Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-20 / 12. szám

önkormányzatunkat — mindig pontosan teljesítendjük és hitfelekezeti iskoláink jóllétére mindent elkövetendiink. Midőn ezeket a magas orsz. kormány cultusügyi osztályával alázatosan tudatjuk — esedezünk, hogy a magas országos kormány e kérelmünket meghallgatni s mostani közös népiskolánkat óhajtásunk szerint ismét hitfelekezetinek tekinteni szíveskedjék. A magas orsz. kormány cultusügyi osztályának alázatos szolgái: Az egyházi és iskola,i elöljáróság: Kulifay Elek, lelkész. Petár Maricic, Mata Savanyika, Pozsár Illés, Zsivko Jozsics, Sztunko Ferics, Ilija Vidokovics, llija Lovrics, Pavo Lukadinovics. Tordince, 1880 jul. 25. Ez ment fel az egyházmegyére s ugyanezt s minden egyébb sok rendbeli s terjedelmű iratokat küldtem fel még 1885-ben főtisztelendő püspök úrhoz, ki azokat felkivánta. Kérdem már most, hogy az 1886. év utolsó hónapjaiban, hogy bir a cikkíró nt, N. I. úr a szlavóniai iskolaügyekről mint újságról beszélni s ezeket úgy tüntetni fel, mint terra incognitat a tisztelt olvasó közönség előtt? holott ez az ügy már az egyházi főhatóság kezében van letárgyalásral Az előrebocsátottak után hát csak fel kell jajdulni a körülményeket jól ismerő kebelnek, midőn t. cikkiró ezeket írja: »A pap félig-meddig magánkívüli állapotban talán alá is írta, pedig azok nem csupán statisztikai adatokat tartalmaztak, hanem azt is, hogy az iskola községi. Ha jól tudom, Kulifay E. tordincei lelkész is ott volt, mint horvát nyelvet értő s ő is tanácsolta, hogy csak írjon alá s évekig nem tudta sem a pap, sem a gyülekezet, hogy az ő iskolájuk már községivé van téve ! ? Másutt meg »hogy a horvát hatóságok erőszakkal szedik el az iskolákat s én hozzáteszem, hogy a kórógyi iskolát meg úgy lopták el, mert sem a kórógyiaknak, sem az egyházmegyének arról tudomása nem volt, hogy mikor, ki által s minő feltételek mellett adatott át.« ... (Bizonyosan nem merték az átadók bevallani, az egy Kopán kívül, az elhibázott lépést. K. E.) Mikor a kórógyi pap beteg volt 1882-től s én történetesen akkor mentem Kopával hozzá, mikor annál valami aláírni való iratok is voltak : az lehetséges, mert az igen sokszor megesik rajtam, hogy ott tolmácsolnom kell s úgy várnak rám, mint a Messiásra, hogy a horvát hivatalos levelekkel — közbejöttömmel — végezhessenek. Kü'önben engem annak igazolása alól hogy én Írattam Sebestyénnel beteg korában annak alá, hogy a felekezeti iskolából községi legyen, kiment az iskolák átadásáról fennt tett nyilatkozatom. A megtámadott tanítók pedig menjenek be a m. tanfelügyelőhöz s másoltassák le az eredeti jegyzőkönyvet az átadásról s majd meglátszik, ki a hibás. Mindenesetre sajnos azonban, hogy ily főben járó dolog felől még akkor se tud valaki semmit, ha az aláirás után 6 évvel később betegszik meg. Igen, én és különösen kedves Sebestyén kartársam, ki iskolájára nézve az 1790/1. 26. t. c. által eléggé védve volt, méltán megérdemeltük az alesperes szavait: hogy meggondolatlan könnyelműséggel a felekezeti iskolát községivé változtattuk át s ez által az egyházi hatóságnak oly sok dolgot adtunk. Hogy én is meglepetve aláirtam magamat avval az ott levő két iskolaszéki taggal a községi iskolának s nem jutott eszembe, hogy hivatkozzam az egész presbyteriumra s egyházi hatóságunkra, annak oka az volt, hogy akkor még nem is ismertem a még egészen új horvát iskolai törvényeket s nem védekezhettem ezekkel, meg az, hogy minket az 1790/1. törvény nem védett, mint a 4 magyar egyházat s élénk emlékezetemben volt a sok zaklatás, mit privát iskolánk miatt szenvednünk kellett — nem bírván azt még akkor a kívánalmaknak megfelelőleg berendezni s a tanítót kellőleg fizetni. Beláttuk mi együttesen hibánkat csakhamar s védekeztünk ís különösen az országos kormány 1879. évi 6606. sz. rendelete 6-ik pontja alapján (lásd fenntebb). Én a kórógyi s a m.-rétfalui egyházakat kérve kértem, hogy az idézett rendelet alapján rögtön keressék vissza hitfelekezeti iskolájokat. Hogy a rétfalui tette e, nem tudom, de hogy a kórógyi és tordincei tette, azt tudom, mert ezen kérvényeink alapján a megyénk útján az orsz. kormány felülvizsgáltatta iskoláink ügyét, de ránk nézve eredménytelenül. S minthogy eredményhez nem jutottunk, én az 1882-dik évben az egyházmegyei gyűlésen 40-ik pont alatt jelentést tettem, mint fenntebb láttuk. Már ha hosszúra nyúlik is dolgozatom, mégis felelnem kell nagyt. N. I. úr egy pár mondatára. Azt mondja, hogy tankönyv horvát a szlavóniai magyar ref. iskolákban s a muszka cár képe van kifüggesztve* tanteremben-e vagy a tanító szobájában, nem emlékszik rá. A kórógyi iskolában csak egy könyv horvát, ez is a nyelvtanulásra a két felsőbb osztályban s ez a horvát abc s ebből sem tanulnak semmit, pedig mint láttuk, a horvát iskolai törvény ezt erősen parancsolja még a privát iskolákban is, egyébiránt maga a horvátországi törvény sem erőszakol egyébb könyvet reánk, mert nálunk az előadási nyelv magyar — az anyanyelv. — A horvát imádságokat pedig egy pár szlavóniai reform, tanítónk a mi tordincei énekeskönyvünk függelékében található miatyánk, apostoli hitforma és tiz parancsolat nyomán tanította, evvel akarván a tanfelügyelő előtt kedveskedni, minthogy mást úgy sem produkálhatnak s a tanfelügyelő erre elmosolyogja magát s meg van a horvát nyelvből a vizsga. Epen úgy vagyunk az iskolában a horvát nyelvvel, mint a magyar ref. horvátországi papok a hivatalban, kiknek az országos törvények szerint a hivatalokkal horvát nyelven kellene correspondálni s az anyakönyveket is vezetni, de mivel nem tudnak s tanulni sem akarnak horvátul, hát Írdogálnak magyarul mindent s a hatóságok kénytelenek elfogadni, mert hát nem akar a magyar ember, kivált a kálvinista pap németül se, hát horvátul is megtanulni. Pedig hát magam, szerény véleménye szerint nem ártana ám a papnak, kivált ha már 25—40 év óta horvát polgár, egy kis nyelvismerettel bírnia, mert a sok ügyes-bajos ember mind horvátul kapja leveleit s papjával együtt örökké a tordincei paphoz járnak tanácsért; meg az az iskolás gyerek majd mind katona lesz s ott évek során sok baja van a nyelvvel s miatta a derék ügyes legények még csak altisztté sem lehetnek stb. A mennyi nyelvet értesz, annyi embert érsz, mondja a latin. A muszka cár képe csak a kórógyi tanító szobájában volt, de nem az iskolában, mert ilyen valami Szlavóniában nem fordul elő az iskolákban; de a tanítónak aztán ott van még több császár-királynak olcsó képe a szobájában s egyébb emlősek és szárnyasak sokasága, hanem térdeplő zsámolyt még se tart előttök, mert csak bőrök s tollaik cifraságában van kedvtelése. — Ilyen az ő bogara! . . »Szlavóniában már képesek a tanítók mellöket verve azt kiabálni, hogy ez Horvátország, itt csakis a horvát