Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-09-18 / 38. szám

nyítanám az ő reformátusságát; a melyre midőn igénytelenszavakban válaszoltam volna felállott Révész Kálmán tanár űr s hivatkozva azon kijelentésemre, hogy munkám hosszúsága miatt nem szándékoztam azon alkalommal Bornemisza műveinek bővebb ismertetésébe bocsátkozni, fentartván azt egy más alkalomra, így folytatá beszédét: »Bornemisza csakugyan református volt; szóló, maga is olvasta műveinek nagy részét, s azokban az eleve elrendelésről, az isteni kegyelemről határozott kálvini irányt lehet megállapítani; de meg akkor ne keressünk még oly nagy különbséget, hiszen Alvinczi Péter — ez a szigorú kálvinista pap — azt mondta fejedelmének Bethlen Gábornak »nevezze ki először esztergomi érseknek, azután majd megkoronázza, mert a Magyar törvények értelmében egyedül az van jogosítva a magyar királyok megkoronázára*, aki pedig már a XVII. században szerepelt, a mikor igen is nagy volt már a különbség a két testvér protestáns felekezet között, s szóló a XVI. században »a kenyeres* papokat jó lelkiismerettel számlálja a reformátusok közé.* Mindezen észrevételeket figyelembe véve, jónak tartottam ezen * Pótlék*- nak közzétételét, a melyből kitűnik első sorban állításom igazsága, azután pedig lesz még benne néhány vonás Bornemisza magán életéről, munkáiról és viszontagságairól is, melyek mind az ő utolsó művéből vannak kivéve.l

) Ebben három prédikáció van az Ür vacsorájáról, és mivel előbb is evvel kezdtem, lássuk most rendre, mit tanít Bornemisza róla. Az első prédikációban 2

) Lukács evangyélioma XXII. része alapján szól az » Ur vacsorája igéinek értelméről« ekképen: »Noha igen kevés igékkel szerzette a mi urunk Jézus Krisztus, hogy fejünkbe férne; de igen nagy és szép dolgok jeleltetnek bennök, melyről hat rendbe szólok csak rövideden.« Az első rendben elmondja, hogy maga Jézus szerezte az Úr vacsoráját; a másodikban írja, hogy halálakor rendelte azt testamentomúl; a harmadikban, hogy hála adással szerzé; majd a negyedikben írja: »külső jelül és külső ételül, italul azt az eledelt választó, a mi legfőbb ami testi életünkben, a kenyeret és a bort, hogy ugyan szemlátomást és tapasztalhatóképpen megmutogatná, hogy a mint a kenyérnek és a bornak ételében, italában testi élet és vidámság vagyon : így az ő teste, vére rnegáldoztatásának bizodalmában és abban való részeltetésben, nagy lelki bátorság, nagy öröm és örök élet vagyon.« Az ötödik rendben, a Krisztussal való belső egyesülésünkről szól, míg végre a hatodikban int, hogy a Krisztusról sokk épen emlékeznénk. Ez a tartalma az első prédikációnak; ebből sem tudunk még többet meg, mint csupán annyit, hogy csakugyan kenyeret osztogat, és azt külső jelnek mondja. A valódi lényegről itt még mélyen hallgat, fenntartván azt egy más alkalomra, hogy akkor annál jobban, annál körülményesebben szólhasson mindarról, valami csak az úrvacsora kérdéséhez tartozik ; melyet a következő jegyzete bizonyít: 3

) »Ércz meg. A mely prédikáció következik az Úr vacsorájáról, ha az ünnepek és napok tájában nem érkeznél ezeknek hirdetésére, és megtanulására : másszor ahhoz való időt keresvén olvasd el, és lássad Munkájának címe: » Praedikátioc Egész Esztendő által minden vasárnapra r%ndeltetet Euangeliombol. Iratot Bornemisza Peter által. Nyomtattatott JDetrekeobe MDLXXXII1I.* Ezen helyen is őszinte' köszönetemet fejezem ki nt. Warkoiveil Károly rusti ág. hitv. ev. lelkész úrnak, aki legnagyobb készséggel szíveskedett Bornemiszának ézen művét egyházának régi könyvekben gazdag könyvtárából, használás céljából rendelkezésemre bocsátani. 2) Idézett müve CXCVIII. levelétől a CCI-ig. 3) Ugyan ott. GC. levél. mely nagy dolog, és mi sok jók és hasznosok legyenek abban, azoknak, kik vele jól élnek.* A második prédikáció címe ím ez : »Az új testámentomról, szent Pálnak írása szerint.* »Szent Pál a mit ír az úr Krisztusnak új testámentumáról, a korinthusbeliekkez írt első levelének Xl-dik részében, azokat halljuk meg először ; azután szóljunk azokból való tanúságainkról.* (Itt következnek a szereztetési igék.) A tanúságok bevezetésében írja, hogy két prédikáció lesz az Úr vacsorájából, de most — úgymond — csak arról beszél, hogy *az Urnák testámentomba hagyott vacsorája micsoda, és minemű étel, ital vagyon abban« a melyből már sok mindent megtudunk.^ »Micsoda az Ur vacsorája ?* Maga Bornemisza ezen általa feltett kérdésre így felel meg: »A mi urunk Jézus Krisztus szent testével és vérével közönségesképpen való részesülésünk a látható kenyér és bor által, hogy úgy is erősödnénk hitünkben bűneinknek bocsánatáról és az örök életről.* Eme tételből azt gondolhatnók, hogy Bornemisza az Úr vacsorában levő kenyérnek és bornak a Krisztus testévé és vérévé való átváltoztatását tanítja ; de ő maga igen szépen megmagyarázza, miként kelljen ezt értenünk ; azért beszéljen hát helyettem saját fejtegetése.4

) »Ezen testámentommal, ezen nagy étellel, itallal és társalkodtatással, jelenti és tanít, hogy ő mindenestől fogva a miénk, -és mi mindenestől fogva az övéi vagyunk; az ő teste a mi testünk, az ő vére a mi vérünk ; a mi testünk az ő teste, a mi vérünk az ő vére, és így eszünkbe akarja juttatni, sőt ugyan éreztetni akarja velünk, hogy érettünk öltözött fel az emberi testbe és vérbe, érettünk szenvedett és halt meg; érettünk támadott fel; érettünk foglalta el a mennyei örökkévaló birodalmat, érettünk uralkodik mindeneken, és csak reánk vagyon minden gondja, mint tulajdon testére és vérére.* »Ezen nagy egyesülés képtelennek tetszenék tenéked, és te igen keveset bíznál ebben ; azért, hogy ezt eszedbe vennéd, és ezt minden bizonnyal elhinnéd, és ezen bizodalomból folyamnál ő hozzá akárminemű nagy testi és lelki nyavalyádban is : akara tégedet felserkenteni az ő szent vacsorájának étele és itala által is, hogy a mint az, amit megeszel és iszol, az össze elegyedik veled, az egy testté és vérré lészen teveled, az tart és az éltet tégedet, így bizonnyal megismernéd, sőt ugyan meg is érzenéd, hogy te össze elegyedett vér és test vagy a Krisztus testével és vérével. De nem oly ételül adja magát, hogy őtet megemésztenéd, hanem sőt inkább úgy, hogy ő szüntelen éltetne tégedet; mint a nap szüntelen melegít és soha el nem fogy; maga ugyan, össze elegyedik minden állatokkal, a mint érzed te is, hogy az ő hősége által hatja a te testedet, és minden ereje beléd ömlik, de azért semmibe ő meg nem fogyatkozik. . .« »Más a kenyér, más az úr teste; azért végy arról igaz értelmet. Az Úr vacsorában a kenyér is, és az!, úr teste is éltet; és azért a kenyeret és a tésztát nem változtatja el az úr, és abból nem teremt ott nekünk más és új testet; mert ha most teremtene a kenyérből új testet, úgy nem az ő testét adná, aki régen szenvedett a kereszt fán és mennybe ment, akit itt is ígér minékünk. Azért szent Pál helyén hagyja, hogy ugyan bizony kenyér is az, de az úr kenyere, azaz az úrtól arra választott kenyér. A külső, jele a belsőnek; a kenyér, jele a Krisztus testének, a bor, jele a Krisztus vérének. . . Lássuk azért, hogy a *) U. o. CCII. levél.