Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-20 / 12. szám

lágos, de előtte és vége után sötétség, lehet, hogy vihar.« Engedjék meg, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy kisebbre alkalmazzam e képet. Mi a continensen iskoláinkkal csakugyan úgy vagyunk, mint az az eltévedt árva madár a kivilágított teremben. Beröpülünk az egyik ajtón, elhagyjuk a másikon ; állandó kötelék oda nem fűz. S ne feledjük, hogy iskoláink aránylag nem is paloták a szó teljes értelmében és minden vonatkozásaiban csak modern lakházak ; az angoloknál ellenben állandó fény és meleg árasztói szilárd, évszázados falakkal, évszázadok vívmányaival feldíszítve és megerősítve, a melyek körébe mindenkit visszavezet későbbi években Ís a vonza'om, a melyek valódi mikrokosmosai azon nagy társadalomnak, mely a világ nagyobb része felett magának az uralmat biztosította. TÁRCA. A legújabb theologia történetéből. (Foly tatás,) VIII. Összefoglalás. A modern theologiai irányoknak ismertetése után térjünk még át positiv eredményeinek föltüntetésére, vagyis nézzük: mit nyert ezen irányokból a legújabb theologia a vallás}

kijelentés, irás, christologia, iidvelsajátítás s az egyház tanaira nézve? A vallás fogalmára nézve a XlX-ik század elején a rationalísta és supranaturalísta felfogás állott egymással szemben, s míg előbbi a vallást a moralitásban, addig a supranaturalísmus az Isten megismerésének és tiszteletének módjában látta azt. Mindkettőnél hiányzik a fődolog a vallásban t. i. a hívőnek közvetlen vonatkozása és közössége az Istennel, s itt kétségtelenül Schleíermacher hatott javítólag, a midőn a vallást sem tudásnak, sem cselekvésnek, hanem az ember személyes viszonyának tartotta az Istenhez, s ebben áll a nagy haladás. S a mennyiben a vallást a vallásos egyéniség kedélyébe helyezte, annyiban az üdvközvetlenség protestáns alaptételét újból feltámasztotta a régi ó-prot. és újabb rationalísta és supranaturalísta romokból, s a hit fogalmát mélyebbé tette. Vallásfogalma azonban szintén egyoldalú,J

) mert a vallást kizárólag az érzelembe helyezte (abba bezárta), pedig az az ember egész szellemi életének (a kedély, ismeret, akarat) ténye, s csakis abban áll a vallásnak igazi fogalma, de mégis korszakalkotó a vallás fogalmára nézve Schleíermacher azért, mert a vallásos élet közvetlenségét a vallás fogalmában ő mondotta ki. — Ritschl vallásfogalma szintén egyoldalú, mivel nála, mint Kantnál is a vallás az akarat alakjában létezik, pedig a moralitás terére nem vihető át a vallás, mert az legközelebb a szívnek viszonya az Istenhez, még mielőtt az akarat az Isten szolgálatában működnék. A ') Egyoldalúan határozzák meg a vallást Tholuck: »Gesprách über die vornehmen Glaubensfragen der Zeit* 1846. S. 60. Religion ist der gefühlte Lebenszusammenhang mit Gott, als Geliihl der Abhángigkeit des endl. Geistes vom unendlichen*, és Hase: »üogmatik« §. 2 : »Die Religion ist objectiv das Verhaltniss des Menschen zum Unendl., subjectiv eine Bestimmung des menschl. Lebens durch dasselbe«, a mennyiben a vallásos életnek csak egyes mozzanatait jelzik. V. ö. Hagenbach * Theol. Encyclopadie« »Die Religion« című §-át s Köstlin *Iieligion und Offenbarimg« jeles cikkét Ilerzog Realencyclopádie, XII, 638—664. 1. hol az irodalom kimerítően van adva. vallás az akarat dolga nem lehet, mivel az akarat nyilvánulása csak egy része a szellemi életnek, s vallásosság és erkölcsiség — a mint azt Schleiermacher mutatta ki meggyőzően híres beszédében — egymással azért sem azonosítható, mivel az erkölcsiség tere a világ s így bizonyos készséget tesz föl, míg a vallás azon eredeti benső erő, mely Hagenbach szerint oly viszonyban van az erkölcsiséghez, mint »a lángelme a képzettséghez.« A hegeliánusok kizárólag az értelmet tették — mint a mult századbeli rationalismus — a vallás hordozójává, s a vallást azonosították Istennek ismeretével, a mi nem volna egyébb a gnoszticismus módjára az előkelők vallásánál. Tudjuk azonban, hogy a vallásos élet gazdag tartalmát sem az ész világossága, sem az értelem kategóriái ki nem meríthetiks a vallásos értelemnek túlságos hangsúlyozása szüli egyrészt a ferde rationalismust, másrészt a holt igazhitűséget. Az egyház nem lehet iskola, a theologia nem azonosítható a vallással, mert a vallásos kebel kielégítésére nem elegendő a legtudományosabb rendszer sem. A vallás fogalmának Schleiermacher általi átalakítása maga után vonta a kijelentés fogalmának átalakítását ís. Kijelentés alatt a supranaturalísmus természetfeletti tant ért, míg ismét a rationalismus (régi és modern egyaránt) azt teljesen tagadja. A mint Schleiermacher az Istennek közvetlen bensővé lételét tanította, át kellett alakulnia a kijelentés tanának is s ez történt Rothe által vZur Dogmatik« 1863. című éleselméjű és korszakalkotó művében. Rothenál a kijelentés a) Istennek önkinyilatkoztatása, s ennyiben absolut és lényegileg természetfölötti, mely a maga célját a Krisztusban bírja. Kijelentés tehát történet, s valódiságának bebizonyításául kellett Istennek személyekre is hatnia, vagyis b) Istennek szelleme átmegy a kijelentés tanaira is, s ez az inspirátió. Az ihletés tehát időszerinti szellemi emelkedettség és megvilágosodás, mely a tévedést sehol sem zárja ki. Ezzel a kijelentés a történeti tények egészévé lőn. A kijelentés tehát Istennek önldnyilatkoztatása, míg az irás annak szükségképi történeti okmánya. Ebből folyólag irás és kijelentés közt különbség teendő, mely különbséget sem a reformátió, sem az ó-prot. dogmatismus még nem ismeri; továbbá az Írásban meg kellett különböztetni a kijelentés tartalmát vagyis isteni, s annak emberi történeti alakját. A kijelentés tartalma az írásnak vallásos-erkölcsi foglalata s ez alapon különbség teendő biblia és Isten igéje között. — Áz ó-prot. mekhánikus inspirátíó elméletével szemben az ethikai inspirátió fo. ga'mának képzésében ismét Rothe az útmutató, ki helyesen állította, hogy »az inspirátió az ismeret benső fejlesztése.« Hibája csak az, hogy az irás szerzőit tartja inspiráltaknak s nem annak tartalmát, holott az ihletést a szent iratokra kellett volna átvinnie. Az inspirátió nem lehet mindenütt azonos a kánonban s miként a kijelentés történetében, úgy az inspírátióban is van haladás. A kánon egyes könyvei tehát azon fokozat szerint magyarázandók, a melyen a bennök rejlő kijelentés-történet áll. így p. o. a dekalóg s a kohélet között nagy különbség van, s a vallásos-erkölcsi felfogás kétségtelenül más a hegyi beszédben s más Jakab levelében, a melyben a hitről való nézet még nagyon hiányos. A christolog iában a XIX. század elején szintén két ellentétes nézet állott egymással szemben, u. m. az ó-prot. dogmatikai, mely Krisztus emberi természetének istenitése alapján doketismusba esett, s a rationalistikus nézet, mely Jézust csak embernek, követésre méltó példányképnek tartotta. Ezzel szemben Schleiermacher Jézusban »Istennek létét« szemlélte, s azt az ő istensé-