Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-04-10 / 15. szám

diink nagy mértékben segedelem nélkül, c .... Sokáig kutattam, tudakozódtam hol kaphatok ilyen módszerrel Írott munkát ? Kivánt eredményhez nem jutottam; azt kell hinnem, hogy nincs egész Magyarországon! Különkülön hittan, erkölcstan akármennyi találhatói A konventi tantervnek megfelelő azonban nem. Mivel a konventi tanterv a confirmatióra előkészítést a IV. osztályra teszi, felsőbbségemtől kapott ily értelmű utasítás szerint én a III. osztályban erkölcstant, a IV. osztályban hittant tanítok. Ez nem helyes még abban az esetben sem, ha a konvent a IV. osztályra tette is a confirmátióra előkészítést; nem helyes, mert ^valamint a keresztyén gyakorlati életben hit és jócselekedet legszorosabb egységben vannak — annyira, hogy a cselekedetek a hit gyümölcséről tűnnek föl: úgy a keresztyén erkölcstan is mindenkor a hittanon a'apul.« (Tóth. D. Keresztyén Erkölcstan.). Tehát első a hittan, azután jön az erkölcstan. A konventi tanterv is így szól: ker. hit- és erkölcstan. Tekintve a tárgy fontosságát, egy ily irányban valamely tapasztalt, jó nevelő által készített munkára égető szükségünk van, mert a heidelbergi káté, mely eddig csaknem közös hit- és erkölcstani kézikönyvül szolgált, úgy a templomi, mint az iskolai kathedráról kiküszöböltetett; amott helyét a bibliamagyarázat, emitt más kézikönyvek foglalták el. Az V—VIII. osztályokban elég jó tankönyveink vannak, de egyébként is ezen osztályokban a tanulók fejlettebb koránál fogva könnyebben segíthet magán a hitoktató. A tankönyvek nem eléggé célszerű volta mellett kétségen kívül nagy hátrányára van a gymnasiumi vallástanításnak az is, hogy — mint Kőpataky úr mondja — »a vallástanítás nincs gyakorlott emberek kezében.® Nem vagyok egész biztosan tájékozva, de mégis hiszem, hogy ez Magyarországra nézve csak részben áll. Erdélyre nézve K. úr azt mondja »a vallás tanítása erdélyi prot. gymnasiumainkban egészen fiatal emberek kezében van, kiknek sem a tanításban, sem a tananyag beosztásában, sem a tankönyvek megválasztásában kellő jártasságuk nincs, nem is lehet. Soha sem tekintettem magam kivételnek. Midőn aztán a fiatal ember a kezdet nehézségeit legyőzte s a hibákat, miken segítenie kellene, észrevette volna ; szóval, mikor már sikeresen tudna tanítani: akkor megválasztják papnak ; s mert célja mindenkinek önállóságra jutni, a társadalomban magának állást foglalni: örömmel fogadja a meghívást s az ideiglenes vallástanítói széket fölcseréli papi kathedrával. Az eltávozott helyébe ismét egy új, kezdő ember jön.« Ezen őszinte nyilatkozatot minden fiatal, önmaga iránt el nem fogúit vallástanító aláírhatja. Bizony igaz az, hogy az első egy pár év csak a tapogatódzás, a próbálgatás esztendeje még a legnagyobb buzgóság mellett is 1 És ezt némelyek nem aka>ják elhinni 1 Nekem nem egyszer mondták: »ugyan mi nehéz dolga volna? Hisz a mit tanítania kell, megtanulta már a theologiánU A mit tanítanom kell, azt megtanultam már, az igaz; habár ismereteimet még nem tetőztem is be és nem is hiszem, hogy valamikor betetőzzem ; de azt nem tanultam s nem is tanulhattam meg a theologián, hogy mi módon adjam át másoknak, kivált a fejletlen gyermekeknek. Erre csak a gyakorlat képesíti az embert. A gyakorlat tesz mesterré. A vallástanítók gyakori változása, az ebből származó folytonos experimentálás igen nagy kárára van a vallásos nevelésnek; nagy kárára még akkor ic

, ha az illető tanító ideiglenes hivatalát nem pusztán megélhetési módnak tekinti; azt nem pusztán időtöltésből végzi. A szent ügy érdekében arra kell hát törekedni, hogy a vallástanari állomások rendszeresíttessenek ; a rendszeres hivatalt azután az illetők majd életpályának tekintik és mesterségszerüleg végzik. Csurgón, 1887. március 13. Kiss József, főgymn. vallástanár. T A R C A. Húsvétkor. Feltámadás és örökélet! Ha, ha, ha! hangzik metszően a vi/eszűek és anyagelvűek gúnyos kacaja s nevetve kérdik: ugyan lehet-e ezekről a XIX. század 8-dik tizedének utolsó felében komolyan beszélni a nélkül, hogy az illető észbeli tehetségéről szegénységi bizonyságlevelet ne állítana ki s magát szánalom vagy nevetség tárgyává ne tenné ? Megállj te léha világfi, ki az élvezetek habzó poharait egymás után ürítgetvén fenékig, agyrendszeredet már csík az érzékiség mesterséges tüze képes érinteni és mozgalomba hozni! Meg te a kapzsiság bilincsei által megkötözött mammon-imádó, kiben az önzés oly nagyra nőtt, hogy szívedből minden finom érzést, agyadból minden fennkölt s magasztos gondolatot kiszorított már! Álljatok meg kissé, ne siessetek az ítélettétellel; józanodjatok ki, ha csak kevés időre is, a bódultság mámorából ; rázzátok le lelketekről — ha csak pár pillanatra is — az anyagiak után való rajongás rabláncait; hallgassatok a józanész következtetéseire, az Önzés által le nem kenyerezett szív sugallatára; bár szégyenlenétek a nyilt vallomást, tudom mégis, hogy bensőtökben titkon — mint futó villanyütés —- át fog rezgeni az a beismerés, miszerint van feltámadás, van örökélet! Ne féljetek s ne bosszankodjatok előre, sőt az unalom ásítását is kíséreljétek meg visszafojtani, nem fogok ám én beszélni a sírból leendő kijövetelről, midőn az Úr ítéletet tart elevenek és holtak felett s megfizet kinek-kinek az ő cselekedetei szerint; sem amaz örökéletről, mely dicső hona egy oly ígért boldogságnak, melyet »szem nem látott, fül nem hallott, s embereknek is gondolatába nem mehet« de egyszersmind sötét helye a sírás és rívásnak, a gyötrő kárhozatnak. Isten ments ilyesmitől. Hálásabb szerep volna vaknak beszélni a színek vegyületéről, süketnek a szimfóniákról, mint előttetek emlegetni ezen abstrakt fogalmakat, melyeket kegyes jámbor lelkek önboldogságukra s a gonoszság elrettentésére teremtettek, istápolnak és hirdetnek. Oh nem! ezek a hivés dolgai; ti pedig, mint a tudás reális emberei, a hit elvont tételei s annak erejével szemben a tagadás és hitetlenség páncélával vértezitek föl magatokat, nemcsak, hanem ehhez még más testvéreitek ilyen eszmékkel benépesített váracsát is nagy kedvteléssel szoktátok megostromolni. Hagyjuk el hát ezen tért és minthogy ti a jelenvaló világnak éltek csak, jövőtökkel pedig lutrit játszani elég könnyelműek vagytok: adjunk légyottot, adjunk találkozást egymásnak saját területetökön, a hol is a látható világban már megtörtént és számtalanszor ismétlődő eseményekre s jelenségekre irányozván figyelmeteket, akaratotok ellenére is oda foglak kényszeríteni, hogy ha már ama másik feltámadást és örökéletet semmibe sem veszitek, lássátok meg ezeket itt a földön, a természetben, a történelemben, sőt az emberek egyéni életében is. Tegyünk tehát próbát!