Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-23 / 43. szám

mellé adott vezérkönyvvel együtt jó és használható munka lesz, melyet e szétszórtan található hibái dacára is, ajánlunk már most is az érdeklődők figyelmébe. Ugyancsak a tiszántúli ev. ref. egyház kiadásában jelent meg két kis munka, az egyik: »Életrajzok a Diagyár nemzet történetéből« az elemi iskola III. és IV-dik osztályai számára, a másik: »A magyar nemzet története« az V. és VI. osztályok számára. Mindkettőt Gergely Károly és Kovács Lajos írta. Az első munka 87 lapon 28 életrajzot tartalmaz s ezek keretében majdnem letárgyalja rövid kivonatban az egész magyar történetet. Ha megtanu'ásra szánták a könyvet szerzők, akkor az irály is kissé, az egyes életrajzok meg minden tömörségük mellett is hosszúak. Jobbnak találtuk volna, ha »életrajzok « helyett inkább »jellemrajzokat« adtak volna szerzők, feldo'gozásával ama népmondai és adoma-anyagnak, mely egyes nagy királyainkról kereng a nép ajkán s oly kitűnően jellemzi őket. Ez a gyermek érdeklődését is jobban felkelti s ezzel fűszerezve, a száraz történeti tényeket is örömöstebb megtanulja. Az életrajzok különben így, a mint vannak, történethtíek, szépen vannak írva s jók a közbeszőtt hazafias versecskék és a mintegy a történetek tanulságaiul elvont erkölcsi buzdítások. — »A magyar nemzet története* tömör compendium nagy hazaszeretettel írva s »Fiiggelék«-ében hazánk alkotmányának rövid ismertetését közölve. Az első munka beosztásából és tárgyalásából persze természetesen következett, hogy a másodikban sok az ismétlés az elsőben elmondottakból, a mi nem árt a lényeges és jellemző dolgoknál, de untató a kevésbé fontosaknál. Egyik legsikerültebb része a munkácskának a szabadságharc története, tele lelkesedéssel. Általában az Íróknak igen jó érzékük volt az iránt, hogy mindenütt, hol csak alkalmuk volt, erőteljesen kifejezték a haza iránt való forró szeretetet, a nemzet múltja iránt való kegyeletet és jövője felöl való törhetlen reménységet. Ha talán a tömörség miatt kissé nehéz is lesz a gyermeknek megtanulni a történeteket, de örömmel fogja beszívni a könyv elveit, ha ép oly lelkes tanító vezeti őket, mint a minő lelkes emberek a munkát írták. A munkák ára 20—20 kr kötött példányban. K. B. T A R C A. A megismerhetten. Első fejezet. Vallás és bölcsészet. A megismerhetlen elméletének képződése s viszonya a valláshoz. (Folytatás.) Szükségesnek tartom felemlíteni s a saját meggyőződésemnek kifejezést adni azon elvvel szemben, mely a közelebbi évek óta divatossá kezdett válni nemcsak a bölcsészek, hanem elég sajátságosan a theologusok között is, hogy t. i. theologusok vitatkozzanak theo•logusokkal, filozofusok filosofusokkal, s a természettudósok természettudósokkal. Valóban sajátságos princípium 1 Azok, a kik ezt hangoztatják, megfeledkeznek róla, hogy a filozofia alapját a természettudományok, koronáját a vallás eszméi képezik ; elfelejtik, hogy a természettudományok szükségképeni célja és feladata a tünemények bizonyos csoportjában egységet, összefüggést s a különböző csoportokat uraló törvények közt ismét összhangot, vagy pedig egy felsőbb, általánosabb törvénytől való függést mutatni ki, a mely cél a természettudományokat többé-kevésbé filozofiává teszi, míg a nélkül a tudomány névre nem érdemesek; elfelejtik végül, hogy a vallás, mint a melynek forrása, a legmélyebb rejteke, tárgya az Isten, könyve a természet s megtestesítője a társadalom: az Istenről, a lélekről, a természetről, a társadalomról felállított tételeket nem tekintheti közönyösen, mert hisz a vallásos érzelem tárgyát, a vallási tudat tartalmát éppen ezekben és ezek által nyer. De nemcsak a tárgyak rokonsága az, mely a három szellemi hatalmat a legszorosabb viszonyba hozza, s ennélfogva azok tereinek teljes különválasztását lehetetlenné teszi, hanem egy más szempont is, és ez talán még inkább feltünteti amaz elv helytelen és észszerűtlen voltát. Ismeret, életnézet s így tudomány, bölcsészet, Önmagukban nem léteznek, hanem igenis vannak természettudósok, bölcsészek és vallásos emberek, a kiknek az említett elv szigorú keresztülvitele esetén három különböző módon kellene gondolkozni s nem ritkán ugyanazon tárgyra vonatkozólag három különböző nézetet vallani, a szerint, a mint most a vallásos ember, majd a filozofus^ vagy végül a természettudós szóllalna meg bennök ! Élénken emlékeztet ez bennünket a kettős igazság korszakára; csakhogy míg a kettős igazság felvétele, legalább külsőleg indokolva volt az által, hogy az időben — a tudományok és a bölcsészet újjá születése korában — csaknem mindenki azon meggyőződéstől volt áthatva, hogy a tudomány igazságainak feltétlen elismerése a vallás végromlását, megsemmisülését vonja maga után, s hogy viszont az egyház tanainak uralomra jutása a már szép hajtásokat mutató bölcsészet és természettudomány fejlődését tenné lehetetlenné : addig a hármas igazság hypothezisét — mert az iménti elv okvetlenül ide vezet — ma már ezen külső indok sem teszi csak egy pillanatig is elfogadhatóvá, a mikor ezen elvet éppen azok hangoztatják, a kikben teljesen hiányzik a vallás iránti kegyelet és érdeklődés. Nem tekinthetjük ez elvet másnak, mint a feltétlenül elitélendő indifferentizmus mencsvárának; vagy pedig csupán szónoki figurának oly emberek szájában, a kik szeretik e dolgokat nem úgy tüntetni fel, a mint valóban léteznek, hanem a mint a tetszetős alakba való öltöztetésre és a hatást vadászó szónoki előadásra legalkalmasabbnak látszanak. A valóságot azonban bármily öltözéssel sem lehet elváltoztatni, lényegéből kiforgatni; az öltöny csakhamár lefoszlik róla, és pedig annal hamarább, minél kevésbé felel az meg alkatának, természetének. A valóság embereket mutat fel előttünk, a kik igazságot szomjúhoznak s a kikre nézve nem az bír fő fontossággal, hogy a mindenki előtt felmerülő — mert az emberi szellem legbelsőbb akaratából eredő — kerdésekre ki adja meg a feleletet; hanem az, hogy kielégítő-e az adott felelet. S hogy lehetne kielégítő e felelet, ha az három, egymástól izolálva működő, sőt tudatosan eltérő irányban vezetett szellemi hatalomra volna bízva ? Az emberi lélek, a gondolkozó Én egy; a tudalom egységessé tétele, összhangjának megteremtése képezi az egész értelmi működés fő célját és rugóját ; ez az a forrás, a mely a különböző szellemi tevékenységeknek folyton tápot nyújt, s általában az egész szellemi életet egyedül teszi lehetővé : egységesnek kell tehát lenni a tartalomnak is, melyet a lélek — habár különböző utakon is — nyer, mert a tudalom heterogenitása magának a tudalomnak alapfeltételét, az Én állandó azonosságát semmisítené meg. Ha tehát az ebből folyó ideális követelmény, a mely szerint mindenkinek egy személyben theologusnak, bölcsésznek és seminariumi tudósnak kellene lenni, e terek nagy terjedelme me'lett