Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-17 / 29. szám

hegyek rajongó szülöttje egy tényből indult ki. Ez a biblia, amaz a pápaság tényéből, azonban egyikük sem vizsgálta meg behatóbban e ténynek alapját és eredetét. Úgy az egyik, mint a másik magában véve igaznak, a bizonyságot kizárónak, ép azért szentnek és érintetlennek tartotta. A Jézus-társaság megalapítójának világnézete szerint az egész mindenség Péter szikláján, a német reformátor szerint a biblián nyugszik. A kedélyi életnek csudálatos erejével, sőt azt lehet mondani, emberfeletti s nehéz lelki küzdelmek árán megszerzett hithősiességgel csüngött mindkettő a maga képzetein. Mindkettőre amaz indusoknak esete alkalmazható, kik azt hitték, hogy a világ egy óriási elefánton nyugszik, anélkül, hogy fölvetették volna azt a kérdést, min áll hát ama világothordó elefánt? Az ok és okozat közötti összefüggéssel sem a német, sem a spanyol nem törődött. . . „ A német reformátor és a spanyol fundátor a theologismus álláspontján nézik a világot, még pedig a scholastikus-orthodox s a bibliai-orthodox theologismus álláspontján, s onnan ered mindkettőnek korlátoltsága. Azonban épen hasonló korlátolt fejek mozgatói a világtörténeti eseményeknek, mert nagyon is jól tudják, mit akarnak, s törekvésük nem terjed tovább, mint a mit el is érhetnek. Törekvésük a gyakorlati élet mezején rendesebb, tartósabb szokott lenni, mint a genialis emberek nagyszerű szüleményei, a mennyiben a középszerű, sőt sokszor a bornirt az emberek végtelen tömege előtt sokkal rokonérzelműbbnek, értelmesebbnek és kényelmesebbnek látszik, mint a geniális. Luther győzött, míg hutteni TJlrik szánandó módon tönkre ment; Savanarola megégettetett, míg Loyola a szentek közé emeltetett" stb. stb. Ez a német irodalomtörténet legújabb Írójának ítélete Lutherről és Loyoláról, melyet itt-ott mások is követnek, sőt némely körökben Scherr úgy tűnik föl, mint a ki a régi és újabb előítéletektől menti meg az olvasó közönséget! Hogy mennyiben jogos ezen Ítélete, azzal természetesen behatóbban itt nem foglalkozhatunk, — azonban ha Lutherről mondott Ítélete szélesebb körben terjedne el, akkor a prot. nép nemsokára megérne Loyola tanítványainak bőséges aratáséira'. Az emberek Scherr szerint ^legszívesebben köralakban vezettetnek/ úgy hogy ily alapon Luthertől ismét a pápához s a pápától Lutherhez mennének át, s ez terjedne in infinitum! Be kell azonban vallanunk, hogy mindezek nem egyebek, rég elcsépelt philisteri phrasísoknál, a melyek a liberalismus cége alatt a nagy tömegnek éljeneire számítanak, holott e liberalismus Horác módjára szívében gyűlöli a tömeget, szavaival pedig gúnyolja anélkül, hogy azt észrevenné. Oly ellentétes összehasonlítások, a melyeket Scherr s utána egy u. n. liberális sajtó tesz, a szellemdúsnak némi látszatával bírnak; azonban ha mélyebben tekintjük a dolgokat, nincs azokban semmi alapos és maradandó, eltekintve attól, hogy ilyen szellemdús dolgok igen gyakran nevetségessé válnak. Valljon föl van-e jogosítva Scherr ilyen történetellenes s igazságtalan Ítéletre annak alapján, hogy úgy Luther, mint Loyola törekvése egy pontra irányult, s nem vette-e észre, hogy az határozottan két egymással ellentétes pont, a miből kiindulnak, az egyiknél t. i. megszabadulni Rómától, a másiknál: visszatérni Rómába!? S már itt is azt kell kérdeznünk, honnan ezen ellentét, ha egy alaptételből, t. i. a theologismusból indultak ki? — De máris kitűnik Scherr gondolkodásmódjában a megbotránkozásnak köve! A theologiai, vagy mondjuk ki helyesebben, a vallásos álláspont az, melyet Scherr nem szívelhet. Ezen alapul szerinte »a korlátoltság s bornirtság.* Luther „korlátolt főu

ez valóban különösen hangzik arra nézve, ki Luther iratait csak távolról is ismeri. így Banké Luther egyik reformátori röpiratáról (»An den christl. Adel deutscher Nation^) azt mondja: ^pár ívből álló munka, világtörténeti s a jövő fejlődést előkészítő és megjövendölő tartalommal. * Eszerint tehát Ranke is ugyanazon elbírálás alá esik, mint Hase, hogy: >csak a tudatlanságnak s a pártbornirtságnak^ van megengedve Luthertől ugyanazon mértékben' tagadni meg a korlátoltságot, a milyenben azt Loyolának tulajdonítjuk. Ügy látszik, hogy Scherr kevésbé tanulmányozta Luther iratait, mert különben ily vakmerő Ítéletre nem ragadtatta volna magát. „Luther látköre szűk" — azt mondja Scherr azon nagy férfiúról, ki oly universalitással bírt, mint kevesen a halandók között! Azzal vádolja továbbá, hogy a humanismus öt hidegen érintette, s hogy nem volt, érzéke az ókori klasszicismus szépsége iránt. Azonban mért nem teremtette meg a humanismus a reformatiót? miért maradt távol tőle még Erasmus is, ki az ember üdvének, boldogulásának óriási kérdését, a reformátiónak sarkalatos alaptételét egy üres élccel ütötte el, melyszerint Luther csak kettőben tévedett, t. i. abban, hogy a pápának koronáját s a szerzeteseknek hasát támadta meg? Hogy pedig miért ment tönkre hutteni TJlrik is ? arra a feleletet maga a nagy humanista adja meg, midőn Luthernek azt írja: ^En vállvetve akarok veled a Krisztusért harcolni; azonban abban különböznek terveink, hogy az enyimek emberiek, te pedig, mint tökéletesebb egészen az istenieken csüngsz.* Ulrikban — a mint azt szabadelvű életirója, Strauss is elism^ij,.^ hiányzóit az erkölcsi energia s a komoly PdBtmátus