Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-08-21 / 34. szám
László, nálam 4—5 évvel vénebb társunk, lefordítá így: A kutya fej hajdan tiszteletes vala nagy . . . Nagybátyád mosolyogva szólt: Négyféle hibát ejtettél. Találjátok ki, micsoda hibák azok ? Én szóltam először: hibázott a magyar nyelv e'len : tiszteletes vala nagy. Igazad van, hát még? Hibázott, mert a latin szót cani, kutyának fordította, pedig ha kutyát jelentene, canis volna a genitivus. Hát még? A prosodiát sem tudja, mert ha kutyát jelentene a cani, akkor a ca rövid volna, mert Ovidius szerint: Jamque quiscebant voces hominumque c«numqtie. . . Emberül van kis frakkos poéta! Hát még a 4-ik? Erre nem tudtam felelni, ő mondta meg, hogy gondolatbeli képtelenség, hogy a kutyafej tiszteletes volt volna valaha. Máskor ezt adta fel: De cane de cano, cane decane cano. . . s megmondá, hogy értelmét csak a prosodia segítségével vehetjük. Az első szóval mindjárt tisztában voltam, hogy kutyáról, de a másodikkal nem boldogultam, mert ősz kutyát nem láttam, nem hallottam. Oda mentem a kathedrájához, kérdém lassú hangon, hogy mit tesz az ősz kutya, megsúgta hogy: canus, a um, fehéret is jelent, mindjárt leírtam s cédulán be is adtam. A kutyáról, a felie'rről éneklek, ősz dekánusom. így tanított minket a te jó nagybátyád! A házba rekedtem öcsém ! tűzelgetek, köhécselek, no ! de a ki sokat köhög, soká él! Jó étvágyat a szegfű szagú gyűdihez ! LT j évi jókivánatodat vettem, köszönöm. En nem küldtem neked, mert nem szoktam, divatos lirum-lárumnak tartom. En minden szeretteimért — s így éretted Ís — felszoktam emelni az egek urához fohászomat. Nem szükség ennek cégért ütni. Köhögök erősen, mely miatt már kétszer oly fájdalmat éreztem al-hasamban, hogy — Uram bocsá ! — majd a zsebpisztolyhoz nyúltam. Oda vagyok öcsém ! csak itélő tehetségem van helyén, a test erőtelen. Még 1884-ben játszva hajtám a 2a /2 akós hordókata gadnár fára, s 1885-ben már nem akart szót fogadni a siller k . . . anyja hordója. Átányi pap az oszlári lett. Ad vocem Oszlár ! tudod-e az itteni ecclákról a verset : Oszlár Tisza partján egy rongyos falucska, Kevés a fizetés, kicsiny a szapucska (köböl, kilo) Szoros az udvara, keskeny a kapucska, Ez hát csak szemérmes födöző lapucska. Tarjánról meg így szól : Tarján tartja magát a polcon elsőnek. De ha a papmaró hónapok eljőnek, A papjuk fejébe oly gondokat lőnek, Melyek bajt okoznak agynak és velőnek. Hát baj mindenütt van. A papság nálunk csak tisztességes szegénység, apostoli állapot. De azért én ismét csak pap lennék, ha még egyszer lehetnék. Egészségem ismét tűrhető. Elviránk énekeit teljes gyönyörűséggel olvasom. Oh bár felséges lantja után zengenének templomainkban Dávid zsoltárai ! Irataim közt keresgélvén, megtaláltam Törökhöz írt versemet, midőn a Felség királyi tanácsossá nevezte, im olvasd : Nagyságossá levél, rég megérdemletted, Most a királytól is e címet nyerhetted Mint legmagasb méltó kegyet. Nagyságos voltál s vagy nemes munkáidban A tudomány terén emelt oszlopidban, Melyek érintik az eget. Szép! hogy hivatalod rang-pótlékot nyer, és Ragyog rajta a legfelsőbb elismerés, Kár! hogy ösztövér jutalma. Nem Tied, csak a vaksors hibája, Hogy nem ismert e hon első nagy királya, S Esztergom kincsei dús halma. Sorsod xígy hozta hogy mi közénk tévedtél, Puritán, de nemes apától születtél Tiszteletes szegénységben. Kinek nem jutott kincs e muló világból, Része is a jókat váró boldogságból Csak síron túl van az égben. Ne bánd! hisz épen ez sorsod nagy áldása, Hogy téged nem a szent papucs csókolása, Nem vak hódolat rendszere, Nem római önkény, szent uraság emel, Sajátod a fény, mely tündököl érdemmel Világít rólad messzire. Isten a világot miből teremtette? Erőd főiskolát miből emeltette ? Mint az, úgy ez semmiből. Nincsen dicsőbb mint a teremtés munkája, Melynek a fentartás ragyogó koronája, Neked jutott ez égiből! Élj soká! légy végig tettekben nagyságos, Hogy a feledni nem tudó igazságos Könnyeket tűrő fájdalom, Zokogjon hunytodon, jajongjon feletted, Ha majd munkád terhét s címedet letetted S elföd a rögös sírhalom. 1872. Szász K. hozzájok megyen ? megyek röpülök! Mert habár repedt fazék vagyok is, különb vagyok még a törött tojásnál! Szívemből örülök, hogy Gyomára egyhangúlag megválasztottak. 1828-ban mint supplicans jártam ott, annál jobb népet kettőt se találtam az országban, meg akartak választani rektornak, három mérföldre adtak alám fogatot, s pecsenye és rétessel megtömött szeredait! Hanem öcsém ! hogy felejted el majd a gyomai vinkó mellett azt a fáin gyűdí szegfű szagát ? I Azonban miután Isten így megkoronázá a te munkálkodásodat, kivánom hogy Gyoma legyen neked áldást hozó hely ! és hogy annak kedvező körülményeit az embeii élet leghosszabb határáig egészségben élvezhesd, szeretteid kedves körében 1 Engem is számlálj szeretőid közé ! Még egy évig jöttek a levelek, mindenike azzal végződött: ne várj többetl mégis csak irtál, írtál nekem kedves édes öreg bátyám 1 pedig öreg barátodnak a Kis-marjai Könyves Jánosnak is azt irtad: ne várj többet ! nekem mégis irtál, reszkető kézzel, ifjú lélekkel ; de nem talpraesett ötletekkel, hanem panasz, keserűség elsorolásával teljes levelet. Azután mikor kiesett kezedből a penna, jó Vince fiad irta le borzasztó szenvedéseidet, és azt az édes mosolyt, melyet szerelmesidre irányzál, kik ágyadat körül állták. Ezzel aludtál el 1 Egy társad maradt itt, az én édes apám,*) ennek is már csak a teste van e földön, lelke már elment ! . . . Megjött az utolsó levél ... a gyászlap. Nyugodjál édes öreg bátyám az Úr eljöttéig Ámen. Gyoma, 1887. aug. 8. Kálmán Farkas. *) Ez is elment öreg társa után, augusztus 15-ikén. Szerk.
