Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-09-18 / 38. szám

gesen megállapította. Ma Németország 28 nagyobb ultramontán napilappal bír, átlag egyenkint 5 ezer előfizetővel. Ehhez nem kell commentár! Az ultramontán sajtó előharcosa! a 60-as években Niedermayer és Molitor voltak, kik röpiratokban hívták föl az olvasó közönség figyelmét a Jó katholikus* sajtóra, mint nagyhatalomra. Azóta népszerű az eszme, s a kathol. évi nagygyűlések mindenkor annak fejlesztésére fordítják főfigyelmöket. Ujabb lendületet képez a kathol. sajtó terén is a vatikáni zsinat. Hát édes hazánkban hogyan áll az ultramontán sajtó ügyér! Erről nem szólok; szóljanak e kérdéshez azok, kik azt nálamnál jobban, közelebbről ismerik, csak arra kérlek jó magyar prot. népem : ^Tartsd meg azt, a mi nálad vagyon, hogy senki el ne vegye a te koronádat!4 Dr. Szlávik Mátyás. A vasárnap megszentelése. (Vége.) Nincs ez jobban a faluban sem ; a csaknem mindig szombat éjszaka tartatni szokott kézfogó után bizony sokakat látunk híveink közül a templomban édesdeden szundikálni vagy ezt kikerülendők, otthon maradnak, a mi mellesleg mondva illendőbb is; már pedig egy ily jegyváltás sok egyént elvon rendes megszokott vasárnapi foglalatoskodásától, mivel az összes rokonság férfi és női tagjai, s az elmaradhatatlan uszály, a suhanc fiatalságnak duhajkodni szerető része, mind-mind részt vesz ott, az éjjeli fáradalmat aztán vagy otthon, vagy az istenitisztelet ideje alatt pihenik ki. Az is megtörténik, hogy vannak községek, melyekben az arany ifjúság táncolási kedve már a reggeli harangozást előzőleg viharosan kitör s a muzsika csábító hangjai után apraja-nagyja a templom helyett a zöldbe vagy a tánchelyiségre vonul, és ha ez nem is általános szokás, a táncra perdülni kész fiatalság csaknem mindenütt megkísérli, már dé ben megpendíttetni a hegedűt s hívja a társakat, még pedig oly sikerrel, hogy még a vasárnapi iskolások is jobb kedvvel gyülekeznek ide, mint a biblia-magyarázat hallgatására. Bálba siet tehát fiú és leány s ölében csecsemővel vagy a 4 éveseket szépen kézen fogva az asszony népség, ez magával vonza a még nem idős férfiakat is, és és a délutáni istenitisztelet áll a hivata'os személyzetből, azon kívül a rektor által erővel fogott diktáló fiúból. Hát bizony nem jól van ez így 1 Vájjon azok a jótékony-egyletek elnökei és elnöknői a maguk személyzetétől, titkáraiktól, vagy épen az egyleti tagok összességétől támogattatva nem tudnának-e a társadalom illető osztályára úgy hatni, hogy ne mindig szombatra essék az énekelés, tánc és sorsjegyezés érdekfeszítő rendezése ; hanem egy más estve próbálnák meg a helyi vagy hazai jótékony intézetek javára összehozni a mulatni vágyókat. Én úgy tartom, hogy a mily szépen beillik a nők hivatásába, felkarolni, támogatni a szegények, árvák s kisdedek ügyét, ezen jótékonyság mellett nem kevésbé nemesebb erényük és rag) ogó díszük nékiek a vallásosság, és az imádkozásban való példaadás. En biztos-ltom is őket, miszerint a férfiak épen úgy utánuk fognak gomolyogni a templom hideg kövezetén, mint a bál-termek és hangverseny csarnokok parquettjén. Méltóztassanak csak megpróbálni. A jutalom azon boldogító öntudat leend, melynél fogva érezni fogják, hogy míg önlelkük üdvösségét keresik és munkálják, ugyanakkor másokat is az élet útjára térítenek, így boldogokká levén, boldogítanak. Valóban sokkal értékesebb gyémánt a női erények koronájában az Isten imádása, az isteni félelem szent érzületének másokba is átöntése, mint a szépség, hódítás és igéret csillogó ugyan, de nagyon időhöz kötött értékű ékszereinek forgalomba hozása. Mily épületes és megnyugtató lenne, a lélek magasabb vágyait kellő gondozásban részesíteni, az Isten oltárára hozni meg előbb az áldozatot, aztán keresni fel a szórakozások gyűlhelyeit, nem pedig megfordítva s ez által mintegy elbódítani az érzékeket, forrongásba hozni a vért annyira, hogy a lélek nemesebb érzelmei nem bírnak maguknak utat törni! Azon vidéki, vagy falusi szokás pedig, mely egyik községben a vasárnap korareggeli óráiban, másutt a délutáni istenitisztelet előtt hozza össze a mulató közönséget, egyszerűen beszüntetendő egy oly tartalmú hatósagi rendelettel, hogy a vasárnapi mulatságot az arra hivatott közegek délutáni 3 óra utánra engedélyeznék, a mikorra már az istenitiszteletek kell, hogy bevégzettek legyenek. Az előbbi esetnél társadalmi s ez utóbbinál törvényhozási úton lehet valami sikerest tenni. A harmadik motor szerintem a népünknél túlságosan kifejlett önbecsérzet, mely egészen a nevetséges és bosszantó hiúság határai közé csap át. Ez főleg két alakban jelentkezik előttünk. Elsőben is a mi hitfelekezetünk tagjainak legtöbbjében a régi korból átörökölt »székosztás« kiváltságának egyeduralma és értékesítése oly hatalmas gyökeret vert, hogy azt még a legműveltebb osztály némely egyénei sem elég erősek jellemükből végkép kiirtani. Innen keletkeznek aztán az úgynevezett »szék perek*, mely sajátságos tünemény az egyházi életben ismét és ismét felmerülő tengeri kígyóként kisért, ebből az érzékenykedésből származnak több kellemetlenségek, sőt zajos, fájdalom, nem egyszer tettlegességig menő botrányok, melyekre, hogy egyik vagy másik fél alkalmat ne adjon, inkább elmarad, inkább lemond a templom látogatásáról. Hogy ez nem légből kapott állítás, hivatkozom az egyházlátogató küldöttségek és egyházi bíróságok személyes közvetlen tapasztalataira és az esperesi levéltárakban elhelyezett ily ügyek lefolyását tárgyazó okiratokra. A kép illusztrálására legyen szabad csakis két esetet felhoznom. Egy családi szék tulajdonosai felette elszaporodtak úgy, hogy abba semmiképen nem fértek be ; az előtte való szék egynehányat befogadhatna még, ámde oda menni egyik sem mer, mert vagy be sem bocsátanák, vagy igen tolakodónak tartanak; az utánna való szék meg már derogálna, hiszen ott hátrább ülne, és ez a família rangját, tekintélyét sértené, nem megy tehát se ide, se oda, se a harmadik helyre; miután pedig a népes család mindenik tagja ily ferdén gondolkozik, gyakran a saját székük is üresen áll, vagy csak gyéren népesül be, mert egyik a másiknak hagyja helyét s nem megy — mint mondja — úgy sem férek a magam székébe. És még egy másik körülmény. A feleség bevett szokás szerint mindig a férj után ül széket a templomban, ha a férj után előbbre jut az asszony, azonnal elfoglalja illetékes helyét, de ha hátrább esik, megtartja