Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-01-23 / 4. szám
(1835) adott bírálatához fűződik, mely a hegelianismussal való eredeti összefüggését soha sem tagadta meg, sőt egyenesen Hegel elveinek egyedüli következményeként jelentkezik. A keresztyénséget benső tartalmára nézve az indiai vallás mellé helyezi, annak történeti jellegét mytusos alakban fogja fel s Schelling nyomán egy spekulatív keresztyénségről álmadozik s miután Strauss bírálata a keresztyénség központját, Jézust absolut méltóságától megfosztotta, a többi dogmák spekulatív bírálati feloszlása is követte, mivel szerinte a dogma történele annak bírálata, az pedig egyenes feloszlását jelenti. Gonosz kárörömmel emeli kí Strauss a dogmáknak legvégsőbb éleit és megsebezhető pontjait s azoknak mélyebb lényegéről s megvédéséről alig volt szó, míg Lessing, az ő »nagy, de utói nem ért példányképe,« mint Schwarz , mondja, egészen másként hangsúlyozta a »benső keresztyénséget.* A dogmák lerontásának, a miben Strauss főtehet- t sége tűnik fel, azon egyszerű előfeltétel szolgál alapul, hogy a vallás a maga sajátképi tartalmával a képzet, az előterjesztés dolga, míg a tisztán adáquát ismeret a bölcsészetben van megadva. Strauss hittanának alapgondolata épen az, hogy a képzet és a fogalom, a régi dogma és az új világnézet között kiengesztelhetlen különbség van és nagy páthoszszal követeli, hogy az egyház az államba s a vallás a szabad erkölcsiségbe olvadjon, a mi egyrészt spinozismus, másrészt vallástalan moralismus. Az autonom erkölcsiségnek ezen fogalma az absolutnak hegeli eszméjét megszüntette s a subjektiv idealismushoz vagyis a feuerbachianismushoz vezetett, habár Strauss belátta, hogy ezen subjektiv idealismus vagy anthropologismus valami képzelhetetlen s ismét az absolutnak eszméjére vezet vissza. Ezen két ellentétes heterogen álláspont között állott meg Strauss s ezzel bizonyságot tesz lényének egyoldalú negativ bírálati irányáról, mely nem képes a romokon egy összefüggő világnézetet positive konstruálni. Azonban Strauss nem áll e téren egyedül, sőt ezen ellentmondásba a bölcsészeti és theolog. radikálisok legnagyobb része gondolat nélkül kereng.1 3 ) Strauss lAlter u. neuer Glaubez 1872. című művében hirdeti rendszerének következményeit: nem vagyunk többé keresztyének, mivel a természetfeletti transcendentia s a dualismus, melyen a keresztyénség nyugszik, az egységes »universum« álláspontjáról tekintve lehetetlenségnek, sőt teljesen illusiónak bizonyul be. A vallás szerinte — a mint azt művének 2-ik »Habén wir noch Religion ?« című fejezetében tárgyalja — nem egyébb, mint ezen universumtól való feltétlen függésnek az. érzete, mivel ezen universum az értelemszerűnek és jónak ős forrása. S ezen universumot ugyanazon kegyelet illeti meg, mint a régi stíl szerinti kegyesnek Istenét. Ezen universumról azonban el lehet mondani, miszerint képzelhetetlen az, hogy az universum, mely kezdettől fogva nem vehető egyébnek anyagnál, szellemmé legyen s hogy ebből szellemi és erkölcsi világ volna levezethető. Ezen monismus a keresztyén dogmával szemben egy I positiv egységes világnézetet nem állíthat fel, mert csupa birálattal és tagadással nem érünk célt. Különben » Wie begreifen wir die Welt ?« című fejezetében egy egyoldalú mechanikus materialismusnak hódol Strauss, melyben Darvin hypothesiseinek segítségével az idealismusnak utolsó nyoma is elvesz s a világ a vakon és céltalanul működő erők művének mondatik.1 4 ) 13 ) Schwarz—Kovács i. m. 232. I. í4 ) PJleiderer i. m. I. 460. 1. Nézzük most egyenként az egyes tanokat. Miután Hegel bölcsészete a vallás lényegét a tudásnak egyik alakjába helyezi, s a bölcsészettel mint az adáquát tudással szembe állítja, el nem maradhatott azon következmény, miszerint a vallás csak átmeneti léttel bir s a bölcsészetbe kell átmennie. Feuerbach egyenesen az emberi szellem találmányának, az emberi kedély egoismusának mondja a vallást, mely kedélynek egyénileg szüksége van egy Istenre s e kívánságot aztán a képzelet tölti be. S a vallás fogalmának megsemmisítésével karöltve járt a keresztyénségnek mint absolut vallásnak megsemmisítése s Feuerbach elveti a vallással együtt a keresztyénséget, mint általa eltorzított dualismust s mint azon borzasztó tévelygéseknek forrását, mely által az emberiség félre volt vezetve. A vallás fogalmának megsemmisítésében az idealismus és materialismus vegyülékére nézve rokon Feuerbachchal a Schopenhauer-fé'e bölcsészet is. A tübingai iskola, nevezetesen Baur és Zeller a keresztyénség absolut jellegének kérdését függőben hagyják. Hogy a keresztyénség vallásos téren a legnagyobb, nem vonják kétségbe, mivel a vallástörténeti fejlődés a keresztyénségben érte el tetőpontját, azonban a keresztyénségnek mint történeti vallásnak absolut jellegét ismét feloldják, midőn annak lényegi tartalmát egyedül az erkölcsiségben találják s az immanens fejlődés fogalmát úgy alkalmazzák a keresztyénságre, hogy annak lényege már a keresztyénség előtt volt adva s a keresztyénség csakis gyümölcse az előző fejlődésnek.1 5 ) Baur szerint Jézus nem a keresztyénség absolut csudája, hanem egysége a hellenismusnak s a zsidóságnak t i. magasabb egysége a zsidó vallásosságnak s a hellen erkölcsiségnek, úgyhogy Philo és Socrates együttvéve adják a Krisztust. S a vallás fogalmának érdekével elesett a kijelentés s a csudák fogalma iránti érdek is, mert Strauss szerint a keresztyén vallás nem képezheti az egyetlen hallatlan kivételt, mint természetfeletti kijelentés. A csu dák sem nem lehetségesek, sem nem, történetiek, ép azért mytusos alakban kell azokat magyarázni, azaz teljesen feloldani. Az írást s annak kánonikus hitelességét illetőleg a spekulatív theologiában hiányzott a történeti kritika s nem is létezett semmiféle érdek a bibliai iratok történetbi ráláti vizsgálatára. Hegel iskolájának baloldala s annak történeti birálata kezdetben főleg Straussnál, az Írásnak csakis történeti tartalmára, nevezetesen Jézus életére vonatkozott, s az egyes iratokra nagyon ritkán, t. i. hogy azok kötelességének megtagagása által az evangyéliomi mythusképződés megmagyaráztassék. A tübingai iskola Baur, Schwegler, Zeller, de Bauer, Bruno is az evangyéliomi történetnek ezen bírálatát az evangyéliomi iratok bírálatával kiegészíteni törekedett, mely azután az új-szövetség birálatává bővült ki, a mennyiben a jelleget, a hittani irányt, a keletkezési kört, az időt, melyből az evangyéliomi iratok származtak, történeti egybevetés által akarta felderíteni. Baur 1 0 ) s általában az egész tübingai iskola egy Hegel által sajátságosan befolyásolt iránynak a képviselője. Hegel szerint ugyanis az 'absolut az ellentétek alakjában mozog, s így maga a keresztyénség is s a történetírásnak fel kell azokat fedeznie, vagyis helyesebben mondva: l5 ) Baur »Az őskeresztyénség története* I. szakasz. Zeller : »l)ie Entwicklung des Urmonotheismus bei den Griehen slb.« Vortrage und Abhandlungen 1865. 1C ) V. ö. Schmidt H. »Baur und die neuer Tiibinger Schule* cimű jeles cikkét Herzog Realencyclopádie II. 163 —184. lap, hol az idevágó irodalom bőven van elősorolva. — Schwarz—Kovács i. m. 171—220. 1.
