Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-09-25 / 39. szám
férfiú, pld. Ziller, Hampel stb.) latba vetette szavát.51 ) Azt azonban ő hangsúlyozza, hogy a seminariumok vezetésére — az arravalóság felvétele alatt természetesen — legalkalmasabbak a fiatal tanerők, 5 '2 ) (hát a tűzlelkű vének ?) Eltekintve a tanár korától, arra nézve, hogy az egyháztörténeti, mint bármely tudományos seminarium is, kitűzött feladatát sikeresen megoldja: kettő okvetlenül szükséges : hivatott tanár és derék tanulóság. E tényezők nélkül minden rendelkezésre álló eszközök, úgymint : könyvtárak, kéziratgyüjtémények, terem semmit sem érnének. A tanár hivatottsága, áldozatkészsége, ifjúság iránti szeretete s az ifjú-ág lelkesedése, képzettsége létesíthet közvetlen s bensőbb szellemi visszahatást, élénkebb eszmecserét, egyáltalán gerjesztő és fejlesztő szellemi viszonyt tanító s tanítványok között egyfelől s a törekvő, egymást tájékoztató, útbaigazító részvevők között másfelől^ egy szóval: teremthet olyan tudományos életet már a főiskola kebelében a tanulók körében, mely igazolná Schleiermacher azon állítását, hogy az igazi egyetem »tudományos egyiittélés« (wissenschaftliches Zusammenleben).5 3 ) De ha valóban ez s ilyen egyaránt szép mint fontos feladat vár a tudományos, tehát az egyháztörténeti semitiariumokra : nem természetes és szükséges dolog-e azokat egy jelentőségre, rangra emelni az előadásokkal, s ezeknek módjára kötelezővé tenni; más szóval : a tudományoknak a tanító által közléséhez nem kell-e minden tanítványnak a főiskolán Öntevékenységet a maga részéről hozzáadnia ? A felvetett kérdésre általában megadtuk a feleletet föntebb (a tud. seminar. a felső oktatás keretében i. s 2. tétel): feladatunkból folyólag immár csak az egyháztörténeti seminariumot tarthatjuk főképen szemmel. 9. Az egyháztörténelmi seminariumok kötelező voltának kérdése s a magyar prot. egyháztörténeti seminarium. A mint Németországban is néhol, a hol t. i. nem honos a teljes tanszabadság az egyetemeken, bizonyos számú, de rendszerint szabadon választott seminariumban -való részvétéi az egyetemi hallgatókra nézve pályájok folyamán kö'elező ; épen úgy nálunk is nem válik a felső oktatás ügyének kárára a tanszabadságnak bizonyos irányozások által való megszorítása, mely a kötelezés állandósításáig is kiterjeszthető. A theologiai fakultásokra gondolunk. Kicsoda venné tagadásba, hogy például a gyakorlati theolog. seminarium kötelező voltának — a megfelelő semesterekben t. i. — minden theologusra való kiterjesztése theologiai intézeteinken szükséges és lehető ? (Való is, mint tudjuk). S így áll a dolog bizonyos tekintetben az egyháztörténettel is. Jól tudjuk, hogy midőn ezt mondjuk, más szóval, mikor az egyháztörténet tudományos gyakorlati oktatásának számára is a kötelezés követelését hangoztatjuk (mint azt már föntebb jelzettiik), véleményünket okadatolni feladatunk s kötelességünk. Megpróbáljuk azt most e helytt. Nem az egyetemes egy háztörténeti seminariumok látogatását és az azokban való munkálkodást tartjuk szükségesnek kötelezővé tenni (vagy a mennyiben kötelező most is, annak meghagyni); itt a theologusoknak 31 ) V, ö. Schleiermacher i. m. 96. 1. »bleibt er immer ausgeschlossen . . . so muss ihm Muth und Lust vergehen, und er wird sich entw»der hinweg begeben oder sein Talent wird ungenutzt verwelken.< 32 ) V. ö. Schleierm. i. m. 89. 90. 101. 102. 1. ?3 ) V. ö. Medvecky Fr. »A sémin, föladata az egyetemeken* c. t. a »Magy. Tanügy* Xtf. k. 58. 59. 1. szabad tetszésére biznók a dolgot azon erős reményben,5 4 ) hogy a hivatottabbja, s általában azok, a kikben van hajlandóság, kedv, érzék a történet iránt, nem egy, de több semesteren át is tagjai lesznek az egyetemes egyháztörténeti seminaríumnak. Másképen vélekedünk azonban a magyar prot. egyháztörténeti seminariumról s a reá váró feladatról. Ezt — igenis — odaviszszük a gyakorlati theologia mellé ugyanazonos kívánságával. De miért ez igény a kivételre ? épen a honi egyháztörténetre nézve ? Nem oly fontos és szükséges-e az egyetemes egyházi história, vagy az exegetikai, a rendszeres theologiai tudomány ? S nem hever-e ezeknek is földje hazánkban parlagon ? Sajnos, hogy mindezen egyaránt fontos és szükséges tudományoknak a mezeje el van hanyagolva. Késik a kikelet mindenfelé 1 S hogy nyíljék, ez minden mívelt s egyházát szerető protestáns hő vágya! Persze, az embernek mindig vannak vágyai, melyek nem teljesülnek. De vájjon halála-e ezen szomorú körülmény a vágyaknak ? Nem. Soha. Egyik-másik mindig eljut az Ígéret földére. Mi, a hazai prot. egyháztörténettel csak kezdeni akarnánk. Nem azért, hogy talán ezen tudomány tanítása látszólag a legkönnyebb, mert valójában, azaz a források mélységébe hatolás s a kritika magasságáig emelkedés által tökéletesedett művészi előadás feladatát szem előtt tartva, nem könnyű az : hanem mert a kezdethez közel fekszik az ok. Hiszen — kérdjük — mely theologiai tudomány az, melynek érdekében — minden nehézsége mellett — nálunk legtöbben közremunkálkodhatnak (s tán közremunkálnak is), ha nem a magyar prot. egyháztörténet ? Gondoljunk csak az anyaggyűjtés munkájára. Az új magyar bibliafordítás munkája immár — kevés mukással bár, de mégis — megindult. Egyházunk történetének méltó és hű megírásához is komolyan és . módszeresen készülni kell. »Mink van nekünk szegény magyar protestánsoknak bibliánkon és multunkon kívül ? Törvényes szabadságunk, függetlenségünk, alkotmányunk, iroda'munk, iskoláink, alapítványaink stb., nem valami fejedelmi kegynek vagy puszta szerencsének adományai, hanem az evangyéliom iránti hűségnek és a történeti fejlődésnek rendkívüli szenvedések és dicső küzdelmek emlékezete által megszentelt vívmányai. Ha feladjuk e két alapot, t. i. az evangyeliomot és saját multunkat : elvesztettük mindenünket s az öngyilkosságnál nem csekélyebb bűnt követtünk el« — így oktat — fogadjuk szavát, Révész Imre. S kérem szépen, ha azon országban, melynek a legfényesebb nevű prot. egyháztörténetirói vannak, nevezett tudomány gyakorlati oktatásának (seminariumi mívelésének) érdekében következő szükségszülte óhajtásnak kifejezést adni helyén s idején valónak találják: »Endlich sei noch ein Doppeltes ausgesprochen. Einerseits wáre es sehr erspriesslich, wenn ein jeder Student genötigt würde, wenigstens ein Semester hindurch einem kirchengeschichtlichen Seminar oder einer kirchengeschichtlichen Socie'át anzugehören, und so wenigstens an einem konkrétén Gegenstande die eigentümlichen 5í ) Reményünk erejét theologusaink azon dicséretes érdeklődéséből merítjük, melyet a nem kötelező szabad tárgyak iránt mutatnak. Míg ez érdeklődés s a vele karöltve járó buzgóságban ifjaink meg nem fogyatkoznak, a tudománynak kevés búbánatot okoznak. Jelen értekezés irója örömmel említheti fel, hogyha mult, azaz 1886—87-iki tanév téli felében szabadon előadott »Magyar Alkotmánytana« iránt az egész ifjúság fele, a »Bibliai tót nyelv helyesírása* iránt pedig tizenhatan érdeklődtek.
