Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-02-20 / 8. szám

M:\ PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAÍ LAP. ÁU egyszer odasúgott a szólónak: » Kérdezze meg a tisztelendő úr, kit illet az éljen, Önt-e vagy a minisztert ?« A jámbor ember szót fogadott s megkérdezte. Lett nagy nevetés. Sok latin idézetet is használt, többi közt a Corialán anyjának szavait, (az anyát, Volumniát össze vétve nejével, Veturiával.) Á jobboldalról kiálták: »fordítsa magyarra U Zimándy föltette a képviselőkről, hogy tudnak latinul. Azontúl röppent is feléje egy-egy latin szó: »Sedeat«, taceat«. Szóval az egész beszéd a figurák fél órája volt. Pulszky Ferenc azon kezdé, hogy az előtte szólónak komikus beszédét nem veheti komolyan. Neveletlenséggel, műveletlenséggel megküzdeni nem az ő dolga (Zaj. »Rendre !«) Mennél kevesebb eszméje van valakinek, annál jobban lármáz. (Ujabb zaj.) A szónok a zsidókhoz intézett, mint jó barátjuk, egy tanácsot. A zsidóknak — úgymond — szemökre vetik, hogy nagyon igénybe veszik ama tanintézeteket, melyekre áldozatot nem hoztak, vagyis oly fáról szedik a gyümölcsöt, melyet nem ültettek. Hárítsák el e vádat s tegyenek alapítványokat, ösztöndíjakat kitűnő fiúk számára, nagyobb részét úgyis az ő szorgalmasb fiaik fogják elnyerni. Gúnynyal szólt az antesemiták ama különösségéről, hogy a tizenöt millió magyart annyira féltik a hatszázezer zsidótól nehogy megegyék azokat. Olyan védvámfélét akarnak felállítani a magyarság javára, de ezzel nem emelik a magyarnak tekintélyét. Mikor Pulszky azt mondá: »48-ban a zsidók velünk voltak,« egy antiszemita ifjú felkiáltá: »A képvisélő úr kiszökött !« »Es itt hagyta jószágait elkoboztatni« — folytatá Pulszky. Es sok öreg ember gondolhatott akkor a régi időre, melyben a száműzöttek minden hazafi tiszteletében álltak. Ma már akadnak ifjak, kik úgy szólnak egyikről-másikról: » Kiszöktek!* Méltó párja ez annak a felfogásnak: az iró skribler. Tisza Kálmán nagy csendben beszélt. Az antisemitákkal keveset foglalkozott s ezúttal hangoztatott tanaikra azt jegyzé meg, hogy az bajosan egyeztethető össze a felebaráti szeretettel. Többet beszélt a kormányelnök Mocsáry Lajos vádjairól. Nem haragszik — úgy mond — e miatt rá, hanem csak sajnálja. Midőn a kultur-egyleteket hibáztatja, habár csak azt cselekszik, a mit mégis szabad tán a magyarnak is, hogy t. i. az elnemzetietlenülésnek kitett testvéreket meg akarja tartani a magyarságnak : ezért csak nem érheti gáncs magyar ember részéről ? A kultur-egylet szabályai közt van az is, hogy román nyelvű iratokat szintén nyomatnak ki, a hazafias szellem terjesztésére. Hát ez erőszakos magyarítás ? Ezt is rossz néven veszi-e Mocsáry ? S mért szólalt föl a zólyommegyei faluk neveinek visszamagyarítása miatt, holott ama falukból nem tiltakozott senki ? »Ne legyen tótabb a tótnál.« A kormányelnök sajnálja, hogy Mocsáry oly üzelmeknek engedi át nevét, melyek az állam ellen küzdenek. A magyar nemzet ellenségei tűzik ki most nevét úgy szólván jelszó gyanánt zászlóikra. (Közhelyeslés. Mocsáry a ház asztala mellől némán hallgatta e szavakat.) Olay Lajos nagy hévvel szólt a függetlenségi párt oldaláról Trefort mellett, ki a magyar kulturát tizenöt év alatt oly magasra emelte. Az ő működése és neve dicsőségünk. (Helyeslés.) Ez nem pártkérdés, ez műveltségi kérdés. Sajnos tehát, hogy ily férfi ellen jogosulatlan gyanúsítást emelt egy pap, kinek százszor jobban meg kellene gondolni a szavát, mint a polgári embernek, mert sértésért elégtételt nem aclhat és nem kérhet A mit e pap elkövetett, nemcsak Trefort, hanem a parlamenti illem és az egész nemzet elleni merénylet volt (Helyeslés.) Ha e házban ily tények ismétlődnének, akkor való lenne a szerencsétlen véget ért gr. Zichy Viktor mondata : »a fenevadak közt keleten nagyobb biztonságban van az ember élete, mint a civilizált magyar államban a becsülete.« Az általános vita ezzel véget ért. Irányi Dániel határozati javaslatát (a vallásszabadság törvényjavaslata végett) a többség elveté. A részletes vitában több tételt szó nélkül fogadtak el. KÜLFÖLD. A protestánsok Oroszországban. A Brittish and Foreign Ev. Reviewben érdekes cikk jelent meg a balti tengermelléki tartományok *) német protestáns (lutheránus) lakóinak szomorú helyzetéről. Actualis érdeke is volt rám nézve e cikknek, a mennyiben elősegítette képzeletemet a >középkor* hívebb képének megalkotására, mint a minőt ama hírhedt Szent László társulati beszéd igyekszik rátukmálni az emberekre. A lelkiismereti szabadság erőszakos kezekkel való elnyomásának színhelye, motívumai és némileg az eszközök is mások, mint félezred évvel ezelőtt, de az eredmény ugyanaz. Még csak körülbelől száz éve, a mikor e tartományok még az egységes Lengyelország testéhez tartoztak, hogy a »dissenter< név gör. keletit és protestánst jelentett s a szereplők ez idő leforgása alatt némileg szerepet cseréltek. Á gör. kel. egyház, ma az államegyház, az elnyomottból üldöző s nem kisebb igényekkel, nem is sokkal gyöngédebb eszközökkel törekszik abszorbeáló cé'jai felé, mint egykori elnyomója. De nagyon balul és kedvezően Ítélnők meg az orthodox egyházat, ha ily működésre önmagában akár hajlandónak, akár képesnek vélnők. — Világos, hogy a pópák előtt az a »szent« cél lebeg, vagy igazabban szólva azon »szent« cél kivitele hagyatott meg nekik, hogy a cárban minden alattvalója egyszersmind egyházi fejét is tisztelje. S e cél mellett a másik és főbb az, hogy e tartományok lengyel lakosai katholikusok, protestánsai németek lévén, ezeket gör. keletiekké tenni annyi, mint eloroszosítani. A nevezett cikk végig kiséri az itt lakó németeknek, illetve protestánsoknak történelmét, ezek betelepülésétől fogva, minket azonban inkább csak az utolsó 50 év története érdekel, lássunk ebből pár vonást. Miklós cár eleinte teljes vallásszabadságot biztosított a protestánsok számára, sőt megengedte nekik, hogy az Oroszország belsőbb részeiben lakó hitsorsosaikkal egyesülve, szervezett egyházat alkothassanak, de mielőtt ezt kivihették volna, a 30-diki lengyel forradalom mindent megváltoztatott. Ki lett adva a jelszó : a népet vallásából és ezzel együtt nemzetiségéből kiforgatni ; szép szóval, csellel s ha kell erőszakkal. — A gör. kel. egyház híveinek nem nagy számánál fogva jóformán szervezetlen volt e tartományokban és főleg Kurlandban s most Rigában püspökség állíttatott fel és a püspöki székbe egy e céloknak teljesen megfelelő egyén neveztetett ki, a ki ügynökeivel bejáratta e tartományokat, kik hiú Ígéretekkel nyertek meg sokakat, főleg a szegény, tudatlan nép körében. De még több convertitát szereztek a következő *) Litvánia, Estland, Kurland,