Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-09-18 / 38. szám

44. A miskolci ev. ref. felsőbb leánynevelő­intézet értesítőjét Tóth Pál igazgató közli. E tanintézet a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület pártfogása alatt 28-ik évi tanfolyamát végezte be a mult iskolai évvel. A tantes­tület 3 tanítónőből és 4 tanárból áll. A könyvtár ez évi jövedelme 47 frt 4 kr volt, kiadása pedig 44 frt 50 kr. Igen helyeseljük, hogy a délelőtti tanítás mindennap közös istenitisztelettel kezdődik s csak annak végeztével foglalja el minden osztály a maga helyét. Nőneveldék­ben különösen nagy jelentőségű intézkedés ez. Az inté­zetben nagyobb építkezések is történtek; ugyanis a Ferenczy Lajos-féle 1000 forintos alapítvány segélyével felépült a tápintézeti helyiség fő- és melléképületeivel, egy tanterem és a négy elemi osztály számára készültek el az alkalmas helyiségek elemi tanítói lakással. Rendsze­resíttetett a német- és francia nyelv, valamint a kézi­munka lanítónője s 1000 frt fizetéssel most szeptember­től fogva állíttatott be rendes tanár a szám- és termé­szettudományok tanítására A növendékek s/áma 68 vo't az öt osztályban, köztük ev. ref. 34, ev. ág. 34. A tan­díj 10—15 frt. Teljes ellátásért 300 forint fizetendő. A tanév szept. i-én kezdődött. 45. Az iglói ág. hitv. ev. népiskola és polgári leányiskola értesítőjét Kertscher Ede igazgató tette közzé. A tanító-testület a hitoktatókon kívül 8 tagból áll. A növendékek összes száma az év végén 255 volt és pe­dig anyanyelvre nézve magyar 53, német 207 és tót n. A tanítói könyvtár 799 kötetből áll. A tanszerek gyűj­teménye elég gazdag. A tanítás szept. 4-dikén vette kezdetét. 46. A pozsonyi kereskedelmi akadémia második évi jelentését Jónás János igazgató közli. Az elmúlt isk. évre való »visszapillantásában az igazgató igen helyesen mondja el ama tapasztalatát, mely különben nemcsak az ő intézetükre, de általában mindenikre ráillik, »hogy a tanuló ifjúság altalános képzettsége, látköre, munka­kedve és munkaképessége évről-évre aggasztó módon alább száll. A hol a tanírás az előző iskolában szerzett biztos ismeretre és szellemi képzettségre vél építhetni, ott semmit, vagy a homoknál is porhanyóbb alapot ta­lál ; a hol a magas fokú követelményekhez képest igénybe akarja venni a tanuló munkaképességét, ott ama szomorú tapasztalatra bukkan, hogy a család kényeztető nevelése a korán megszokott élvezet-hajhászás s az evvel járó petyhiidtség teljesen megbénította az ifjúság akaró erejét és munkakedvét, míg az önmunkásságnak már korán alkalmazott surrogatuma: a correpetitió mindinkább kép­telenné teszi a tanulókat a saját erejökből való hala­dásra® stb. A tanárok közül irodalmi munkásságot fej­tettek ki : Jónás János (a kereskedelmi levelezés kézi­könyve), Hadas Miksa (kereskedelmi és politikai számtan), dr. Ashóth Sándor (egy értekezés), dr. Hefti Frigyes (egy tanulmány) és dr. Pisztóry Mór (több tanulmány s cikk). A könyvtár 640 művet tartalmaz 612 kötetben. A ta­nári testület a hitoktatókkal együtt 15 tagból á'lott. A növendékek összes száma 123 volt az akadémián, míg 67 volt az alsófokú kereskedelmi iskolában. Az új tan­évben megnyittatott az akadémiai tanfolyam 3. osztálya is, és a kereskedői tanoncok alsófokú keresk. iskolájának I. II. és III, osztálya. 47. A miskolci alsófoku kereskedelmi iskola ér­tesítője szerint, melyet Dienes Béla igazgató állított össze, az iskolának volt 4 tanára és a három osztályban 101 nö­vendéke, kik közül azonban évközben 15 kimaradt. 48. A székesfejérvári kereskedelmi akadémia és alsófokú kereskedelmi iskolának értesítőjét, melyet Faludi Miksa igazgató szerkesztett, Bod Lajos tanárnak »A kereskedelmi középiskolák mennyiségtani és termé­szettani tananyagára vonatkozó észrevételek* című érte­kezése nyitja meg ; majd az igazgató évi jelentése után dr. Bayer Ferenc tanár írja le a kereskedelmi akadémia tanulmányi útját, melyet Stájerországba tettek. A taná­rok száma 13, a növendékeké az akadémián 69, az alsófokú iskolában 97. A könyvtár állománya 316 mű 396 kötetben. Érettségi zárvizsgát tett 8 növendék, mind­egyik sikerrel. 49. A debreceni m. kir. gazdasági tanintézet és azzal összekapcsolt földmíves iskola értesítőjét Domokos Kálmán igazgató adta ki. A tantestületnek 12 tagja van ; a növendékek létszáma 117 volt. A tanintézetnek van 600 cat. hold birtoka, melyből 20°/0 őszi, i6°/0 tavaszi gabonával volt elvetve, 2 í °/0 kapás, 29°/0 takarmány, fekete ugar 5°/0 és trágyáztatott 24°/0 ; szép állat-állo­mánya, kertje, kísérleti tere és kultur-kertje, vetőmag vizsgáló-állomása. Az ifjúsági segély egylet tőkéje 2000 frt. A földmíves iskolában 5 tanító van. A tanulók a gaz­daságban vannak külön épületekben elhelyezve. 40 ta­nulóra van hely, mely mind: g be van töltve. Tanév kez­dete október 1. 50. A munkácsi iparos- és kereskedelmi tanonc iskolák értesítőjében, melyet Sárkány Gábor szerkesztett, Szalay István értekezik iparoktatásunk jelenlegi aka­dályairól*. A tanitó-testület 10 tagból áll. A növendékek száma az iparos osztályokban összesen 239 volt az év végén, (kik között izraelita 125 volt), a keresked. iskolai osztályban pedig 70. A munkakiállításban 57 tanuló vett részt s közülök 12 buzdításul pénzbeli jutalmazásban ré­szesült. Tanév kezdete szept. 15. 51. A budapesti IX, kerületi polgári fiu- és ke­reskedelmi iskola értesítője szerint a növendékek lét­száma 443 volt, mely szám majdnem négyszerese az 1876-ban volt összegnek. A tantestület a hitoktatókkal együtt 24 tagból áll. A tanári karból irodalmi munkás­ságot fejtettek ki: Mihály József, Péter János, Porzsolt Jenő, Sztojanovits Jenő, Fillinger Károly, dr. Prém Jó­zsef és Hofrichter József. Tandíjmentességben, ösztön­díjakban és jutalmakban 1975 frt erejéig részesültek a tanulók. A jelen tanévvel megnyílik a kereskedelmi kö­zépiskola I. osztálya is. Az értesítőt Fillinger Károly igazgató szerkesztette. 52. A budapesti II. kerületi polgári leányiskola : értesítőjéből a következőket emelhetjük ki. Az intézet­ben működő tanárok száma 10, a tanítónőké 3. Az iskolát, fennállásának 15 éve alatt 2971 tanuló látogatta s a tanulók száma folyton nő, úgy hogy az ez évi sza­porodás a mult évinek io°/0 -át teszi. Irodalmilag is mű­ködtek a tanárok közül : Balássy Dénes, dr. Bokor Jó­zsef, Erdődy Imre, Gyulay Elek és Kozma Gyula. A növendékek száma az év végén 288 volt. A tanszer­gyiijtemények összesen 1420 darabból állanak. A tanári könyvtárban van 402 mű, az ifjúságiban 590. Jutalmak­ban, ösztöndíjakb.in és segélyben 828 frt 28 kr erejéig részesültek a tanulók. Igazgató Kozma Gyula. (Vége köv.) LectOr. Válasz az „Egyházkerületi közgyűlés után" című cikkre. Lelkészem szívességéből folyton olvashatom az »Egyházi és isko'ai lapot*, melyben utóbbi időben több­szer foglalkozik hol egyik, hol másik arra hivatott a tanítói közszellemmel, a tapintatlan nevelés okával. Kényes portéka ez ! nagyon meg kell az ember­nak gondolni mit tesz ; ez okozta azt, hogy ily hosszú

Next

/
Oldalképek
Tartalom