Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-09-11 / 37. szám

első fordítása, tehát A mollban II D F A sept hangzatnak D F A II első megfordítása : ezt nemcsak az általam alkalmazott, hanem bíráló által ajánlott (E kemény hármas) feloldás is bizonyítja; ezen akkord kilences hangzatnak tekintetvén, más feloldást (C dur hármas) követel, mi azonban a vezérdallam más irányú mozgása miatt itt foganatba vehető különben sem volna. Épen a kérdéses két hangzatra vonatkozólag írja Ábrányi Összhangzattanának 171. lapján: »E hangzat első fordítását nem kell összetéveszteni a hasonló hangzású és hangközű 3-dik osztályú hetes hangzattal, u. m.: a II D F A-val, mert ennek alaphangja nem G, hanem H, s így, ha szabály szerint É-be oldatik fel, akkor nem is tekinthető a G H D F A nagy kilences első fordításának, mely C-be oldja magát.« Es ime zenetanár úr az általa tankönyvül használt Összhangzattan világos figyelmeztetése dacára is összetéveszti a két hangzatot. Valóban nagy gyarlóság ! A harmadik sor negyedik hangzatának (dominant-sept) feloldását a hetednek (D) nem lefelé (C), hanem felfelé (E) vezetése miatt szabálytalannak mondja bíráló. Bár ezen akkord más alkalmazásban részesült a Chorálkönyvben, mindazáltal a hetednek nem okvetlen lefelé a következő tonica hangzat tertiájába, hanem felfelé a tonica hangzat quintájába, vagy lefelé quart ugrással a tonica hangzat alaphangjába vezetését (Bach 296) bizonyos körülmények között, melyeket itt most nem fejthetek ki, jogosultnak és nem szabályszerűtlennek tartom. Nagyon sokszor látjuk már a különböző zeneművekben a septimnek nem az alsó másodhangra vezetését, ép azért a fenti szabálynak hitele nagyon meg van már ingatva. Idézetekkel szolgálhatok Zsasskovszky Ábrányi, Thern, Bach s igen sok más jeles zeneszerzők műveiből, látható ez Oláh úr műve 14-dik számú letétel negyedik utolsó iitenyében is, sőt még az angol »Gospel Hymnus« igen számos kidolgozásában is. Kapi Gyulának tanítóképző intézetek használatára irt »Összhangzattani Gyakorlókönyvében* pedig egész külön tárgyalásban részesül a »septnek fölfelé irányítása.« Felemlítem még, hogy Kapi most nevezett műve 39-dik lapján s Bach Sebestyén 34. számú Choráljában a sept akkord feloldásának épen olyan alakját lehet látni, mint nálam a Mutatvány 5-dik számú énekében a harmadik sor negyedik és ötödik hangzatainál. Hogy a XXIII. Zsoltár hangnemét dórinak tartom, az a hangnemi ismertetésből kitűnik. Hogy pedig a 4-ik számú kezdő ének hangnemét az egész német egyházi zeneirodalom friginek tartja, hivatkozom Ritter >Kunst des Orgelspiels* című műve első részének 94. cikkére, melyben »Die Kirchentonarten* cím alatt a 95. lapon épen ezen dallam »Befiehl du deine Wege* van, mint igen jellemző »Phrygische Tonreihe« Graun, Hiller és Fischer kidolgozásai szerint közölve. * * * Kényszerített > Önvédelmem«-bői, jeles zeneszerzők műveiből vett idézetekből, elismert becsű tankönyvek idevonatkozó tételeiből nyilvánvaló tehát, hogy mindazon összhangzati kapcsolatok s szólamvezetések, melyeket Oláh úr hibásaknak akart feltüntetni művemben — ilyeneknek a zenetanban egyálalán nem szoktak tekintetni. Feltéve, hogy azok valósággal hibák lennénék, ebből az következnék, hogy Bach, Sz. Nagy Károly s több más kitűnő zeneszerzők, sőt maga Oláh Károly úr is igen gyakran elkövették amaz állítólagos vétségeket, minélfogva Sz. Nagy Károly úr Karénekeskönyve sem jellemezhető elfogulotlanul »legszebb kidolgozásúnak.* A ki figyelmére méltatta a Chorálkönyvemre vonatkozó polémiát, kérdésbe teheti: Volt-e elfogadható alapja Oláh K. úrnak szerzőhöz intézett soraiban kifejezett, de ott nem indokolt azon állításának : »ha a munka megjelenik, zeneirodalmunkban csak visszaesést és nem haladást fogunk észlelhetni ?« Oláh K. úr a mű megjelenése után az előre megjósolt »visszaesést« tudta-e igazolni ? Méltán vádolhatta-e a bíráló Kálmán Farkas urat, hogy a »Mutatványban* általa észlelt hiányokra szerzőt nem figyelmeztette ? S ezen vagylagosság elől senki ki nem térhet : vagy tudta biráló vagy nem tudta, hogy az általa feltüntetett részletek a zenetanban nem eshetnek kifogás alá ; ha tehát tudta, mely nemes célból akarta szerzőt a munka kiadásáról lebeszélni. Vagy — mint Kálmán F, úr mondá s hivatolá is — két levelében a a munkatérről elretteni ? Igazságos és jóindulatú volt-e Oláh úr bírálata? Ha pedig nem tudta: szakavatottsággal birált-e ? Ezen kérdésekre én mint érdekelt fél nem felelhetek 1 A mennyiben pedig biráló az általa hibásaknak vélt tételek kiigazítását hozta javaslatba művem második kiadásánál, engedje meg, hogy én is figyelmeztessem őt egy pár nem képzelt, de valóságos zenei hibára melyek »Templomi és Temetési Karénekek* című műve 17-dik lapján a 6. és 7-dik ütények közt a Bass I és Tenor I szólamoknál, a 18-dik lapon az utolsó sor első üténye után a Bass I és Bass II szólamoknál, és 43-ik lapon a 8. és 9 dik ütények közt a Tenor I és Bassus I szólamoknál mint megannyi nyilt ötödmenet, a 20-dik lap 4. és 5-dik üteny között pedig mint keresztállás tűnnek föl. Egyszersmind arra is bátorkodom felkérni, hogy legyen szíves a »legszebb kidolgozású* Karénekeskönyv általam másként igen nagyrabecsült és tisztelt szerzőnek becses figyelmét felhívni a következő valóságos zenei hibákra, hogy azok a IV. kiadás alkalmával elenyésztethetők legyenek. Keresztállások a dallam folyamán : V. 5., IX. 4-, XVII. 4-, XX. 3. és 6., XXI. 3., XXXII. 6., XXXVIII. 2., XLIV. 7- LXXVII. 6., XCVI. 2,, CXXV. 3., CXXX. 8., CXXXII. 2., CXXXVII. 2, CXLVIII. I., 35-dik dicséret második, 63-dik dicséret második, 72. dicséret ötödik és 143-dik dicséret második sorában. Nyilt oktávmenetelt: VIII. zsoltár negyedik sor 4. és 5., XLIII. zsoltár második sor 5. és 6., XI. zsoltár második sor 4. és 5., LXXIX. zsoltár első sor 8. és 9. hangzatai között. Nyilt ötödmenet: a CXXVI. zsoltár hetedik sorának 5. és 6. hangzatánál. Mindezek oly hibák, melyekhez hasonló botlások sem a régi sem az új zeneszerzők műveiben, sőt még az én gyarló munkámban sem találhatók. Szolgáljanak az általam most elmondottak reform, ének- és zeneügyünknek valami hasznára. Mert ha az öreg ember előtt fölkelek is, és az ő orcáját megbecsülöm ; ha tisztelettel viseltetem is mindazok iránt, kik ref. egyházi ének- és zeneügyünk érdekében valaha jó szolgálatot teljesítettek s azért folytonosan munkálkodnak : szabad legyen létjogot kérnem művem számára. Hiszen — szerény véleményem szerint — az aesthetikai érzék és kifejezés tökéletesbülését semmikép sem mozdíthatja elő bármi dicső, egyetlenegy műnek imádásig magasztosult cultusa, hanem minél több műveknek öszszehasonlító tanulmányozása s ebből folyólag az aesthetikai ízlésnek — az absolut szép utáni törekvésben — kifejtése. De meg — a műtörténelem tanúsága szerint — különösen a zeneművek leginkább alá levén vetve az egyéni, nemzetiségi s az egymást felváltó karok változó ízlésének, nagyon kockáztatott dolog bármely dicső munkát is legszebb, tehát absolut becsű kidolgozásnak mondani azoknak, kik az örök szép eszményét kifejezni folytonosan igyekeznek, s stagnálni nem akarnak. Hogy Sz.