Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-08-28 / 35. szám
gyakorlat emberei, a kik mindenesetre más mértéket is alkalmaznak a tanítás és tanulás eredményeire, mint azok a tudósképzők. A gyakorlat emberei, a kiknek főargumentunriok minden idealizálással szemben, a megevő kenyér. Utjokon szintén nem járhatunk, mert míg egyfelől alacsony niveaut szabnak a felső oktatásnak, másfelől meg igen sokszor komoly veszedelembe sodorják magát a tudományt, szolgálatba adván azt az állam vagy egyház — semmi esetre sem jól felfogott — érdekének. Az igazság tehát sem az egyik, sem a másik részen nincsen. Hol van hát? Közbül — szerény véleményünk szerint. A két rendszer combinálása által jutunk el a harmadik, helyes útra, melyen haladva úgy az idealistikus felfogás messzelátásából, valamint a »nyárspolgári* gondolkodás rövidlátásából származó veszedelmektől óva leszünk. Es pedig nemcsak a világi felső, hanem a theologiai tanintézeteken is, s különösen ezeken. Hangsúlyozzuk ezt, a nélkül azonban, hogy a kétféle jellegű intézeteket különválasztva nézni akarnók, ami •—• véleményünk szerint — csak protestáns-ellenes álláspontból volna szükséges tennivaló. Annyit azonban kimondunk, hogy ha valahol, a theologiai fakultásokon nem szabad a tudományos érdeknek feláldozni minden más érdeket, sem pedig nem szabad a mindennapi értelemben vett kenyértudományért tanulni. A theologiai intézeteken »az élet kenyeréről« van szó. S épen azért, míg amaz idealistikusnak nevezett egyoldalú tudományos felfogás igen könnyen a Jézus Krisztustól elvezető bölcsességnek fog hódolni, úgy másrészről megszívlelendő az is, hogy »ki magát az egyháznak szenteli s e végből theologiát tanul, elhibázza célját, ha ugyan, az abban áll, hogy az egyházban hivatal által magának életet, fenntartást, jólétet, kényelmet, becsületet stb. szerezzen, mert a mennyiben a hivatalt mint eszközt, s magát, vagy vágyainak kielégítését, mint célt tekinti és használja, soha nem emelkedhetik egyházi hivatalnokká, csupán napszámossá lesz az egyházban.® f i ) A theologiánál észbevegyük, hogy »a tudós theologus csak akkor fogja fel helyesen a maga tudományát, ha azt az egyházra élő viszonyulásban fogja fel, a gyakorlati lelkész pedig hivatását csak akkor tölti be áldásosán, ha a theologiai tudománynyal s annak művelőivel barátságos közlekedésben marad.« S valóban, alig van valami kívánatosabb honi egyházunkra nézve is, minthogy az összhang a papi hivatal és a theol. fakultás közt soha meg ne zavartassék ; minden önös felülkerekedni vágyásnak, vagy az egymással nem törődésnek az evangyéliom adná meg kárát. »Beide sollen wirken in einem Geist. Das Pfarramt ist das höhere, wichtigere in seiner Nothwendigkeit. Das akademische Lehramt ist das einflussreichere, weitergreifende«,8 ) mert az evangyeliom hirdetőit képezi. Boldogtalan az állapot ott, hol az élet és a tudomány kölcsönhatása egymásra megszűnik, vagy nem az igazság medrében folyik; mindkét esetben a közművelődésnek, a salusnak rosz aratása van. Az egyetemeknek — úgymond Szamosi 9 ) — kettős feladatuk van. Az egyik a tudományok mívelése, fejlesztése és új harcosok kiművelése által való terjesztése, a másik az állam számára tudományosan képzett egyének kiművelése. E kettős feladatot — nézetünk szerint — csak az egyoldalúan idealistikus s egyoldalúan praktikus 8) A theol tud. encyclopaediája, irta Hagenbach ; ford. Révész J. 9. 1. Daub idézete. 7) I. m. Schleiermacher szavai. 8) Olv. »Die Unzulanglichkeit des theol. Studiums der Gegenwart« 49, s. f. 1. e) l886 /7 -ben mondott rektori székfoglaló beszédjében, Kolozsvártt. irányokat egyeztető azon felső oktatási rendszer oldhatja meg sikeresen, a mely — hogy Csengery l 0 ) szavaival éljünk — gyakorlati pályára is képez, s e célból a tudomány anyagát közli, egyszersmind a tudományos munkásságot is tanítja. E rendszer mellett a tanárok nemcsak hirdetik, de egyszersmind művelik a tudományokat, lévén a tanszékek egyszersmind a tudomány műhelyei, a melyek nemcsak a tudomány tételeit magyarázzák, hanem azt is tanítják, hogyan kell tudományos foglalkozást űzni. A rendszer mellett a módszert is igyekszenek elsajátíttatni a hallgatókkal. S az eredmény ? Az, hogy az ifjak tiszta tudatot szereznek maguknak a tudomány feladatairól s azon operatiókról, a melyek szerint e feladatok megoldandók, s a tudományos érettség oly fokára emelkednek, a mely, ha nem is akarnak tudósok lenni, képessé teszi őket bármely hivatást az életben magasabb, tudományos értelemben fogni föl. S ha fölmerül a kérdés, hogy vájjon lehet-e gyakorlati életpályára is, meg tudományos munkásságra is egyszerre képezni, ismét csak Zellerrel (i. m. 3. 2. 1.) azt válaszoljuk, hogy mivel a gyakorlati működésnek is alapos tudományos kiképzés a mellőzhetetlen alapja, a gyakorlati életpályák lényegileg ugyanazt a tudomámányos kiképzést kívánják meg, mely a tudósok kutatásának is alapját képezi. A combináló rendszer a combinálás számára nyilt tág tér tekintetéből is ajánlatos (lehetvén itt szó a combinálásnak 3 esetéről), valamint azért is, hogy általa meg van adva a mód úgy a feltétlen, valamint a korlátoltabb tanszabadság meghonosítására; az ideálhoz való közeledés, valamint a tényleges állapotokkal való számolás érvényesítésére. A közvetítő irányban haladva, bizonyára nem fogjuk összetéveszteni a felső s az alsó iskoláknak feladatát egymással, valamint a tudomány tanító akadémiákat is el fogjuk tudni választani a tudománymívelő akadémiáktól. Idevágólag ha valaki, a tanügy terén is nagy Schleiermacher igen szépen fejtegeti a közművelődés nevezett 3 tényezőjének jelentőségét, egymással összefüggését, egymástól különbözését. Az egyetemnek, mely szerinte : Nachschule és Vorakademie, jut azon szép feladat osztályrészül, hogy az ifjakban a tudományos szellemet fölébressze.1 1 ) »Die Schule ist das Zusammensein der Meister mit den Lelirburschen, die Universitát mit den Gesellen, und die Akadémia als Versammlung der Meister unter sich«.1 2 ) Az akadémia mesterei közé sorozza a tudomány tanítása és művelésében megőszült professorokat, a kiknek feladatává teszi, hogy a tanszéktől megválva, a tud. akadémia fényes csarnokába vonuljanak vissza s helyet adjanak a fiatalabb erőknek.1 3 ) Erdmann l i ) is az egyetemről emlékezve, azt mondja, hogy: »Die Mitte zwischen der Schule und der Akademie bildet die Universitát, auf welcher der Jüngling ebenso sich mit dem Studiren befreundet, wie der Knabe in 10 ) Csengery munkái: V. k. 243. 1. ") »Gelegentliche Gedanken über Universitaten* Schleiermaehertől 1 So8-ból; 49. 1. 12 ) I. m. 23. 1. 13 ) »Die Gabe der Mittheilung, wie sie der Universitiitslehrer habén muss, ist ein zartes Talent, das nur in dem s.chönsten Zeitpunkte des Lebens sich findet. Je mehr die Jugend schon einem ganz andern Zeitalter angehört als der Lehrer, je weniger er sich ihr in Gedanken assimiliren, und eine bestimmte Liebe uncl Freude mit ihr gemein habén kann, um desto mehr muss sich die Neigung und das Geschick verlieren sich mit ihr in náhere Verháltnisse einzulassen, und um desto unerfreulicher und unfruchtbarer wird das Geschaft* (101. 102. lap.). 14 j Erdmann: »Vorlesungen über Akad. Leben und Studium;* (54. és 55. 1.)
