Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-06-19 / 25. szám
gárság vallása; > a reformatio a magán tulajdon pronuntiamentója. * Ne ijedjünk meg ettől a vádtól, sőt a protestanismusnak érdeméül tudjuk be, hogy az újkori nemzetgazdasági átalakulásnak is kovásza lett. A középkor félt a természettől és a természet hatalmától. A természetet leleplezni nem meri, mert rajta mint istentelenen uralkodni nem bír. Csak a reformatióval kezdődik a természet rendszeres kutatása, s ennek az alapján a természeti erők kizsákmányolása fokozott munkával, gépekkel, gyárakkal stb. Mondhatni, hogy a gépen a gazdaság terének eme nagy átalakítóján van valami protestáns szinezet. Valóban a reformatio a középkori szerzetesi eszmét tönkre tette, s helyébe az oly keresztyén ideálját állította, ki a maga belsejéből fakadó független hitével nem elszaladni akar a világból, hanem abban dolgozni és izzadságos munkájával egy új gazdasági korszak kapuit nyitja meg. A reformatio a természeti életet ismét jogaiba helyezte. Ne angyal akarjon lenni ezután az ember, hanem valódi ember. Az ipar, kereskedés és tudomány szabad mozgásra tesz szert, mert a hitében szabaddá lett ember nem ismeri el többé az egyház gyámkodását, s mint igaz keresztyén, többé nem a világról való lemondásra, hanem annak meghódítására törekszik. Mint a hogy az Úr mondá: legyetek a föld urai s uralkodjatok minden teremtményen. Természetes, hogy a kathol. egyház rosz szemmel nézi ezeket a szünös-sziintelen dolgozó gépeket, a productio fokozását, a milliókat milliókra halmozó gyáripart, szóval az egész gazdasági átalakulást,, s visszaóhajtja azt az időt, a midőn mozdonyok nem voltanak, midőn a klastromok csöndjét gőzgép meg nem zavarta, midőn a kamatot mint uzsorát halálos bűnnek tartották, midőn a szerzés — vagy köznapi néven — gazdagodásvágy utálatos önzés számába jött, s midőn a vagyonról való lemondást úgy magasztalták, mint a hogy ma magasztalja Perrin kathol. nemzetgazda, ki azt legfőbb, s majdnem egyetlen erénynek tartja. Ez iskolának némely hívei a gyáriparral szemben mértékletességi egyleteket szeretnének alkotni, s az ekként megtakarított pénzt kolostorok szaporítására, s a népesség száma apasztására óhajtanák fordítani. Mondjuk ki egy szóval, hogy a róm. egyház mai ethikája szakasztott mása néma XIX. század, hanem a középkor közgazdaságának. Ezt az ethikát talán leghívebben megtaláljuk aquinói Tamásnál, kinek tanulmányozását 1879-ben kötötte a hivők szívére egy pápai encyclica. Tamás abból az alapelvből indul ki, hogy jobb a szemlélődő élet, mint a cselekvő, mert ez az istentelen világra, amaz pedig Istenre irányul. Legjobb lenne, ha mindenki, mint szerzetes vagy apáca, szemlélődő életet folytatna. Ámde testi szükségeik kielégítése miatt az embereknek cselekvő életet kell választani, mert különben éhen halnának, íme csak mint szomorú kényszerűséget becsüli Tamás a munkát, vagy mint az askesis egyik eszközét, ép mint a hogy a középkori szerzeteseknél szerepel. Ily nézet mellett nem csoda, ha Tamás a szerzésvágyat s annak eredményét a birtokot, bűnnek tekinti. A bűn eredményezte a magán tulajdont, mely a mai bűnös világban szükségessé vált; de erkölcsileg mindig magasabb rendű dolog szegénynek, mint gazdagnak lenni.1 ) (Vége köv.) Felméri Lajos. Codifikáció az erdélyi egyházkerületben. A papok próbaprédikdldsdt az erdélyi kerület ez alkalommal is fenntartotta, és pedig azon indokból, hogy úgy a lelkészeknek, mint a gyülekezeteknek alkalmuk legyen egymást választás előtt megismerni. Mi pedig most is azon véleményben vagyunk, hogy a próbapredikálás csak »kongatás«, mely igen alkalmas arra, hogy a lelkészek tekintélyét lealacsonyítsa, arra kényszerítvén a papokat és a papjelölteket, hogy ők keressék az ekklézsiát, nem pedig az ekklézsiák őket. Aztán az az egyszeri prédikálás és megjelenés egyáltalán nem is elegendő egymás alapos megismerésére, holott tudjuk, hogy a felületes ismeret kevesebb értékű, sőt igen gyakran károsabb a semmi ismeretnél is. Pap és gyülekezet ünnepi ruhába öltözik ilyenkor, mely gyöngeségeiket és hibáikat eltakarja szem elől. No, és oknélkíili kiadást is okoz az Úr szegény szolgáinak, kivált azoknak, kiket a jó szerencse reménye a kerület egyik sarkától a másikig hajszol próbaprédikációt tartani. Pedig olyan lelkészeknek, akik 3—400 frtnyi fizetéssel bírnak és olyan papjelölteknek, akiknek épen semmi jövedelmük nincsen, 30—40 frtot egy nagyon is kétséges sikerű kongatásért elkölteni, szerfölött nagy és oknélküli áldozat. Hadd maradjon hát a próbaprédikálás továbbra is erdélyi specialitásnak. Mi legkevésbbé sem áhítozunk utána. 4. Az erdélyi kerület által tett szervezeti módosítások közül két kisebb és egy nagyobb jelentőségű ragadják meg figyelmünket. ') A mondottaknak érdekes illustratiója egy menetjegy a túlvilágra. Ily cím alatt: »A paradicsomba szóló menetjegy< (egy piros lap; árulja Heine könyvkereskedése Hildesheimban). Jelezve vannak ez íítjegyen a paradicsomba vivő vasút helyei is: I. osztály (gyorsvonat) ártatlanság vagy martyrság vagy az evangy. tanács követése (szegénység, szüzesség, engedelmesség); II. osztály (személyvonat) vezeklés, kegyes cselekedetek (imádkozás, bőjtölés, alamizsnálkodás); III. osztály (vegyes vagy tehervonat) Isten és az egyház parancsainak megtartása és az életpályái kötelességek betöltése; IV. osztály (rendkívül ritka!) a halálos ágyon való megtérés. Világos ebből, hogy a munkás is eljut a paradicsomba; de ha még egyszer oly lelkiismeretesen végzi is kötelességszerű teendőit, csak a III. osztályú, azaz vegyes vonattal juthat be; ellenben az a szerzetes és apáca, ki naphosszat szent gyakorlattal tölti az időt és gondtalan csöndes életet élt nagy előnyben van, mert gyorsvonat szállítja a paradicsomba. Az asztalos, a kovács forgathatja a vésőt és kalapácsot akár körme szakadtáig: a gazdagok, kik alamizsnáikodhatnak és sokat imádkozhatnak, mégis jóval elejébe kerülnek. íme a munkának róm. katholikus felfogás szerinti becslése! E szerint jobb és tökéletesebb a szemlélődő élei, mint a munkásság; s ennek megfelelően a szegénység, mint erkölcsi rend, fölötte áll a gazdagságnak. (Boldog együgyűség!)
