Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-23 / 43. szám

nos elveire való hivatkozás, a kérdesek feltevésénél is az igazságnak és célnak leginkább megfelel. »Confusio idearum* gyanánt említi cikkiró a »kézfogást*, hivatkozik Fördős Lajos »Agendájának« ama kifejezésére, melyben »a kézfogás és a gyermekek külön megáldása* nem tartatik célszerűnek, minthogy az zavarja a figyelmet s ünnepi komolyságot s mondatik : »nincs is reá semmi sziikség«. Már maga az, h< gy Fördős Lajos Agendás könyvének függelékében : ^Jegyzetek és utasítások a szertartási beszédekhez« ekkép nyilatkozik, mutatja azt, hogy a liturgusok egy része a kézfogást és a gyermekek külön-külön megáldását a konfirmáció végrehajtásánál alkalmazta, a másik rész pedig épen figyelmet, az ünnepély ko molyságát zavarónak, tehát szükségtelennek állította azt. Fzen kérdésnél nincs más teendőm, mint egyszerűen kinyilatkoztatnom, miszerint én az előbbeniek közé tartozni szerencsésnek érzem magamat, mert ha a kézfogást — főleg midőn a konfirmándusok számosak — el is engedem, de a növendékek páronként való külön külön megáldását — még pedig a kéznek főre tétele mellett — a konfirmációi szertartás egyik kiemelkedő mozzanatának ismerem, mely nemcsak hogy zavarná az ünnepély komolyságát, sőt a legigazibb megindulást, a legmélyebb meghatottságot épen ez kelt mind a gyülekezet tagjainál, mind a konfirmándusoknál. Melyik tábor foglalja el a helyes álláspontot, nem vitatom tovább, de annyit egész határozottsággal nyilvánítok, hogy a gyermekek páronként való külön-külön megáldását sem egyik, sem másik író vagy cikkező kedveért fel nem adom, mindaddig, míg magyarországi hitfelekezetünk egyetemes zsinata azt elveivel és álláspontjával ellenkezőnek nem nyilvánítja; nem adom pedig fel azon oknál fogva, mert velem rgyütt mindazon lelkipásztorok, kik ezen részletet a konfirmációnál alkalmazzák, tapasztalatból tudják azt, hogy ez a lelkeket megragadó és megindító jeleneteknek egyike, elannyira, hogy a m t Fördős Lajos is kiemel, »az ötömkönnyek — és hozzá teszem a megindulás könnyei — fe csillogására« ez adja meg a legkedvezőbb s legfelhasználhatóbb alkalmat. (Vége köv.) Sütő Kálmán, bereg-somi lelkipásztor. ISKOLAÜGY. Népiskolai tankönyv-irodalmunk legújabb termékei. II. Egy másik szintén jelentékeny, bár nem minden kifogás nélkül való munka Dóczy Gedeon tanárnak, a debreceni ev. ref egyház leánynevelő intézete igazgatójának pályadíjat nyert műve: »Magyar ABC és olvasókönyv az elemi első' osztály számára. * A munkácska a mellé csatolt » Vezérkönyv*-ve\ együtt a tiszántúli ev. ref. egyházkerület által adatott ki s annak tulajdonát képezi, s Debrecenben ifj. Csáthy Károlynál jelent meg és altala kapható minden könyvárusnál. Az ABC ára kötve 20 kr, a Vezérkönyvé 25 kr. A »Vezérkönyv* kitűnő methodussal van írva s minden lapján elárulja az elméletileg igen jól készült, szakavatott paedagogust; de már az ABC arról tesz bizonyságot, hogy más az elmélet és más a gyakorlat, hogy: »Grau ist jede Theorie.* A betűk Íratásának egymásutánja ellen nem tehető kifogás, az methodologiailag megállhat, bár részemről a Gönczy ABC beosztását e tekintetben jobbnak tartom ; de hát ez nem oly nagy baj. Hanem annál inkább kifogásolható, hogy az olvasási gyakorlatokban igen sokszor vét szerző amaz elvek ellen, melyeket pedig oly igazán és helyesen fejt ki vezérkönyvében, midőn így ir: »A kiválóképen gépies olvasásra szánt anyagot illetőleg némelyek azon véleményben vannak, hogy erre minden oly szó alkalmas, a minő a már | megismertetett betűkből alkotható — stb. De ha mélyebben gondolkodunk, mint a hogy kell is, és gondolóra veszszük, hogy az olvasás által nemcsak az a célunk eleitől fogva, hogy a gyermek olvasási készségre tegyen szert, hanem, hogy a gyermek értelmét is fejleszszük akként, hogy minden általa folyékonyan elolvasott szónak vagy rövid mondatnak egyszersmind értelmét is felfogassuk : úgy a már megismertetett betűkből csakis oly szókat szabad alkotnunk, a minők, ha érzéki tárgyak: érzékileg, ha pedig elvont tárgyat vagy fogalmat jelentenek : legalább szóbelileg azonnal szemlélhetek legyenek« stb. Az elmélet jó ; de hát akkor a gyakorlatban miért ír oly mondatokat, melyek a gyermek ismeretkörétől, gondolkozásvilágától annyira távol állanak, s melyeket megmagyarázni akarva, a tanítónak egész prelectiókat kell tartania és még akkor is csak atra valók, hogy az agyat megterheljék vagy pedig semmikép n rn érti meg a gyermek, mert a legeszesebbnek sem ér fel odáig az esze ? És miért ad oly mondatokat s használ oly kifejezéseket, melyek a jó ízlést sértik, melyeket művelt ember csak a legritkábban ejt ki ? Vagy miért közöl olyan émelygős verseket, melyek soha nem fejezik ki a gyermek kedélyhangulatát és ad több oly mesterséges talányt, miket csak igen-igen ügyes kezelés mellett tud a gyermek megfejteni? Elég az ebő osztályban írni, olvasni megtanulni, — úgyis aztán már többé semmiféle tudomány nem lesz oly nehéz, m:

nt volt ez — minek ott már mindenfélével megterhelni azt a kis tudvagyó agyat, mely minden iránt érdeklődik s amúgy is folytonos kérdéssel ostromol, csak tudjunk rá felelni Es minek különösen akkor, mi<or bizonyára falusi gyülekezetek gyermekei számára van írva a könyvecske? Csodálom, hogy a bíráló bizottság ezeket észre nem vette, s nem ezek nélkül adta ki a könyvet, me y e kihagyásokkal sokat nyert volna. Micsoda ízléstelen mondat ez : »A bűzt az orrom érzi« (15. 1.). Hát mely hegeli okoskodást vár szerző a gyermektől, mikor e kérdést teszi fel: »Ur van-e a térben ?« (20. lap). Aztán Üde név nincs. (20. 1). Egész physikai magyarázat szükséges e i mondathoz: »A meleg a vizet gőzzé változtatja* (29. 1), vagy ehhez meg állattani : »Epe minden állat belében van.« Nyelvtani ehhez: »Már nem pala táblára irom a hang jelét (sic!), hanem papírra (31. 1.). »Az akó űrmérték®, »A cső üres henger«, »A rügy a levél nyele és az ág közt található*, »A kinek ügye van, az a bíróhoz megy, neki mondja el ügyét*, »A kiló súly, kétszer olyan nehéz, mint a font« stb. stb. Mennyi magyarázatot igénylő mondatok s ha megmagyaráztatnak is, nehezek annak a gyermeknek! Az olvasmányok közt milyen nehéz »A lélek« című, megfoghatatlan a növendéknek; pedig hogy elvont nagy dolgokat is jól meg tud magyarázni s va'óban szemléltetni szerző, mutatja a »Ki tud mindent* című, mely e tekintetben páratlanul all s a mely mellé még csak »Az imádság* című kis olvasmány állítható. Nagyon ízetlen s nem a gyermeki érzés világnak megfelelő néhány vers : »Lórika gondja* (109. 1.), »Dalos madár halála«, »Rózsa és Rozmaring* (87. lap), »Miért nem vagyok nagy!« (72. lap). Az efféléket egy második kiadásban el lehet hagyni, s akkor az ABC a