Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-13 / 11. szám

De nemcsak 1882-ben, hanem már 1879-ben az egyházmegyei gyűlésen szinte ezt jelentettem mint körlelkész s azt, hogy a horvát nyelv tanítását iskoláinkban sürgetik a kir. megyei tanfelügyelők. Tessék elolvasni az 1879. évi e. m. j.k. 17. lapján a 3-ik kikezdést, sőt azon évi e. m. j. k. 38-dik pontja alatt ezt olvasom : »Hitre József szt-lászlói, Kopa Imre kórógyi, Bárdi Pál haraszti és Hommonai Bertalan rétfalui tanítók kérelmezik, hogy az egyházmegye gondoskodjék rólok, miután a zágrábbi (talán megyei ?) tanfelügyelő azt kivánja, hogy a horvát nyelvet mint kötelezett tantárgyat tanítsák, mire ők nem képesek. Határozat. A horvát nyelv tanítása iránt ottani országos törvény intézkedvén, ezen egyházmegye a törvény nyel ellentétes határozathozatalra magát jogosítva nem érzi és utasítja az illető tanítókat, hogy az országos törvényhez alkalmazkodjanak és a horvát nyelvet a szükséghez képest elsajátítani igyekezzenek. Nem maguk jó akaratából horvatizálnának hát a tanítók, kivált ha értenének hozzá, hanem a törvény és utasítás szerint. Nemzetiségi és iskolai ügyeink a menynyiben megtámadvák, mind a horvátoknak nyújtott fehér lap eredményei és az 1868 évi 30. t. c. következményei, a magyar gavallerizmus kalamitásai! Hogy hát e téren mennyire szabadjon a horvátoknak mégkalandozniok egyházainkat illetőleg, ismét csak az egyházi főhatóságunk munkája lesz e felől a legfelsőbb helyeken intézkedni, illetőleg ott magát közbevetni. Magyar Rétfaluban pedig.az érdemes községi választmányi tagok, kik ott is részben egyházi elöljárók, a sok fogyasztási jövedelemből iskolájukra eső résznek örültek meg, annyira, hogy csakugyan a községi elöljáróság rábeszélésére a tanítót s lelkészt erőltették az iskola községivé tételére. (Vége köv.) Kulifay Elek. KÜLFÖLD. Belmissziói tevékenység Svájzban. A svájci egyházi életben nagy szerepet játszanak az »Evangéliumi Társaság« nevezet alatt ismeretes vallási egyesületek. Szabadelvű egyházi lapok némi megrovással említik föl, hogy e társulatok némelyike ultra-pietisztikus és szektarius szellemnek hódol, de a legtöbbről igen nagy elismeréssel írnak. Különös dicsérettel emelik ki a zürichi »Ev. Gesellschaft«-ot, melynek áldásos működéséről fényes bizonyságot tesznek a következő adatok. E társaságnak van egy 6000 kötetből ál ló német- és francia nyelvű könyvtára, mely az ifjúságnak szabad rendelkezésére áll. Helyiségében vasárnap délutánonként és esténként 150—200 iparos ifjú fordul meg, kik könyveket, lapokat olvasnak, előadásokat hallgatnak stb. Van egy »iparos menhely«-e, melyben 1886-ban 22,000 iparos legény talált menedéket, tanácsot és útbaigazítást. Tart e társaság e jobb helyzetű átutazók számára a »Widder« szállodában jutányos megszálló helyeket is. Kórháza és diakonissza-intézete Neumiinsterben oly nagy kiterjedésű, hogy 93 nővért foglalkoztat, kik csak a mult évben 24,989 beteget részesítettek a leggondosabb ápolásban. Fenntart egy »szegényház «-at, melyben 59 elnyomorodott, munkaképtelen embert részesít ellátásban és ápolásban. Végre ugyanezen jótékony egyesület ezeken kívül évenként 10—15 ezer frankot fordít ideiglenes segélyezésre. — Nagyon áldásosán működik a genji »Legény-egyesület« Ís, mely pár év óta saját házzal bír, melyben az iparos ifjúság számára célszerűen berendezett étkező hely, olvasó- és iró-szoba, s ebben egy igen szép könyvtár is található. Egyébiránt ilyen Legény- és Itjuságiegyesületek Svájcnak minden nagyobb protestáns városában vannak már, így Bernben, Baselben, St.-Gallenben stb. — Vájjon mikor jő el az az idő, mikor a mi Budapestünk, Debrecenünk, H.-M.-Vásárhelyünk, Pozsonyunk, Kolozsvárunk s több nagy városunk protestáns körei az iparos ifjúság vallás-erkölcsi és társadalmi megtartására ilyen fajta belmissziói munkához látnak ? Pedig az iparos osztály vallás erkölcsi gondozása igen fontos érdeke az egyháznak, sőt az egész társadalomnak, mert tudva levő dolog, hogy a legtöbb egyházi és társadalmi tévtan és félszeg eszme, a modern iparosoknál talál a legfogékonyabb lélekre. A hazai nazarenismus és a külföldi socialismus legtöbb prozelitát az iparosok között csinál. Lám a katholikusok e téren is megelőztek bennünket, mert a nagyobb városokban már sok helyt szerveztek »legény-egyesület«-eket a szépen virágzó és saját palotával biró budapesti »Katholikus legényegylet« mintájára ! China és a keresztyénség. A mennyei birodalom magatartása a ker. vallás iránt, mint tudva van, eddigelé nagyon ellenséges volt; kivált az utóbbi években, majd minden hónapban olvashattuk, hogy a keresztyén misszionáriusok és megkereszteltek mennyire üldöztetnek, nem egyszer százával, sőt ezrével mészároltatnak. A mult hónapban egy császári parancs jelent meg a tizennyolc chinai tartomány alkirályaihoz s ezek útján az alsóbb hatóságokhoz, melyben állami közegeknek és alattvalóknak szigorúan meghagyatik, hogy »a keresztyén misszionáriusokkal és convertitákkal békében éljenek, velölc igazságosan és tisztelettel bánjanak.« A »Free church of Scotland* című lap, melyből e hírt vesszük, nagy lelkesedéssel üdvözli China ez intézkedését. »Habár túlzás volna — írja többek között — azt, a mi most Chinában történt, a Nagy Konstantin híres edictumához hasonlítani, melylyel a keresztyénséget elismerte; de mégis lehetetlen mély érdeklődéssel és hálával nem olvasni e nagy következményeket rejtő intézkedést.* A »Times« pedig, mely először vett tudomást e nevezetes tényről, külön vezércikkben elmélkedik róla. »China e tettével — így szól többek között — bebizonyította, hogy van joga belépni a művelt nemzetek sorába.« A türelmi rendelet értelmi szerzőjének a Times Tseng Marquis-t tartja, ki huzamos időn keresztül londoni nagykövetje volt a chinai birodalomnak s ki nagy befolyást gyakorol a mennyei birodalom politikájára. Tseng európai műveltségű férfiú s a keresztyénséggel annyira rokonszenvezett, hogy az angol prot. egyházak egyetemes gyűlésein is megfordult. Ez érdekes fordulat a chinai politikában bizonyára újabb lendületet ad a keresztyén misszió-ügynek a mennyei birodalomban. Jacobini bibornok pápai államtitkár február 28-án Rómában meghalt. Csak ötvenöt évet élt; 1832-ben Genzanoban született. Tekintélyes nemesi család sarja volt, ősei közül többen előkelő pápai hivatalokat viseltek. Maga Jacobini Lajos a »collegium Romanum«-ban végezte tanulmányait s a pápai államtitkárságnál kezdte meg szolgálatát. Alaposan megismerkedett a külföld politikai viszonyaival, hamar magára vonta a figyelmet s tiz év múlva már a laterani templom kanonokja volt. Nem sokára (1869-ben) a pápai koncilium másodtitkárává lőn s ez állásában több alkalma nyilt kimutatni diplomataügyességét. Ennek koszönheté, hogy 1874. évi márciusban bécsi nunciussá neveztetett ki. A kinevezést sokan olvasták meglepetve; azt mondták, páratlan eset, hogy ily fontos állásra egy aránylag még fiatal kanonokot