Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-19 / 25. szám

Módosíttatott a) az esperesek, tract. jegyzők és directorok hivataloskodási idejének tartama, amennyiben ez az eddigi 6 évről 10 évre emeltetett és b) a kerületi közgyűlés tagjait illetőleg azon pont, melyszerint a gyűlésnek az egyházközségek nagyobb patrónusai és a vallásunkon levő főbb tisztviselők is (minők valának korábban a főkormányszék hivatalnokai, a főispánok stb.) úgyszólván született tagjai voltak élethossziglan. Ez a pont, amelynek mai napság különben sincs értelme, egyszerűen kihagyatott. Annál jelentékenyebb és nagy horderejű módosítás történt a canonica visitatió eddigi rendszerén. Eddig a visitatiót egy testület, az esperes, főjegyző és a directorból álló egyházlátogató bizottság teljesítette, minden évben egyszer. E bizottság a tapasztalt eredményeket a tract. közgyűlésnek, a visitatióról fölvett jegyzőkönyveket pedig a püspöknek terjesztette be tudomásvétel, illetve további intézkedések céljából. Most a kerület a visitatió ezen rendszerét, a tapasztalt hiányok és visszaélések megszüntetése okából, mással cserélte fel. Törvénybe iktatta ugyanis, hogy a gyülekezetek valláserkölcsi és anyagi ügyeinek ellenőrzésére és számon kérésére külön-külön megbízottakat küld ki az esperesek és az egyházmegyei számvevők személyeiben. Az esperesek tartoznak évenként legalább egyszer minden gyülekezetbe személyesen, vagy megbízottjaik által kiszállani, a gyülekezet presbyteriumának az előírt kérdő pontokra (45 kérdő pont van) 3 példányban előre elkészített feleleteit megbírálni, bevenni és azok egyikét a tract. levéltárba helyezni, a másodikat a püspökhöz felterjeszteni, harmadikat pedig aláírásukkal hitelesítve a gyülekezet kettős kulcsu ládájában való megőrzés végett, a presbyterium elnökségének visszaadni. Ellenben a vagyoni ügyek ellenőrzése és számonkérése az egyházmegyei számvevő által történik, kit a tractus közgyűlése 6 évre választ a kebelbeli papok sorából. A számvevő tiszte, a gyülekezeteknek hozzá beküldött számadásait átvizsgálni, esetleg az egyházmegyei tanács felülbírálata, illetve a kerületi igazgató tanács végellátása alá bocsátani. Úgy az esperes, mint a számvevő egyénileg vannak felelősökké téve úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben. Hát bizony ez egy kissé gyökeres reform s a kerület conservativ álláspontjának távolról sem felel meg s úgyszólva kirí a codificatio egész munkájából. Ezen gyökeres változtatás indokául két körülmény hozatik fel, nevezetesen: meg kellett szüntetni egyfelől a gyülekezetek, másfelől pedig a visitatorok visszaéléseit. A gyülekezetek egy része hanyagul vagy egyáltalában nem készítette el számadásait, azon kívül költséges dinomdánomokat rendezett a szent visitatió, no meg a saját maga tiszteletére, az ekklézsia pénztárának terhére. A visitatorok pedig külön-külön kocsin, 3—4 lóval, kocsissal stb. jelentek meg a gyülekezetekben, nagy ellátási és fuvarköltséget okozva a különben is szegény egyházközségeknek — és a visitatiót mégis csak úgy felületesen, ottani szójárás szerint »kutyafuttában® végezték a legtöbb helyen. Ezen visszaéléseket akarja a kerület megszüntetni a fentebb ismertetett új rendszerrel, az esperes és a számvevő egyéni felelősségével. Mi nem vagyunk ez ügyben még távolról sem érdekelve. Egészen belügye, házi dolga ez az erdélyi egyházkerületnek. De azért szabad lesz talán ez ügyben a mi véleményünknek is kifejezést adni. Mi úgy vélekedünk, hogy az erdélyi egyházkerület az ismeretes közmondás szerint —- »a fürösztővizzel együtt a gyermeket is kiöntötte« — és helyébe egy hermaphrodita csecsemőt helyezett, kiben aligha fog öröme telni. Ahelyett, hogy a tapasztalt visszaélések megszüntetését eszközölte volna, eldobott egy, századok folyamán kipróbált és jónak bizonyult institutiót és teremtett helyébe egy oly visitationális rendszert, melynek értéke, haszna nagyon is problematikus. Nézetünk szerint ezen új rendszer három oknál fogva lett volna mellőzendő. Először azért, mert a gyülekezetek valláserkölcsi és anyagi ügyei egymással oly szoros kapcsolatban, rectius oly annyira egygyé olvadva vannak, hogy azoknak külön-külön való megbirálása és számonkérése kellő módon és alapossággal nem eszközölhető. Az esperes nem fogja ismerni a vagyoni ügyeket, a számvevő pedig a gyülekezet valláserkölcsi állapotát, vagy kénytelenek lesznek folyton-folyvást egymást irásilag tájékoztatni, ami pedig tömérdek drága időt fog — minden igaz ok nélkül, fölemészteni. Ezen kívül az esperes és a számvevő elhalálozása vagy lemondása esetén senki sem lesz az egyházmegyében, aki a gyülekezetek állapotát, valláserkölcsi és anyagi helyzetét alaposan ismerhetné, s ennél fogva a kormányrudat, mindjárt az átvétel időszakában, kellő tájékozottsággal és bölcsességgel kezébe vehetné. Míg az eddigi rendszer szerint, ha a három visitator egyike kidőlt vagy hivataláról lemondott, még mindig volt az egyházmegye kiváló papjai közül kettő, akik a helyszínén szerzett alapos ismereteikkel az egyházmegye közgyűlésének és tanácsának intézkedései helyes és célszerű módon irányítani képesek voltak. Mellőzendő lett volna továbbá azért is, mert ezen kétfelé való számotadás, a kérdőpontokra 3 példányban kivánt felelet s az a sok irka-firka, melylyel a számadás kifogásolt tételeinek igazolása és végellátása jár, tömérdek újabb munkát ad úgy a gondnokoknak, mint kivált a lelkészeknek. Szinte elviselhetlen már az a bürokratismus, mely egyházi életünkben, kivált az újabb időkben meghonosult. Mi lelkészek maholnap nem leszünk egyebek iroda-igazgatóknál, akarám mondani Írnokoknál. Időnk legnagyobb részét, erőink legjavát ez a lélekölő irodai munka veszi el, úgy annyira, hogy tulajdonképi feladatunk teljesítésére, a szent igék hirdetésére, a vallásos érzés és egyháziasság ápolására nem marad időnk sem a templomban és az iskojában, sem a társadalomban és a családok körében. Nem csoda, ha sokan megízetlenülnek közülünk és kedvöket veszítik azon a pályán, melyre egykor, a »papíros korszak« megteremtése előtt, szent lelkesedéssel léptenek. Mellőzendő lett volna végül azért is, mert ez a rendszer a visszaéléseket távolról sem szünteti meg, sőt újabbakkal fogja szaporítani. Nem kell hozzá egyéb semmi, csak egy kis lelkiismeretlenség és roszakarat a gyülekezet elöljárói részéről, hogy a távolban vizsgált számadás adatai találók és kifogástalanok és mégis a valósággal el'enkezők legyenek, s mire a baj napfényre derül, a gyülekezet vagyona rég elkallódott s a hibás elöljárókat a sír mélyéből feleletre vonni a legszigorúbb fegyelmi vizsgálattal sem lesz lehetséges. Bölcsebben tette még idáig minden testület, mely inkább praeventiv rendszabályokkal, mint utólagos büntetésekkel igyekezett sáfárait a hűtlenségtől visszatartani. Az egyéni felelősség elvének alkalmazását azonban helyes és bölcs eljárásnak tartjuk. Csak azt találjuk különösnek, hogy ez igen szép és hasznos elvet miért nem alkalmazta a kerület felsőbb forumon pl. az igazgató tanácsban is ? Miért elégedett meg e fokozaton a collegialis felelősséggel? holott a tractusokban, azt egyénivé, illetőleg személyivé tette ?