hogy a keresztyénség nem tan, hanem teremtő élelelv, hogy Krisztus mint istenember (az isteninek és emberinek tökéletes egysége), a keresztyénség központja, mely nélkül a keresztyénség érthetetlen talány volna stb, 4) F. ilerzog » Realencyclopadie® 10. kötelében Uhlhorn i. vágó cikkét; Jacóbi »Erinnerungen an Neander* 1883. Witte >Tholucks Leben 1884 — 86 s Ilerzog »Realencyclopadie« XV. kötetében Kahler i. vágó cikkét. 6) I. m. 137. 1. 7) F Iíupfehl »Müller« című cikkét Herzog »Realencyclopadie* X. k. 343. s köv. 1. s) F, Beyschlag »K, J. Nitzsch, eine Lichtgestalt der neueren ev. Kirchengeschichte* 1872, című művét. (1787—1868), habár annak ügyességétől és világosságától távol is áll. Landerer n

) tényleg fájlalja, hogy munkássága inkább a gyakorlati theologia s az unionismus szolgálatába lépett. Mert a mit »System der Christl. Eehre« 6. Auflage 1851, »Prot. Beantwortung der Symbolík Dr. Möhlers« s a Strauss philos. hittanának theologiai felelete című műveiben nyújtott, a legvilágosabb és teljesen átgondolt hittartalomhoz tartozik az egész Schleiermacher utáni theologíában. A tulajdonképi spekulatív dogmákban azonban, név szerint a háromságban, christologiában ő sem ment a scholastikától, a melybe ezen uniós theologusok közül sokan bele estek. Ide tartozik Twesten (1876) is, ki a maga apologetikájában Nitzsch módjára theistikus módon alakította át Schleiermacher alapgondolatait, s az óprot. dogmákat a vallásos kedély nyilatkozatainak igazolta. Ide tartoznak azon theologusok is, kik Schleiermacher befolyása alatt állva, többé-kevésbé spekulatív elemeknek is hódoltak a keresztyén tanrendszer fölépítésében, a miért is Schivarz—Kovács Albert »a spekulatív hittan epigonjainak* nevezi őket, s névszerint Liebner, hangé és Martensen sorozhatok ide. Különben Dorner ,

0

) (1809—1884) is ide való s köztük a legjelentékenyebb. Ő kétségtelenül nagy hittani képességekkel bír, melyeknek alapján képes volt a bibliai-egyházi tananyag tudományos feldolgozására és rendszeresítésére, azonban ezen produktív munkásságot nem mindig követi bírálati józanság és hittani egyszerűség is, úgy hogy gyakran spekulatív scholastikába esik. Legjelentékenyebb művei az ő »Christologiája* (1853 s köv.), »A prot. theologia története« (1867), »Hittana« (1879—1882) s ujabban az ő »Erkölcstana.« A problémákat a közvetítő theologiának ezen dogmatikusa — főleg a christologiában — helyesen állítja ugyan fel, anélkül azonban, hogy azokat alaposan meg is oldaná. Nagy tudományosság és bírálati éleséi telműség jellemzi összes műveit. Dornerhez leginkább hasonlítható Martensen (1808 —1884), ki eredetileg Hegelből indúlva ki, később schleiermacherí, természetbölcsészeti és ujschellingi gondolatoknak befolyása alatt állott. Hittana (eredetileg dánul írva 1856) az egyházi hittannak legjobb felépítése a 19. század tudományosságának alapján, könnyű áttekintés, szellemdús irály s ösztönző nézpontok jellemzik azt, de még sem ment bizonyos homályos scholastikától. Helyesen mondja róla Schwarz 1

'): »ő a forma mestere, a rövid élőadás, a tiszta meghatározás tehetsége nála rendkívüli. Dogmatikája compendiumszerű szerkezete nagyszerű tökéletességgel bir. De hiányzik belőle a belső egység és önállóság. . . eklekticismusát ügyesen rejti el.« A legfőbb tanokban belső ellentmondásba esik, a dogmának schleiermacherí konstruálása által az ember benső lényegéből folyólag s az orthodox elméletnek spekulatív igazolása által. Ez főleg az ő christologíájáról és háromságáról állíthatni. Ferde tovább a Schellingféle satanologiának kombinálása a bibliaival. Irásellenes a gyermekkeresztelésről szóló tana is, s a kettős újjászületés közötti megkülönböztetése. — Az egyházról szóló tanban pedig modern confessionalistikus tévedésekbe esik. Erkölcstanát (3. kiadás. 1878) szellemdús irály s a keresztyén erkölcsinek gazdag tarta'ma jellemzi, bár tudományos bírálati fejtegetéseiben, így a modern kérdések tárgyalásában hiányos. E művében különben a spe-9) 1. m. 350. l. 10

) F. Dorner Izsák életrajzát s műveinek ismertetését a »Slu-dien und Kritiken* 1S85. évf. 3. füzetében s Herzog »Realencyclopadie« XVII, 755—770. 1, ») I. m. 463. 1. IO