Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-23 / 4. szám

segéd-lelkészek segélyezése iránti egyházkerületi intézkedést. A modern kor életrevaló s virágzó intézményei s társulatai erős bizonyságot szolgáltatnak arra nézve, hogy a pénzzel, fizetéssel kapcsolatba hozott fegyelemgyakorlás a legcélravezetőbb. Nem szeretek országszerte ismeretes adomákat, adomaszerű történeteket beszélni el, de itt még is el kell egy ilyet mondanom, mert valóban tanulságos s themámra nagyon alkalmazható. — Hazai protestáns egyházunk egyetlen közös alapítványának tevője megboszankodott egykor udvari káplánjára s irt a jószág-igazgatójának, hogy a káplán fizetéséből 100 frtot fogjon le. Hisz egy krajcár fizetése sincs a káplánnak -— válaszolá az igazgató. Ezennel rendelek neki — irta vissza főúr — 300 frt évi fizetést s ebből vonja le a száz forintot. A t. olvasó pedig vonja le ebből a tanulságot. Ez idő szerint a segéd-lelkészek felett vajmi gyenge s hatály nélküli fegyelem gyakoroltatik, s épen ezért oly sok a panasz. Ha csak elcsapást nem érdemlő vétséget nem követ el, megkapja a jó bizonyítványt, már csak azért is, hogy egy másik esperes ne idegenkedjék őt befogadni s így megszabadulhasson tőle az őt már megunt esperes és tractus. S mivel is büntessék egy 50 forintos fizetéssel ellátott káplánt? Káplánra szükség van, 50 frtnál kevesebbet nem lehet fizetni, tehát a büntetés csak annyi lehet, hogy új főnöke költségén elutaztatják más egyházmegyébe, talán az eddiginél jobb helyre. De ha évenként 1000—1500 frt kiosztandó lenne az érdemes segéd-lelkészek között, ez fék lenne reájuk nézve, de fék lenne különösen az egyházmegyék kormányzóira nézve a kápláni bi- 1 zonyítványok kiállításánál. Segélyosztás esetén ép úgy bíráltatnék mindegyik segédlelkész az egyházkerület kormányzó testülete által, mint a miként most megbiráltatnak a segélyt kérő egyházak és lelkészek. Anyag a szellem hüvelye e földön, az anyag jávítása a szellemre is hatást gyakorol. Segéd-lelkészeink anyagi helyzetének jobbítása azok szellemi, ^kalcsi színvonalát is emelné. /jTp Á p

Farkas József. (REFORMÁTUS FGIM8U J I társulat. Mióta 'az" irodalmi egyesülés eszméje a bizalmas értekezleteken határozott alakot kezdett ölteni, e lap bár meleg érdeklődéssel fogadta az ügyre vonatkozó hírlapi közleményeket és hozzászólásokat, de maga tartózkodott a nyilatkozástól. Tette ezt azon okból, mert az értekezleteknek kifejezett megállapodása volt, hogy míg a közönséghez és testületekhez intézendő felhívás el nem készül, az előmunkálatok nyilvánosságra ne hozassanak. A szemes napi sajtó azonban neszét vette a dolognak, világgá bocsátotta a tanácskozások érdemét, mit látva az egyházi lapok, kénytelenek voltak ők is registrálni a tényeket, sőt a két utolsó héten vidéki laptársaink érdemileg is hozzászóltak az országos érdekű, nagyfontosságú kérdéshez. Ily előzmények, azt hiszszük, nemcsak megengedik, de kötelességünkké teszik, hogy miután az értekezlet megállapodásai fővonalakban ugy is köztudomásra jutottak, mi is nyilatkozzunk nem annyira a dolog érdemére, minek az előmunkálatok megjelenésekor lesz helye, mint inkább az eddig napvilágot látott nyilatkozatokra téve néhány rövid s talán felvilágosításul szolgálható észrevételt. Az első észrevételünk elvi természetű s két ellentétes nyilatkozatra vonatkozik. A >Debreceni Protestáns Lap*-ban Balogh Ferenc kartárs lelkes szavakban, meleg szívvel üdvözli az irodalmi társulat tervezetét s a ,két egymást tartó kéz *-ben, mely a társulat pecsétjére vésetnék, az ágostai és helvét hitvallású protestánsok egyesülésének pecsétképét látja. —Érintve röviden a hazai unio-kisérleteket, így folytatja tovább: ^Mielőtt e század lealkonyulna, ismét új (egyesülési) kísérlet küszöbén állunk, mely a protestáns tudományos irodalom felvirágoztatása céljából ösSze akarja forrasztani a két testvéregyház értelmi és vagyoni erejét. . . A két egymást tartó kéz többet tehet együtt, mint külön-külön, mert az két küzdő hadtestnek egy célra tömörülését jelenti* stb. Balogh Ferenc kartárs tehát határozottan csak két protestáns egyház egyesüléséről akar tudni az irodalmi társulatban s ennek symbolumát látja a két egymást tartó kézben. A magvas és szépen irott cikkre a ^Sárosp. Lapok* 3-ik számában Nagy Gusztáv kartárs tesz a nála szokásos határozottsággal figyelemre méltó észrevételeket, előbb azonban az irodalmi társulat tervéhez is hozzá szól szintén pártolólag és melegen. ^Kétségkívül örömmel üdvözöljük az új vállalatot... s a társulatot mint protestáns tudományos társulatot szellemileg és anyagilag szívvel-lélekkel támogatni készek vagyunk és leszünk.* >De néhány észrevételt előre is meg kell tennünk. Első észrevételünk azon tényre vonatkozik, hogy — úgy látszik — e társulat csak a református és evangelikus egyház férfiai által kezdeményeztetett s csak is azok körére szándékoltatik szoríttatni* (cikkiró a B. F. értelmezése után indulva, mondja az utóbbi tételt) ^mintha nem is Magyarországon volnánk, a hol köztudomású dolog, hogy nem két, hanem 3 protestáns egyház létezik. Avagy az unitáriusok nem protestánsok ? nem hazaiak ?*