Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-03-06 / 10. szám
eset, midőn a Károlyiak családi politikája a világi előmenetel szempontjából legalább ideig-óráig nem előnyösnek bizonyult. Máskor mindig csak előnyökkel járt. Károlyi Mihályt, a család ősapját, miután a bécsi császári udvarban szolgált, a jezsuiták 1614-ben áttérítik a kath. egyház kebelébe, mi egyértelmű volt azzal, hogy királypártivá lett. O a megalapítója a mint a Károlyi családnak, úgy politikájának is, melyhez attól fogva az egész család híven ragaszkodik. Károlyi Mihály nem látta kárát politikájának: báró lelt és főispán. Fiai Ádám és László mindketten főispánok. Unokája Károlyi Sándor, már nemcsak főispánná és császári tábornokká, bár németül sem tudott, hanem egyszersmind grófi rangra •emeltetett s végleges megalapítója lőn az ország leggazdagabb grófi családjának. Igaz, hogy ép ezen Károlyi Sándor Rákóci zászlai alatt is küzdött, de nem szabad felejtenünk, hogy azon zászlók alá a bécsi soi-disant államférfiak tudatlansága s otromba rossz akarata sodorta a családi hagyományaihoz képest dynasticus főurat. Hű volt a koronához, Bécsben mégis pártosnak tartották. O a tiszaháti darázsfészekben csak úgy repraesentálhatta volna a dynastia érdekeit, ha onnét feltétlen bizalmon alapuló erélyes támogatásban részesül. Mert ezt nem kaphatta meg, ha azt nem akarta hogy megsemmisítsék, úsznia kellett az árral. Mi nem vizsgáljuk a Károlyiak szívét és veséit ; véges, gyarló emberek lévén, titkos gondolataikat nem magyarázhatjuk. De ha magunk nem tesszük, más történésznek se engedjük, hogy önzés, önzetlenség, (előnyök és hátrányok szempontjából tüntessen föl lelki elhatározásokat, melyeknek forrását emberi szem nem fürkészheti ki. Ballagi Aladár. BELFÖLD. Még egy szó a „Szlavóniai csendéletre."*) Sokáig tanakodtam a felett, irjak-e ez ügyben, sőt már be is vallám nagyt. Nagy Ignác barátomnak, hogy nem írok, mert a szlavóniai ügyek egy kis szellőztetését magam is szükségesnek tartottam, csak hogy nem oly kíméletlenül és sok tekintetben alaptalanul, mint azt ő tette. Hogy pedig mégis felszólalok, azt csak azért teszem, mert a védekező nt. esperes urak inkább csak a magok ügyét tisztázták, a szlavóniai egyházi és iskolai ügyek mibenlétét pedig nem tüntették ki, holott N. I. úr azt mondja, hogy itt: »a magyar nemzetiségés vallásosság erősen fenyegetve vannak és a tanítók horvátizálnak erősen, a mit megbírtak őrizni az ősök — iskolát — sokkal nehezebb időkben, azt elakarják prédálni az utódok, értem a szlavóniai tanítók, könnyelműen és vakmerően.« Főképen mégis nagyt. N. I. úr polémiájának az a passusa késztet a toll felvevésére, hol Kopa Imre tanítóról beszélve — mikor az az évi iskolai statisztikai adatokat a beteg lelkészszel Sebestyén Pállal aláiratta — rólam is azt írja : »Ha jól tudom, Kulifay Elek tordincei lelkész is ott volt — mint horvát nyelvet értő s ő is tanácsolta, hogy csak írjon alá, pedig azok az iratok *) Adjuk e cikket úgy a mint vettük, bár itt-ott eltűrné a szerkesztői kék plajbászt. De miután főtisztelendő püspök úr igéretét bírjuk, hogy e cikk befejeztével ő is hozzá fog szólni a dologhoz (a mivel, úgy hisszük, ez áldatlan vitát be is fejezhetjük), ezúttal a magunk észrevételeit elhallgatjuk s szerkesztői előjogainkkal sem élünk irányában. Sserk. nem csupán statisztikai adatokat tartalmaztak, hanem azt is, hogy az iskola községi.« Már ez barátom tökéletes mende-monda, az igaz, hogy magad is így kezded: ha jól tudom. Biz azt nem jól tudod s hogy miért, majd meglátod alább. Azt azonban magad is belátod, hogy ily megtámadásra nekem is jogom van s kötelességem beszélni, nem polemizálni, hanem az igazságot felderíteni ott, hol cikked csak a homályban tapogatódzik. De térjünk hát a dologra. Mindenek előtt meg kell jegyeznem, hogy az e pont alatt megirottakra nem nt. N. I. úr cikke adott okot, mert ő maga is azt írja: hogy a horvátok e szlavóniai magyar nép vallásával ugyan nem törődnek még most stb. Azon állítására, hogy a vallásosság a négy magyar ref. egyházban erősen fenyegetve van, csak majd később szólok. A II. Lipót alatt hozott 1790/1 26. t. c. az akkor itt létezett protestáns egyházaknak is magna chartaját és palladiumát képezé s képezi most is s hogy e vallásügyi törvénycikkek az országos kormány által soha meg nem sértettek, bizonyítja az, hogy az itteni ev. és ref. egyházak törvénysértést illető egyházi hatóságaiknál 1850-ik évig soha se jelentettek be. Másként áll a dolog azonban, mióta a csász. pátens megjelent s ott a protestáns vallásügyek is rendeztetnek s azóta a horvát kormány s közigazgatás ezek alapján bánik el egyházainkkal, különösen azóta, hogy a, prot. gyülekezetek itt egymás után alakulnak, melyekre az 1790/1. évi 26. t. c. jótéteményei nem terjednek ki 5 csakis a cs. pátens köpenye alatt tengődhetnek. 1862-ik évben hogy idejöttem — az egyházkerület kezembe semmi igazolványt nem adott s jövetelemet nem hogy az országos kormánynál, de a megyei hatóságnál sem jelentette be. — Én elkezdtem iskolát, paplakot s templomot építtetni s önálló egyházat alapítani a korogyi filiából, e munkámban csakis a cs. pátens erejével védhetett meg a derék szerémmegyei alispánság a diákovári püspök tamadásai ellen s így voltak s vannak a többi alakuló protestáns egyházak is. Vannak itt hát egyházaink az 1790/1. évi t. c. s vannak a cs. pátens által védettek, s hogy az 1790/1. évi 26. t. c. áldásait a főt. egyházkerületi hatóságok vagy a mélt. convent mind ez ideig a magas trónnál a horvátországi alakult vagy alakulandó ev. ref. egyházakra meg nem sürgette, az nem a mi hibánk. Mi megtettük a magunk kötelességét még az alkotmányosság újra ébredésekor a horvát országgyűlésnél, ezt bizonyítom az idecsatolt, levéltárunkban megtalált folyamodásunkkal illetőleg annak fogalmazványi ívével, mit horvát nyelvre áttéve s a* többi ev. ref. egyházakkal is aláíratva még 1864-ik év ben a horvát országgyűlésre felküldöttünk: Magas országgyűlés ! (Visolci Sahore). E nevezetes országgyűlésnek talán nem is minden tagja előtt ismeretes az, hogy Szerémmegye vukovári járásában kebelezett Tordince helységben létezik egy 800 lélekből álló reformált gyülekezet, mely mind a mellett hogy református, a horvát nyelvet beszéli s eredetileg is horvát. Vallását még a reformátió korában felvette a híres Sztárai Mihály reformátortól s mind e mai napig tartja, s azt feláldozni semmiért sem fogja, ezt tanúsítja magaviselete is 300 éven keresztül, A reformátió elleni véres harcokban eltiltatott és megfosztatott egyházi hivatalnokaitól s a legközelebbi évekig úgyszólva lelki táplálék nélkül élt, mert a kórógyi magyar ref. egyház lelkészeitől, kik újabb időben keveset tudtak horvátul s a távolság miatt is nem kaphattak