Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-04-10 / 15. szám

írandó, s minden e tárgyra vonatkozó jegyzet elhagyandó.« Hiszen ugyanazon »Egyházjogi an« 379. lapján ezt olvashatjuk: »Az anyakönyvi kivonatot szórói-szóra úgy írja (a lelkész), amint a matriculában áll. Régibb matrículákban nem ritka eset, hogy a lelkészek bejegyzéseiket oda nem tartozó részletekkel toldották meg ; ezeket is be kell írni a kivonatba; ellenben semmit nem szabad ehhez adni, ami nem áll az eredetiben.« Meg kell még jegyeznem, hogy a n.-teveli plebánus által kiállított anyakönyvi kivonatban a szülék vagy gyermek vallása egyá falában nincs kitüntetve, bizonyosan amaz elv szerint, hogy aki a r. kath. anyakönyvbe van beirva, eo ipso katholikus. Pedig ezen esetnél is Debők vagyis helyesen Gód-Bere Gyula evang. reform vallású. III. Az anyakönyv kiigazítása a jelzett módon megtörténvén, az eredeti folyamodvány csatolmányaival s a kiigazítás után hivatalból bélyegmentesen kiállított anyakönyvi kivonattal együtt visszaküldetett a vallás- és közokt. minisztériumhoz, honnan az ügyiratok főt. Papp Gábor püspök úrhoz a következő kísérőlevél mellett küldettek át: 49,934. szám. A Gód-Bere Ferencné szül. Dobács Máriának házasságon kívül későbbi férjétől született s utólagos házasság által törvényesített Gyula fiára vonatkozó hibás anyakönyvi bejegyzés, úgy a kérdéses fiúgyermeknek utólagos házasság által lett törvényesítését, mint anyának, Dobács helyett hibásan Debők néven történt bejegyzését illetőleg, a valóságnak megfelelőleg kijavíttatván, erről Nagyságodat 1885. évi aug. 18-Íkán 5809. sz. a. kelt csatolmányainak visszarekesztése s a kijavított anyakönyvi bejegyzésről hivatalos használatra készült kivonat idecsatolása mellett ezennel értesítem. Budapest, 1886. január 2. A miniszter meghagyásából : Tanárky Gedeon, államtitkár. IV. Gód-Bere Gyula adás-teveli ev. ref. egyháztag a , jelen év elején házasságra akarván lépni egy más egyházközség kötelékébe tartozó nővel, Adás-Tevelen háromszor kihirdettetett, s menyasszonyának lakóhelyén, a n.-teveli r. kath. plébániától kivett, fentebb ismertetett keresztlevelének és az adás-teveli ev. ref. lelkész hirdetési bizonyítványának felmutatása után, mint »Gód-Bere Gyula* minden akadály nélkül megeskettetett és anyakönyveztetett. * Azt hiszem, hogy az adás-teveli ev. reform, lelkész, nagytiszteletű Balla Gábor úr szívességéből nyert ezen adatok, hasonló bonyolult esetek előfordulása alkalmával, bárkinek is elegendő útmutatással szolgálhatnak. Révész Kálmán. KÜLFÖLD. A khinai keresztyénekről igen érdekes dolgokat közöl a Times, melyekből kitűnik, hogy a Khinában élő keresztyének üldöztetésének oka nem a vallásos fanatizmusban, hanem egészen más okokban keresendő. Mint a Times irja, számtalan régibb és újabb eset bizonyítja, hogy a khinai lakosságot rendesen az ingerelte fel, hogy európai hajósok, kereskedők vagy misszionáriusok valamely oly kihágásokat követtek el, melyek az ő nemzeti politikájukkal, szokásaikkal avagy a náluk uralkodó társadalmi nézetekkel nem egyeztek meg. Vallásos dolgokban a khinai türelmetlen már csak azért sem lehetett, mert hiszen több vallásfelekezet élvez egyaránt szabad vallás gyakorlatot a »mennyei birodalomban.® Taoisták, Buddhisták, Confucius hívei és mohamedánok egyformán viselhetnek hivatalokat. S mikor négy év előtt Nanking alkirályát, ki mohamedán volt, meggyilkolták, ennek oka is személyes bosszú s nem a valláskülönbség volt. Az utóbbi években az Anam tartomány déli részében történt keresztyén üldözéseknek egyenesen politikai s nem vallási oka volt. A nép a múltból tanulva a misszionáriusokban a háború és az idegen uralom hírnökeit látja — s nem ok nélkül. Mert a hova az angol misszionárius beteszi lábát s megkeresztelhetett néhány embert, oda nem sokára jő már a policeman, hogy államboldogító rendet csináljon. Csung-Kingben elég volt az üldözésre, hogy a misszionáriusok olyan színűre meszeitették házaikat, a minő szint ősi idők óta egyedül és kizárólag csakis a császári ház volt jogosítva használni. A khinai állami főtanács még a hetvenes évek elején több javaslatot terjesztett a Pekingben levő diplomáciái testület elé, melyekben a Khinában élő misszionáriusok magatartására vonatkozólag adott utasításokat. E javaslatokkal rá akartak kényszeríteni ezeket arra, hogy csak azt tegyék, a mi hivatásukhoz tartozik s ne tekintsék magukat külön független hatóságoknak, mintha nekik joguk volna híveik minden dolgaiba s különösebben az állammal szemben ezek bűnügyeibe beavatkozni s ítélgetni; ki akarták eszközö'ni, hogy gyanús emberek és bűnösöknek ne adjanak védelmet s menedéket a templomokban; ne használjanak a misszionáriusok külön hivatalos pecséteket és ne közlekedjenek a belföldi hatóságokkal úgy, mintha ők ezekkel szemben önálló s velük egyenrangú és jogú hatóság volnának. E javaslatok természetesen a khinai állam részéről a saját felségi jogainak megvédésére tétettek, nehogy a keresztyénség statussá legyen a statusban. Miután azonban a Pekingben állomásozó diplomáciák ez óvintézkedéseket nem fogadták el a barátságos alkudozás teréről az állam az erőszak terére lépett. Megszakította első sorban a francia hatóságok és a r. kath. hittérítők közt való közlekedést; lerontatta a Psitang templomot, mely a császári palota közvetlen közelében volt; a kantoni alkirály kijelentette, hogy a bensziilött megkereszteltek khinai alattvalók maradnak megtérésük után is s a khinai hatóságok alá tartoznak. A kormány újabban kihirdette, hogy a keresztyéneket üldözni nem szabad s ki ez ellen vét, azt szigorúan megbüntetik. A bíróságokat felszólította, hogy részrehajlás nélkül ítéljenek, bármily vallásúak is a felek. A rendeletek annyiban igen érdekesek, hogy míg egyfelől kiviláglik belőlük a khinai kormány józan mérséklete és türelme, másfelől a mellett is bizonyságot tesznek, hogy elég erélyes is a maga suprematiáját mindenkivel szemben érvényesíteni. A »mennyei birodalom* mily szép volna ha »Istenországává« alakulna át. IRODALOM. E lapok 13-dik számának »Irodalom® rovatában K. B. úrtól egy kis ismertetés jelent meg a »Protestáns könyvtár® második füzetéről. Az ismertetés eléggé borsos kritikával volt egybekapcsolva, de azért nem volt semmi kifogásunk az ellen, hogy jöjjön e lapban, hiszen éppen a mondott szám vezércikkében olvastuk, hogy »a nyilvánosság a legtöbb bajnak, néha tán kellemetlen, de