Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-08-21 / 34. szám

BELFÖLD. A dunántúli ágost. hitv. evangel. egyházkerületi pénztárakról. ín. Ajánlható orvosságom, igaz, hogy nagyon is hasonszenvi adag, a bajt azonnal gyökeresen meggyógyítani nem képes, de idővel mindenesetre javulást fog eredményezni. A hasonszenvi gyógymódnál főszerepet játszik a mértékletes életrend, melyre az kötelez, ez az óvatosság s magatűrtetés talán többet használ az orvosságnál magánál. Tanácsom : lelkiismeretes takarékosság a kiadások m eg állapításánál. A takarékosság pedig azt követeli, hogy szükségtelenül pénztári készlet ne heverjen a pénztárban, hanem hogy bár csak rövid ideig, bár csekély kamatozás mellett takarékpénztárilag elhelyeztessék. Számításom szerint az év végén a pénztári készlet a 6000 frtnál többre rugó túlkiadások levonásával az egyes pénztárakban — (a gyámoldait ide nem értve) — összesen 10 ezer forintot tett, Ez a kiadásokat 4 hóra fedezi. Ha hozzá vesszük, a mi a gyülekezetektől az év elején beszivárog és a február hó elején esedékes tandíj, tápoldai s képezdei lakás-díjból 4000 forint jövedelmet; azt hiszem, a kiadások fedezésében nem áll vala be fennakadás, ha a pénztári készlet fele része í

[i

vagy 1

/3 évre lakarékpénztárilag kamatoztatott volna. 50 — 60 frt kamatjövedelem ugyan kevés a szükségletek tengerébe, de megmondám, az orvosságot csak hasonszenvi adagokban adhatom. A gyámoldai pénztárról, melyben szinte ezer forintot meghaladott a pénztári készlet, nem szólok, mivel épen az év végén betegedett meg a pénztárnok, meg is halt, s helyettesítése vált szükségessé. Rendkívüli következményeket vonhatnak maguk után. Joggal elvárható azonban, hogy a gyámoldai régi alapszabályoknak az új alapszabályok 43. §-a által érvényben fentartott, 27. és 29. §§-ainak rendelkezése szerint, melyet az egyházkerület 1879. jegyzőkönyv 43 egész határozottsággal megújított, ezen IOOO forint mostanság immár a gyámoldai tőkének érinthetetlen kiegészítő részévé lőn s e tőkének összegét nevelte legyen. A takarékosság megköveteli, hogy a kiadások a hgeslegszükségesebbekre szoríttassanak; új kiadások rendszeresítéséről', tiszti fizetések felemeléséről az esperességek előleges megkérdezése nélkül ezután szó se legyen, sőt jó •darab 'időig, boldogabb napok bekövetkeztéig, ily tervekről álmadózni sem kell. Eddig az az elv volt irányadó, de csak egy-két évtized' óta : ha a pénztár bírja, lehet utalványozni borúra, derűre ; nem kell eziránt az esperességeket megkérdezni, csak a számvevőt, legfeljebb a pénzügyi bizottságot ; »az egyházmegyék csak az egyházi köztartozások kivetése, az az újabb teher elvállalása iránt kérdezendők mé'g.« (Egyházi rendszabály 43. §). Csakhogy évi rendszeres kiadásokat megszavazni, stipulálni az esperességek megkérdezése nélkül azon az alapon, hogy a kassza bírja, s ha egyik-nem bírja, hát bírja a másik, utaljunk ebből amabba 1400 frt vagy IOOO frt vagy 900 frt évi járulékot;« azt ne kutassuk, hagytak-e erre is szabad kezet a gyülekezetek, csak pénz legyen, csak egy pár évig bírja a kassza, s aztán, ha nem bírja többé, jövünk a pánaszszal, az indítványnyal: a köztartozás ime meg van, fedezésére pénz kell, esperességek szavazzátok, gyülekezetek fizessétek meg 1 így a gyülekezetek jogait, az egyházi rendszer szabványait kijátszani nagyon könnyű, míg a gyülekezetek engedik. Csakhogy a gyülekezetek autonom jogaik ily kinullázására már egyszer hasonlóval feleltek a kerületnek. Vesd össze 1868. jegyzőkönyv 251. pont, 1871. jegyzőkönyv 61. pont. Kerüljük el, hogy ily eset ismétlődjék; ez nem férne össze az egyháznak érdekeivel, sem méltóságával. Ez közintézetünk háztartásában oly zavart idézhetne elő, melyből csak azok jellegének árán szabadulhatnánk. Egyházi jövedelmeink fokozására nézve nem hiszem, hogy újabb meg újabb, fellebb meg felebb emelkedő terhek elvállalására lehessen számítani a gyülekezetek részéről. Nem a buzgóság hiánya okozza ezt, hanem a terhek súlya, mely alatt roskadoznak híveink. Ismerem 8—10 gyülekezetünk számadásait tüzetesen ; dunántúl tán a legtöbbé ezekhez nagyon hasonló. Látom ezekből, hogy híveínk egyházi adóban királyi egyenes adójuknak 15, 25, 5O°/0

-át fizetik, (hallom magában a dús alapítványokkal biró soproni gyülekezetben, mely a városi közpénztárból 13 ezer frt subventiót huz, a királyi adónak 5°/0

-a nem elég egyházi adóra, 9— 10% is alig hogy kifutja, ezen felül van a tandíj — a ki fizetni tud — és a stóla); ezenkívül jönnek a rendkívüli szükségletek, melyek tetemesek, mivel gyülekezeteink legnagyobb része jubilál, azaz templomuk, paplakuk IOO éves s roskatag, új iskolákat is emelni kell a törvény értelmében, új tanerőket alkalmazni a tanköteles gyermekek számához képest ; az árvaházra — Isten panaszkép ne vegye tőlem — a gyámintézetre is gyűjteni kell, a supplikansoktól, kik a többi kéregető gyülekezetek küldöttei kezéből veszik át a kilincset, sem feledkezhetik meg az ember e kánikulai forróságban. Ily körülmények közt az egyházi adó emelése az egyház iránti hűséget teheti kemény próbára. Más források után nézni, honnan jönne nekünk segítségünk középtanodainkra, e gondolattól is irtózom 1 Mert ha már most is, midőn tisztán saját intézetünkben magunk vagyunk urai a nevelésnek, oly keserű panaszok emelkednek, milyeneket e lapok legutóbbi számaiban olvastunk, milyeneket a püspökök gyűlési megnyitóiból kanonika egyházlátogatásaik alkalmával szerzett tapasztalataik alapján évi jelentésükből lehetett hallani, milyeneknek dunántúl is már fültanúi voltunk gyűlési értekezleteinken, gyűléseinken, milyenek halkabban, hangosabban végig zúgnak a kerületen, hogy t. i. az ifjabb nemzedék nem érzi, mivel tartozik az oltárnak, melyről közülök sokan táplálkoznak is: vájjon minő sorsot, mily jövendőt jósolhatunk akkor az egyházi közszellemre alapított egyházi közintézeteinknek, intézményeinknek, ha még- azt a befolyást is, melyet az egyház az ifjú nemzedék nevelésére középtanodáinkban gyakorolhat, áruba bocsátani, mással megosztani kénytelenek volnánk 1 és a tekintetes tanár urak éreznék azt, tán éreztetnek is azt, hogy ők nem az egyháznak szolgálatában álló tisztviselők! A jövedelmek fokozásának más úton-módon kell történnie. Az államsegély tőkésítése, melyet a tolnai egyházmegye már régen indítványozott vala, végre is — későn bár — de megkezdetett. Jobb ily későn, mint későbben, vagy sohasem 1 Van már 9000 frt tőkénk. Ha évenként ehhez csak 1500 frtot tőkésítünk, tíz év múlva kamatok számítása nélkül lesz 24—25 ezer frtunk vallás alapra. Kamatok kamatjával s több évtizedek múlva lehet az tete-