Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-20 / 12. szám

gének nevezte s megkülönböztette Krisztusnak történeti és ó'sképi létét. A »o loyog oaQ± sysvevo* ismeretbeli kifejezése feladata azóta a christologiának, csakhogy Schleiermacher sem jutott el az »egységes istenemberség« re, hanem csak az ^eszményi emberség«-re a Krisztusban. Schleiermacher a Krisztus történeti személyiség felőli dogmatikai gondolkodásnak a szükségességét mondotta ki, s ebben áll az ő halhatatlan érdeme. — Még tovább ment Dorner*) ki az istenemberség eszméjét Jézus földi életében levőnek gondolta, s így tért nyert Krisztus erkölcsi fejlődésére, mert annyi bizonyos, hogy a 12 éves Jézus s a hegyi beszéd isteni szónoka között különbség van. Dornernél tehát haladást észlelünk a christologiában, a mennyiben Krisztust theocentrikus alapon gondolta, szemben Schleiermacherrel, ki a fősúlyt az ávxQOJnog-ra fektette, s Irenáusnak azon gondolatát megerősítette, hogy az emberiség a Krisztusban jutott teljességre s nem Ádámban. Krisztusnak míívét az ó-prot. dogmatika hármas tisztében határozta meg s ezáltal sok positiv gondolatot adott át századunknak. Schleiermacher itt is korszakalkotó, a mennyiben Krisztusnak tisztán külső működése helyett a hívőknek életközösségét hangsúlyozta a Krisztussal. De a kiengesztelés nála is subjektiv maradt, mint Ritschlnél, szemben az óprot. tisztán objektív kiengesztelési tannal. Schleiermachernél a kiengesztelés az egyes egyéni személyiségnek megsemmisítésével végződik, míg Ritschl a kiengesztelést a személyiség fogalmának megtartásával konstruálja ugyan, de az nála is subjektiv marad, mert nála a kiengesztelés az istenországa eszméjének önmagába való felvételével esik össze. Schl. és R. a kiengesztelésnek csak egyes mozzanatait emelték ki, már pedig az objektív és subjektiv kiengesztelésre együttvéve van szükségünk, s e tanban is Dorner 3

) nyújtja a legkielégítőbb megoldást. Az üdvelsajátítás tanában a modern theologia nem volt termékeny s a legnevezetesebb e téren Ritschl f. i. műve. Dorner az ó-prot. dogmatikusok üdvelsajátítás tanát egészítette ki kitűnően a maga hittanában. Ritschl a gyülekezet megigazulását tanítja, s az egyes hivőét csak annyiban, a mennyiben a gyülekezet hitében részesül. Hogy a megigazulás nem lehet atomistikus valami, az R. theologiájának nagy igazsága, mivel az egyes keresztyénsége nem különíthető el a gyülekezetnek, az egyháznak keresztyénségétől. így R. theologiája által egyházias keresztyénekké lehetünk, de egészben véve nem találja el a keresztyénség igazságát, mivel az embernek egyéni személyes viszonya az Istenhez nem jött itt létre. Strausstól Schenkelig Krisztus történeti személyével foglalkozott a dogmatikai gondolkozás, míg a jelen theologiája Ritschl óta inkább az egyháznak fogalmával. Ugy a rationalismus, mint a supranaturalis nézete az egyházról nem elégít ki, mert mindkettőnél elmaradt a hivő szív életközössége Krisztussal. Schleiermacher itt is korszakalkotó, a mennyiben az egyház fogalmánál a Krisztussal való életközösséget hangsúlyozta, mely gondolat termékenyítőleg hatott az egyházról szóló tannak kifejtésére. Azonban Schl. nem ment túl az érzelmi közösségen, pedig az egyház a Krisztusban hivők személyi közössége. Schl.-nél a közöség csak a vallásos érzelem alakjában van meg, s az egyház történeti, szervezeti alakját mellőzte. Az egyház fogalmán a hívőknek életközössége a Krisztussal ugyan a lényeges ismertető jel, azonban 2) »Entwickelungsgesichte der Lehre, von der Person Christi® 1S53. s köv. II. 1143 s köv. 1. »System der christl. Glaubenslehre* II. 247 s köv. 1. s általában a christologiai szakaszt. 3) V. ö. »GlaubensleJire<i II. 108—127. §-ait, hol a kiengesz-teles története, bírálata s irodalma kimerítő részletességgel van ismertetve. | annak történeti, megjelenési alakját sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Schl. egyházfogalmánál az is figyelembe veendő, hogy nála az Isten s az ember személyi fogalmát hiába keressük, hiszen az ő vallásossága az egyes egyének önfeláldozása, elmerülése a végtelenben. — A modern confessionalistáknál az egyházfogalomban nem a hit, hanem a hivatal a lényeges, úgy hogy a személyes vallásosság s a Krisztussal való életközösség helyére azon papi hivatal lép, mely a Krisztusban való hit céljából gyűjti egybe a híveket, mely katholizáló felfogás teljesen ellentétben áll a reformátióval. Az unió theologusainál s a közvetítő theologiánál az egyház fogalmában a Krisztussal való életközösség van kiemelve, míg a hivatal csak eszköz a közösség ápolására és fejlesztésére. Ritschl különösen kiemelte az egyházról szóló tant, mert nála az írás s a megigazulás elve tényleg háttérbe szorul az egyház mellett. Nála a gyülekezet oly annyira üdvbiztosító, mint a római hierarchiai papi intézet, miáltal az egyéni hit, az önálló üdvbizonyosság jelentősége teljesen elvesz. R. hibája abban áll, hogy az egyház organikus jellegét a megigazulás fölé helyezi, s egyháza absorbealja az iidvbizonyosság elvét, már pedig a fides speciálist s az írás dignitását még a gyülekezet kedvéért sem adhatjuk föl. Az eschatologiában sok a homály még a legújabb theologiában is, s e tan általában a protest. hittan leggyengébb fejezete. Schleiermacher hittana 163. § ában Origenes alapján a dolgok kosmikus helyreállítását (apokatastasis pantőon) tanítja, a mire azt feleljük, hogy senki sem kényszerítheti az üdvre. Strauss a túlvilágot utolsó ellenségnek tekintette, melyet még a spekulátiónak legyőznie kell. Rothe szerint az állam, mint erkölcsi közösség azon alak, a melyben a szentség állapota teljességre jut, s az egyháznak ennélfogva az államba kell átmennie, a mi nagyon ferde nézet, mert hiszen az állam istenországa kifejtésének csak egyik tere, s ez ala-" pon fogalmilag soha sem eshetnek össze. A chiliasták egy ezeréves birodalomról álmadoznak stb. — Egy »közvetítő állapot«-ra van az ujabb theologiának szüksége, a hol bűneinktől megszabadít az isteni kegyelem, ha mindjárt protest. hitvallásaink a római tisztító tűzzel szemben hallgatnak is róla. Istennek igazságossága és irgalmassága biztosítéka azon állapotnak, s itt is Dorner hittana 4

) jó gondolatokat ád. E tannak további önálló feldolgozása különben a legújabb theologiának feladata. Ezen fejtegetésekből kitűnik, hogy a legújabb theologia sok helyütt még a reformátorok világnézetét is javította és kiegészítette s működésének jótékony hatását senki el nem vitathatja. De főelvül kimondjuk, hogy egy u. n. hittani egység, egyformaság soha sem érhető el az egyházban, s arra nincs is szükségünk, mert a keresztyén tan épen ma a legtermékenyebb fejlődési folyamatban van s c?ak abban legyenek egyek a különböző theol. irányok, hogy az üdv egyedül a Krisztus által az írásból s a közösségben érhető el 1 — Ugy legyen! (Vége köv.) Dr. Szlávik Mátyás. 4) II. »Mittelzusland und Auferstehung< című szakasz.