Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-04-10 / 15. szám

A vallás-erkölcsi népies irodalom. Egyházi és vallás-erkölcsi életünk belső építésének tudata napról-napra szélesebb körben, újabb és újabb rétegeket áthatólag terjed és erősödik. Egyházhatósági intézkedések, sajtó útján való eszmecserék, sőt a magán tevékenység terén is nem egy örvendetes jelenségre lehetne rámutatnom, melyek kétségtelen jelei az ébredésnek, lelkes buzgóságnak, öntudatos cselekvésnek. Az evangeliumi protestáns érzület eszmél, tenni készül, sőt cselekszik: a vallás-erkölcsi ébredés megkezdődött, ráléptünk a belmissziói cselekvés terére. Nem vizsgálom azt, hogy ez öntudatra eszmélésben mennyi része van a külső nyomásnak ; nem fejtegetem, hogy az ős ellenfél lázas tevékenysége, vagy a vallástalan társadalom nyújtotta szomorú tanulságok, avagy saját jóravalóságunk önfenntartási ösztöne sürgetnek-e tevékenységre : csak azon örvendetes tényt constatálom, hogy Bethesdánk megmozdult, s hogy az egyházi organismusnak épen belső, mondjuk nemesebb szervei jöttek gyorsabb lüktetésbe s szép reménynyel biztató életpendülésbe. Még külföldi hitrokonaink is kezdik ezt elismerni s míg korábban' méltán vetették szemünkre az örökös politizálás és merő administrálás meddőségének jogos vádját, most még oly elfogult német lapok is mint pl. a lipcsei >Allg. luth. Kirchenzeitung* külön cikkben és nagy elismeréssel méltatják a hazai protestáns akció életrevalóságát. Az ébredő tevékenységnek ez alkalommal csak egy terére kívánjuk irányozni a hazai prot. közönség figyelmét: a vallás-erkölcsi népies irodalomra. Egyházi sajtónkban sokat írtak már e kérdésben. A kölesdi 5

Prot. Pap^-é az érdem, hogy több rendbeli cikkeivel és polémiáival nemcsak szükséges voltáról győzte meg a hazai papságot, hanem arra vonatkozólag is több gyakorlati eszmét mondott ki, hogy mit és miként kellene a népnek írni s hogyan volna helyes az iratkákat terjeszteni. Lapunkban is jelent meg egy avatott tollal írt tartalmas cikk e tárgyban, mely erőteljes visszhangot keltett királyhágóntuli laptársunk hasábjain. Legújabban pedig a jDebr. Prot. Lapc mozgékony szellemű új szerkesztője szellőztette meg a kérdést, felvetve egy >

Magyar Tractatusterjesztő Társulat* alakításának eszméjét. ^Ne legyen az semmi összeköttetésben a tervezett ^Tudományos Irodalmi Társulat*-tal, de mint annak édes testvére, derítsen fényt és világosságot a nép sötétségben járó gyermekeinek útjára.* ^Az egységben van az erő — írja tovább Csíky L. kartárs — s a bűn hatalmát nem egyes cirkáló csapatok, de az egyesített haderő egész phalanxa tudja csak megdönteni. Erősen meg vagyunk győződve, hogy a londoni nagy Társulat, ha megbízható kezekben látná a munkát, anyagilag is segélyezné a mi társulatunkat. Jöjjünk össze valahol, de minél előbb a tárgy megbeszélésére; minél előbb, mert a késedelemben komoly veszély rejlik Ez eszmének, ha azt akarjuk, hogy magyar Sionunk oltárai porba ne hulljanak, mielőbb testet kell öltenie/ E lelkes szavak az én lelkemben is helyeslésre találtak. Én is örömestebb látnám népies vallásos irodalmunk ügyét egy jól szervezett, erős társulat kezeiben, mint jelenlegi szervezete kezdetleges állapotában. Én is hiszem, hogy a hazai evangeliumi egyházban van arra erő, hogy egy ily társulatot szervezzen és virágzó állapotban fenntartson. Elismerem azt is, hogy az országos szervezkedésből támadó erő-egyesítés az ügy érdekében nemcsak kívánatos, de egyenesen szükséges. Hiszem és vallom, hogy egy tekintélyes Társaság cége alatt közrebocsátva a népiratkák jobban megválogatott, tartalmasabb és célravezetőbben irott dolgozatok lennének, mint a jelenlegiek, melyek iratnak és Íródnak a hogy lehet. Sőt merem állítani, hogy egy közbizalomban és becsülésben álló egyesület nemcsak ügyesebb és avatottabb irókat tudna a vállalat köré csoportosítani, hanem — a mi nem kevésbé fontos — a terjesztés terén is több sikert volna képes elérni. És mégis a Társulat alakítása eszméjét most nem tartom cél- és időszerűnek. Okaimat röviden elmondhatom. Benne vagyunk egy nagy és mélyreható gazdasági válságban, mely a vállalkozásnak általában is nagy akadálya, de különösen nagy nehézsége az oly kezdeményezésnek, mely elvontabb céljánál fogva nehezebben birja tettre és áldozatra a közönséget. Világosabban szólva a vallásos népiratkákat fogyasztó közönség még nem akkora, hogy a vállalat külsegély nélkül virágozhassék, általánosabb és nagyobb mérvű pártfogásra pedig a mondott ok miatt nem igen lehet számítani. Ez az egyik. A másik s még fontosabb ok a jelenlegi egyházirodalmi viszonyokban fekszik. Most van keletkezőben egy oly jprot,. irodalmi egyesülés, mely a hazai egyházak legjobb anyagi erőit fogja próbára tenni. Vájjon nem fogjuk-e túlfeszíteni az erőket, ha egyszerre két rokon célra fogjuk magunkat megadóztatni? Tapasztalás szerint egyházi közügyeink közül rendesen ugyanazon néhány macenást és patronust s a sok felől igénybe vett s a példaadás erkölcsi követelményének tehetsége szerint hódolni kész papságot látjuk. Vájjon nem bénítjuk-e meg kétfelől zaklatva e természetes ero-forrásainkat ? Ki sokat markol,