Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-10 / 28. szám

lássa őket más is, mint én látom. Személyesen nincs I szerencsém tisztelhetni Szilágy-Cseh nagyérdemű papját, de ismerem épen a hivatkozott beszédekből s ha azok nem ismertetnék is meg eléggé, jól ismerem nemes alakját, tiszte'etreméltó jellemét e becses lapok nt. szerkesztőjének elbeszéléseiből, ki mindég annyi melegséggel nyilatkozott ró'a s mi e törpe kornak szü'öttei álmélkodó bámulattal nézhetünk csak a magyar szabadság hű confessoraira, kik között Nagytiszteleted is ott volt. A hazafi előtt már ez egy magában rendkívül magasságra emelheti, ha a theologus előtt még magasabbra nem helyezné a Krisztus igájának 50 éven keresztül örömmel s kitartással való hordozása. Fiúi tiszteletemnek fájt elmondanom, a mit találtam s most faj az a * nyilatkozat és önvédelem*, mely teljesen félreérteit és bánt az a hang, melyen az egész tartva van. Ha én az birodalmi tisztesség határai között* mondom el véleményemet, ugyanezt joggal megkívánom bárkitől, ha báimi észrevéte'e j van is nézeteimre. Nem irói viszketeg az, mí kezembe adja a tollat, hanem az a szent vágy, az az olthatatlan lelkesedés, hogy valamit, bármi csekélységet is használhassak egyházamnak a nekem adatott kicsiny talen'umom szerint s a bírálói tollat is az vezeti, hogy nézetem szerint esetleg javítsak, tanítsak s irányt adjak. Cáfoljanak, bíráljanak engem is, nézeteimet is — hálás köszönettel veszem, még ha fajna is, javításomra használnám. Ily gondolatok és érzések között fogok mindég tollat s fogtam most is a »Pred. tár* bírálatánál. Ennyit a köztem s nagyt. Fábián Dániel úr között fennforgó kérdésben. Általánosságban kívánok annyit megjegyezni, hogy egy olyan másodlagos — secundár — irodalomban, mint a minő a m'enk s mint a minő közelebbről különösen egyházi irodalmunk, az a jelenség, hogy más, nagyobb s önállóbb irodalmak munkásainak termékei átvétetnek, lefordíttatnak s úgy használtatnak fel, mintha a magunkéi volnának, igen gyakori, sőt természetes is bizonyos fokig, főleg a lelkészeknél, kik nem önmagukat prédikálják, hanem első sorban a Jézus Krisztust s ezen a fundamen'umon mindazt, a mi örök igaz, örök jó, örök szép és örök emberi. Már most, ha valamely tekintélyes, kiváló prédikátor műveiben meglepő újsággal, szépséggel s szónoki hatályossággal találjuk kifejezve a különben általános s örök vallás erkölcsi igazságokat és a bennünk levő testimonium spiritus sancti is a mellett szól, hogy csakugyan *úgy van, úgy kell lenni 1* : akkor bátran használhatjuk fel ezeket ; csak nyomtatásban ne adjuk ki úgy, mint sajátunkat, bármennyire egynek érezzük is magunkat a más beszédeiben kifejezett eszmékkel. S hogy ezt nem is lehet tenni, mutatják épen a kö elmúltban töiténtek és bármely nagy név sem tilthatja el a közönséget attól, hogy hibáztalását az ily eljárás felett ki ne mondja. Épen Dobos beszédeinek bírálatánál mondottam el, hogy a nagynevű külföldi írók szellemi termékeinek átültetése mily nagy előnyére szolgál irodalmunknak és senkinek irói reputatiójából egy hajszálat sem von le, ha ragy példányok után dolgozik, csak nevezze meg őket. De e nagy példányoknak csak tanulmány tárgyúi kell szolgálniok, mert minden valóban nagy egyházi szónok mindég csak a saját egyéniségének és gyülekezete speciális viszonyainak meg felelőleg do'gozla fel az örök s általános igazságokat — és a mit Spurgeon, O.sterzee, Coquerel, Draesecke, Gerock stb. elmondottak saját gyülekezeteiknek, ugyanazokat úgy, a mint meg vannak írva, nekünk elmondanunk nem lehet, mert mások a mi hívcink viszonyai és így ha építőleg akarunk hatni, át kell amaz eszméket előbb magunkba hasonítani s aztán alkalmazni kell gyülekezetünk szükségeihez. Es hogy annyi szükségünk van mástól vett prédikációra — ez mutatja legjobban, hogy a lelkészek egy nagy percentje egyáltalában nem él hívei között, bár közöttük lakozik. Minden prédikációnak igazán alkalmi beszédnek kell lennie, mindig tekintettel arra, hogy mi az, a mi épen akkor érdekli a közönséget, mi volt az, mi a lefolyt héten esetleg izgalomban tartotta a gyülekezetet, volt-e valami öröme vagy bánata stb. Casuistikába persze nem mehetek. Sapienti pauca! S ha az ily beszédekhez a mások beszédeivel megtermékenyítjük agyunkat gondolatokkal : ez egyáltalában nem baj, sőt a legtöbbször szükséges is; de nem kell ezeket aztán rögtön sajtó alá adni. Hát az apa bizalmas 'eveleit világ elé bocsátjuk?! Pedig a jó prédikációk ilyen bizalmas levelek jellegével bírnak. Többször elmondám már, de nem győ/öm elégszer ismételni, hogy a jó prédikátor atyja gyülekezetének s mint ilyen feddőzik, dorgálódzik, sujt vagy felemel, dicsér vagy kárhoztat, int, tanácsokat oszt stb. a szerint, a mint hívei, gyermekei az Úrban, ezt megérdemlik. Forgolódjék folytonosan közöttük, ismerje meg minden szükségeiket s úgy szóljon hozzájuk, — mert a világon minden helyezhető vallás-erkölcsi szempont alá. Bárcsak ne hangoznának el kiáltó szó gyanánt a pusztában az elmondottak 1 Nem tudok, nem hiszek más módot a közöny á'mában szunnyadó vallásosság felébresztésére. Hát mit tartoznak mindezek most ide ? — vethetné ellen valaki. Igenis ide tartoznak, mert a míg Coquerelt, Zoliikoffert, Gerockot, Draesecket stb. prédikáljuk, mindaddig a célt el nem érjük. Míg idegen szellemekből táplalko. unk, idegenekül állunk gyülekezeteinkkel szemben s míg még egy Szoboszlay és Fábián is megtes'ik—a kik pedig elég sokat meríthettek önmagukból is — hogy mások beszédeiből dolgoznak s forrásukat meg sem nevezik, miként várhatjuk az újabb nemzedéktől, mely mindig nagy elődök pé'dája után indul, hogy majd Önállóvá, eredetivé igyekezzék lenni! Budapest, 1887. julius 1. Kenessey Béla, ev. ref. theol. akad. ny. r. tanár. Interconfessionalis lelkészi értekezlet Czrepaján. A magyarországi egyházak történelmében párját ritkító nevezetes esemény színhelyévé lett, Torontálmegyének mintegy Öt ezer lakost számláló szerb ajkú községe, Czrepaja. Itt tartatott meg junius 30-ikán délelőtt Frint János franzfeldi ág. evang. és Novákovics Bosidár gör. keleti lelkész urak kezdeményezése és meghívása folytán, a vidék különböző felekezeteinek lelkészi értekezlete, az itt mind nagyobb mértékben szaporodó nazarenusokkal szemben teendő célszérű intézkedések megbeszélése céljából. Megjelent az értekezleten Összesen 23 különböző rangú és rendű lelkész. Legtöbben vo'tak a szerb egyházból, Összesen tizennégyen, legkevesebben a r. kath. egyházból, összesen egy. A római kath. lelkészek ezen tartózkodó távolmaradásának nem az az oka, mintha nem volnának ezen a vidéken elegen, hanem némelyek tulajdonítják annak a merev álláspontnak, melyet a kath. egyház még mai napság is a többi felekezetekkel szemben elfog'al, mely szerint az ezeket — a mennyiben szervezett egyházakat képeznek — még a nazarenusoknál is nagyobb ellenségeinek tekinti ; mások ismét abban vélik az elmaradás okának magyarázatát lelni, hogy az e vidéki római kath. lelkészek nem szívesen szerepelnek oly helyeken, hol tenni kell valamit. Az