Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-08-07 / 32. szám

Istennek emberei az igazságnak lelkétől vezérelve nem használnak egy képtelen és összefüggés nélkül való nyelvezetet; ők azt akarják mondani, a mit mondanak, ígérhettek volna boldogságot a természettől halhatatlan lényeknek, de azt nem tették. Az égi gyönyörök és a pokoli kínok közti alternativát soha sem állítja előnkbe ; hanem választást engednek az élet és ha'ál, a legmagasztosabb és leggazdagabb élet, az igazi élet közt, és a kifejezés legtágabb értelmében való halál, a végleges, absolut halál közt. így a legfőbb adomány jelképezve az életfája, élet kenyere, élet vize, élet koronája, élet könyve által, a Zior], melyet az evangelium hirdetett, mindenek előtt egy létei. Az igaz hivő semmit se féljen a második haláltól; rá nézve a halál elnyeletett a diadalban. A kik méltóknak ítéltetnek arra, hogy részük legyen abban a világban, meg se halhatnak többé. (Luk. XX. 35. 36.) Ez a Sut] nagyon méltán neveztetik a/ícmog-nak, először azért mert egyedül megy teljesedésbe a síron túl, a szellemi embernek feltámadása által, másodszor mert minden kísérlet felett áll, melyek az ő elpusztulására vezethetnének. A választottak által szerezve, azok által, kik a szellemmel diadalmaskodtak a testen, romolhatatlanságot biztosít az számokra; a mit a megváltó világosságra hozott a halhatatlanságon, mit eredetileg egyedül Isten bir, de a mit közöl az ő első szülöttjével, azután az ő közbenjárására minden gyermekeivel. Az utolsó ítélet és általános feltámadás nagyszerű jeleneteivel a váltság be lesz fejezve. A mi anyagi világunk helyét egy dicsőségesebb és valódibb teremtés váltja fel. A bűn, szenvedés és halál elenyészett, a mennyország egysége elfeledteti a szabad teremtmény pártütése által bejött esetleges dualismust. Az újjászült és megszentelt emberiség, szövetkezve isteni vőlegényével, mindörökké merítend annak teljességéből életet. És az Isten leszen minden mindenekben. Zárszó. A feltételes halhatatlanság védői azzal vádoltattak, l>ogy szédelegnek a textusokkal, és theoriájokat a biblia méltósága ellen irányzott >pártütésnek, profonatiónak és merényletnek* nevezték. De hát ez a súlyos vád alapos ? Őszintén bevallom azt, hogy álláspontunk képviselői néha rosz érvekhez folyamodtak. De itt nem ez a kérdés. Arról van szó, hogy megtudjuk azt, hogy vájjon a szent iratok a modern hermeneuiica legszigorúbb elvei szerint, az eredeti nyelven vizsgálva, ignorálják, visszautasítják vagy pedig tanítják a facultativ halhatatlanságot. Én sok éven át folytatott tanulmányom által meggyőződve, próbáltam önök előtt megmutatni azt, hogy a bibliai kijelentés főbb vonalai e pontban megegyeznek, hogy canonunk két részének irói minden divergentia mellett is csudásan egyetértenek abban, hogy a hit jogosultságát, mint az örök élet elengedhetetlen feltételét mutassák fel. Az az exegesis, melynek némely eredményeit én önöknek most bemutattam, a bibliai kifejezéseket közönséges és legelső felvételeikben tekinti, nem utasítva vissza a metafizikus értelmet se, ha a darabnak hangja ezt természetessé teszi, feltéve azt, hogy az alak valamely valóságon szilárdon áll, az az hogy egy szó, mindig ugyanazon alapeszmét fejezi ki, akár az anyagi, akár a szellemi világra alkalmaztatik az. Azt hiszem, hogy önök mindnyájan elismerik ennek a rendszernek felsőbbségét. Tán nem messze van az az idő, midőn a szent szöveg »elcsavarásának* vádját magunkról elháríthatjuk és visszadobhatjuk azokra a tudósokra, kik önkényes jelentést adnak a kiirtást jelentő szavaknak és a kik a biblia nevében állítják a bűnös lélekről azt, hogy az soha sem szűnik meg létezni és kínlód ni. Az általános ellenvetések közül, melyeket ellenünk felhoznak, még csak egyet említek fel, mely ép oly komoly mint az előbbi. Ellenfeleink véleménye szerint mi a materialismus bűnében leledzünk, még pedig most igazi majd máskor korcs materialísmusban, mely egyúttal vigasztalan és veszélyes is ; a mi materialista psychologiánk — így szólnak — »minden vallásnak felforgatása, az emberi méltóságnak megsértése.« (Denys, Reval, Anet, Luigi, Durand de Liége). Őszintén elismerem újra, hogy ezt a vádat közülünk bizonyos mértékben megérdemelték, akik nem értették a kijelentésnek progressiv jellemét. A régi héberek legnaivabb felfogásainak végleges és dogmaticai értéket tulajdonítván, ezek a betűhöz ragaszkodó, többnyire americai theologusok, mostani testünk fontosságát túlozzák, a halált úgy tekintik mint a személyiségnek gondviselésszerű megsemmisülését, és a jövő életet csak a feltámadás pillanatában kezdetik. De ez a szerintem is nagyon sajnálatraméltó nézet nem imputálható annak a tannak, melyet szerencsém volt önök előtt bemutatni. Bizonyos, hogy mi szakítunk a régi és modern platonismussal, a melylyel való szövetkezés az evangelium ügyét csak compromitálhatja. De nem utasíthatnók-e vissza e bölcsészeti rendszert anélkül, hogy meg ne tagadnók magát a spititualismust is, vagy mindenekfelett anélkül, hogy materialismusba ne essünk ? Az elveszíthetlen halhatatlanságnak és a vég nélküli gyötrelmeknek dogmái valóban kiegészítő részét teszik a keresztyén vallásnak ? Azt hiszem megmutattam önök elő;t, hogy erről szó sincs. Mindenesetre, ha mi materialisták vagyunk, én és elvtársaim csak oly módon vagyunk materialisták mint a biblia ihletett irói, mert ezek szolgáltatták nekünk eretnek eszméinket. Mégis ez a felelet nekem nem elég. Nagy súlyt fektetek arra, hogy önök előtt felemlítsem azt, hogy mi hiszünk egy szellem-istenben és a láthatatlan világban, a feltámadt és a menybe ment Jézusban, anyagi organismusunktól lényegesen különböző és természetünk felsőbb elemét alkotó szellemben, minden embernek Öntudatos és személyes túlélésében legalább a világ végéig, szellemi testekkel való feltámadásokban, az utolsó Ítéletben, mely elveszti a gonoszokat és bejuttatja a boldog halhatatlanságnak teljes élvezetébe az igazakat. Melyik loyalis ember az, ki tudva azt, hogy mi ily nézetekkel bírunk, fel merné tartani ellenünkben a materialismus vádját ? A régi spiritualismus közt, a mit a tapasztalás elitélt, és a materialismus közt, mely előttünk tarthatatlannak látszik, mi közép utat követünk. A mi az evolutionismusban kétségtelen, feltalálható az a vallásban is, a mint azt mi értelmeztük. A feltételes halhatatlanságnak hitét vallani annyit tesz, mint alkalmazni a szellem és szabadság birodalmában a természeti kiválasztásnak, a létért való küzdelemnek, a legalkalmasabbak fennmaradásának nagy elveit. Legyünk vagy ne legyünk monisták, a mi bölcsészetünk de May és Drummond által felállított ez alaptételen nyugszik : az anyagi és szellemi világ ugyanazon törvények által kormányoztatik. Innét a természet könyve csak fényes illustratiója a bibliában kijelentett tényeknek, és a keresztyénség a tudományban találja leghatalmasabb segítő társát. Röviden : a mi ál'áspontunk minden másnál jobban összhangzani látszik előttem a mai tudományos rendszerekben található igazságnak részével.