Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-06 / 10. szám

eset, midőn a Károlyiak családi politikája a világi elő­menetel szempontjából legalább ideig-óráig nem előnyös­nek bizonyult. Máskor mindig csak előnyökkel járt. Károlyi Mihályt, a család ősapját, miután a bécsi császári udvarban szolgált, a jezsuiták 1614-ben áttérítik a kath. egyház kebelébe, mi egyértelmű volt azzal, hogy királypártivá lett. O a megalapítója a mint a Károlyi családnak, úgy politikájának is, melyhez attól fogva az egész család híven ragaszkodik. Károlyi Mihály nem látta kárát politikájának: báró lelt és főispán. Fiai Ádám és László mindketten főispánok. Unokája Károlyi Sán­dor, már nemcsak főispánná és császári tábornokká, bár németül sem tudott, hanem egyszersmind grófi rangra •emeltetett s végleges megalapítója lőn az ország leggaz­dagabb grófi családjának. Igaz, hogy ép ezen Károlyi Sándor Rákóci zászlai alatt is küzdött, de nem szabad felejtenünk, hogy azon zászlók alá a bécsi soi-disant ál­lamférfiak tudatlansága s otromba rossz akarata sodorta a családi hagyományaihoz képest dynasticus főurat. Hű volt a koronához, Bécsben mégis pártosnak tartották. O a tiszaháti darázsfészekben csak úgy repraesentálhatta volna a dynastia érdekeit, ha onnét feltétlen bizalmon alapuló erélyes támogatásban részesül. Mert ezt nem kaphatta meg, ha azt nem akarta hogy megsemmisítsék, úsznia kellett az árral. Mi nem vizsgáljuk a Károlyiak szívét és veséit ; véges, gyarló emberek lévén, titkos gondolataikat nem magyarázhatjuk. De ha magunk nem tesszük, más tör­ténésznek se engedjük, hogy önzés, önzetlenség, (előnyök és hátrányok szempontjából tüntessen föl lelki elhatáro­zásokat, melyeknek forrását emberi szem nem fürkész­heti ki. Ballagi Aladár. BELFÖLD. Még egy szó a „Szlavóniai csendéletre."*) Sokáig tanakodtam a felett, irjak-e ez ügyben, sőt már be is vallám nagyt. Nagy Ignác barátomnak, hogy nem írok, mert a szlavóniai ügyek egy kis szellőztetését magam is szükségesnek tartottam, csak hogy nem oly kíméletlenül és sok tekintetben alaptalanul, mint azt ő tette. Hogy pedig mégis felszólalok, azt csak azért te­szem, mert a védekező nt. esperes urak inkább csak a magok ügyét tisztázták, a szlavóniai egyházi és iskolai ügyek mibenlétét pedig nem tüntették ki, holott N. I. úr azt mondja, hogy itt: »a magyar nemzetiségés val­lásosság erősen fenyegetve vannak és a tanítók horvá­tizálnak erősen, a mit megbírtak őrizni az ősök — iskolát — sokkal nehezebb időkben, azt elakarják pré­dálni az utódok, értem a szlavóniai tanítók, könnyelműen és vakmerően.« Főképen mégis nagyt. N. I. úr polémiájának az a passusa késztet a toll felvevésére, hol Kopa Imre taní­tóról beszélve — mikor az az évi iskolai statisztikai adatokat a beteg lelkészszel Sebestyén Pállal aláiratta — rólam is azt írja : »Ha jól tudom, Kulifay Elek tordincei lelkész is ott volt — mint horvát nyelvet értő s ő is tanácsolta, hogy csak írjon alá, pedig azok az iratok *) Adjuk e cikket úgy a mint vettük, bár itt-ott eltűrné a szerkesztői kék plajbászt. De miután főtisztelendő püspök úr igéretét bírjuk, hogy e cikk befejeztével ő is hozzá fog szólni a dologhoz (a mivel, úgy hisszük, ez áldatlan vitát be is fejezhetjük), ezúttal a ma­gunk észrevételeit elhallgatjuk s szerkesztői előjogainkkal sem élünk irányában. Sserk. nem csupán statisztikai adatokat tartalmaztak, hanem azt is, hogy az iskola községi.« Már ez barátom tökéle­tes mende-monda, az igaz, hogy magad is így kezded: ha jól tudom. Biz azt nem jól tudod s hogy miért, majd meglátod alább. Azt azonban magad is belátod, hogy ily megtámadásra nekem is jogom van s köteles­ségem beszélni, nem polemizálni, hanem az igazságot felderíteni ott, hol cikked csak a homályban tapoga­tódzik. De térjünk hát a dologra. Mindenek előtt meg kell jegyeznem, hogy az e pont alatt megirottakra nem nt. N. I. úr cikke adott okot, mert ő maga is azt írja: hogy a horvátok e szlavóniai magyar nép vallásával ugyan nem törődnek még most stb. Azon állítására, hogy a vallásosság a négy magyar ref. egyházban erő­sen fenyegetve van, csak majd később szólok. A II. Lipót alatt hozott 1790/1 26. t. c. az akkor itt létezett protestáns egyházaknak is magna chartaját és palladiumát képezé s képezi most is s hogy e vallás­ügyi törvénycikkek az országos kormány által soha meg nem sértettek, bizonyítja az, hogy az itteni ev. és ref. egyházak törvénysértést illető egyházi hatóságaiknál 1850-ik évig soha se jelentettek be. Másként áll a dolog azonban, mióta a csász. pátens megjelent s ott a protestáns vallásügyek is rendeztetnek s azóta a horvát kormány s közigazgatás ezek alapján bánik el egyházainkkal, különösen azóta, hogy a, prot. gyülekezetek itt egymás után alakulnak, melyekre az 1790/1. évi 26. t. c. jótéteményei nem terjednek ki 5 csakis a cs. pátens köpenye alatt tengődhetnek. 1862-ik évben hogy idejöttem — az egyházkerü­let kezembe semmi igazolványt nem adott s jövetelemet nem hogy az országos kormánynál, de a megyei ható­ságnál sem jelentette be. — Én elkezdtem iskolát, pap­lakot s templomot építtetni s önálló egyházat alapítani a korogyi filiából, e munkámban csakis a cs. pátens erejével védhetett meg a derék szerémmegyei alispánság a diákovári püspök tamadásai ellen s így voltak s van­nak a többi alakuló protestáns egyházak is. Vannak itt hát egyházaink az 1790/1. évi t. c. s vannak a cs. pá­tens által védettek, s hogy az 1790/1. évi 26. t. c. ál­dásait a főt. egyházkerületi hatóságok vagy a mélt. con­vent mind ez ideig a magas trónnál a horvátországi alakult vagy alakulandó ev. ref. egyházakra meg nem sürgette, az nem a mi hibánk. Mi megtettük a magunk kötelességét még az alkotmányosság újra ébredésekor a horvát országgyűlésnél, ezt bizonyítom az idecsatolt, levéltárunkban megtalált folyamodásunkkal illetőleg annak fogalmazványi ívével, mit horvát nyelvre áttéve s a* többi ev. ref. egyházakkal is aláíratva még 1864-ik év ben a horvát országgyűlésre felküldöttünk: Magas országgyűlés ! (Visolci Sahore). E nevezetes országgyűlésnek talán nem is minden tagja előtt ismeretes az, hogy Szerémmegye vukovári járásában kebelezett Tordince helységben létezik egy 800 lélekből álló reformált gyülekezet, mely mind a mellett hogy református, a horvát nyelvet beszéli s eredetileg is horvát. Vallását még a reformátió korában felvette a híres Sztárai Mihály reformátortól s mind e mai napig tartja, s azt feláldozni semmiért sem fogja, ezt tanúsítja magaviselete is 300 éven keresztül, A re­formátió elleni véres harcokban eltiltatott és megfosz­tatott egyházi hivatalnokaitól s a legközelebbi évekig úgyszólva lelki táplálék nélkül élt, mert a kórógyi ma­gyar ref. egyház lelkészeitől, kik újabb időben keveset tudtak horvátul s a távolság miatt is nem kaphattak

Next

/
Oldalképek
Tartalom