Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-02-20 / 8. szám
vésnek relatív jogosultságát és érdemét helyesen emeli ki az általa sokat megtámadott s ép azért teljesen megbízható Nase,s ) ki annak jelentőségét az egyházra nézve abban látja : »dass sie das Bewustsein derselben als einer altváterl. und göttl. Anstalt gekráftigt, die Halbheit des neueren Supranaturalismus dargethan, fiir zu rasch Aufgegebenes neue Untersuchungen eíngeleitet, und manche oberfláchliche Beschránktheit, die sich unter dem Schild der Vernunft breit machte, gezeigt hat.« Ezen általános jellemzés után az egyes tanokra áttérve, alakilag véve a történet-hittani restaurátió mindenekelőtt az orthodox protestantismus alapelvét az írás egyetlen tekintélyét a hit dolgában a leghatározottabban emelte ki a modern változtatásokkal szemben, vagyis a bibliai iratok épségét kellett megvédeni a bírálat erős támadásai ellenében. Hogy részre hajlóknak ne látszassunk, be kell valanunk, hogy a tisztán tagadó bírálatnak túlzásaival szemben főleg az ó-szövetség terén ezen irány részéről sok alapos kifogás tétetett, és Ilengstenberg, Ilavernick, Keit, Kurtz és mások maradandó érdemet vívtak ki maguknak, azonban más részről viszont nem tagadható, hogy ezen konservativ birálat a maga buzgalmában túlzásig ment s egy kicsinyes, kínos, természetellenes sőt tisztességtelen térre sodortatott, a mi az elfogulatlan igazságérzetet soha sem elégítheti ki, úgy hogy e theologiát jogosan nevezhette Nitzsch »a protestantismus Mischnahjának.« Hengstenberg mellett ezen túlzásig konservativ birálat képviselői Guerike] °) és Thiersch1 1 ), mielőtt az irvingianismusba siilyedett volna. A restaurátió theologiájának ezen birálatával természetesen karöltve járt a legszigorúbb inspirátiói elméletnek visszaállítása, melynek alapján az írásmagyarázat is átalakult, habár a gyakorlatban igen gyakran következetlen engedményekbe esett. l 2 ) így Hengstenberg a maga »Christologiájában« (1829), ^Zsoltárok magyarázatai «ban (1842) s »Messiási jövendölések magyarázatai«-ban (1851). Uj-szövetségi exegétikai művei pláne kevés önálló értékkel bírnak, mivel az exakt történet-nyelvészeti írásmagyarázatról fogalma sincsen. Ide sorozhatok llarless Commentárja az ephezusi levélről, sőt még Tholuck Commentárainak e'ső kiadásai (Römerbrief 1824, s Johannesevang. 1828) is ide sorozhatok. Ugyancsak hangsúlyozta e restaurátió az emberi értelem vak hódolatát a hit dolgában a bibliai kifejezés előtt, s az írás betűjének feltétlen tekintélyét számtalanszor emeli ki Hengstenberg lapja. Tárgyilag véve kiemeli e restaurátió az eredendő bűn legszigorúbb tanát, sőt az »Ev. K. Zeitung* Ádám bűnének közvetlen beszámítását is védelmezte, s a bűn romlásának terjedelmét absolutnak mondotta ki. Az eredendő bűn tanával természetesen szorosan összefügg Krisztus művéről szóló tan, s Hengstenberg és társainak theologiája fősúlyt fektetnek arra, hogy Krisztus helyettesítő elégtételének tanából egy jottát sem szabad engedni. Az egyházi satisfactiói elmélettől való eltérés ellen, melyet Bender hírnevessé vált »lutheri beszédében* barbár tannak ne-s) »Kirchengeschichte« 8. Aufl. 588. 1. 9) 1'. o. Kahnis ellen, inivel az ó- és új-szövetségi kánon felfogásában az újabb bírálatnak sok engedményt tett. 10 ) »Histor. krit. Einleitung in das N. T.c 1S43. n) Főmíívében : »Herstellung des histor. Standpunktes fiir die Kritik der neutestamentl. Scliriften« 1845. ia ) Kurtz Ilengstenberget azzal vádolta, hogy az ö-síövetség feletti bírálatában gyakran az apologéta feladatát az ügyvédével cserélte löl. V. ö. Schwarz—Kovács i. h. Hofmann Erlangenben, Kahnis, Delitzsch, Bawngarten s Kurtz rég elváltak IJengstenbergtől, s csak Philippi és Keil követték még zászlaját. vezett — kimondja: »A természetes ember semmit sem vesz Is'en szelleméből »mely neki bolondságnak tűnik fel1 3 ), amivel e tannak külső jogi és mechanikus jellege kereken van kimondva. Krisztus érdeméről szóló ortho dox tannal összefügg továbbá a Krisztus személyéről s a háromságról szóló tan, melyet egyes változtatások ellenében hasonlóan kellett megvédeni, s Hengstenberg élesen polemizál Schleiermacher és Rothe átalakításai ellen, A megigazulás tisztán forens fogalmát az »Ev. Kirchen-Zeitung* theologiája a schleiermacheri átalakítás ellenében határozottan kiemelte. Azonban tudjuk, hogy maga Hengstenberg is eltért az egyházi tantól, a menynyiben »Jakab leveléről* tartott felolvasásában — az egyház fejlődésének jogára hivatkozva — nyíltan kimondotta, hogy a megigazulás tanában hiba van, s azt a tételt állította fel: »a hitnek, mely megigazít és azt eszközli, hogy Isten kegyelmébe föl vesz, fokozatosan cselekedetekben kell nyilatkoznia és tökéletesednie, mely hitfokozatoknak aztán megigazulási fokozatok is felelnek meg. 1 + ) S hasonlót mondhatunk a sákrámentomok orthodox tanáról is, habár az új lutheránusok sákrámentomi és egyházi keresztyénségének túlzásába még sem esett. Hengstenberg és lapja az ó protestáns dogmatismust akarta halottaiból feltámasztani, azért iránya »restauráló confessionalismus«-nak is neve/.tetik, azonban nagyon tévedett abban, hogy az igazi vallásossághoz szükségesnek tartotta dogmák egy formaságát*. is, mivel a keresztyén dogmatörténet nem tud oly századot felmutatni, a melyben a dogmák egyformasága létezett volna. (Folyt, köv.) Dr. Szlávik Mátyás. KÖNYVISMERTETÉS. A magyar protestáns egyház története a XlX-ik században. A mult év folyamán egy »vázlat« jelent meg Zahn Adolftól,*) mely a protestántizmus e századbeli történetének tárgyalásánál a magyar evangeliumi egyház történetére is kiterjeszkedik. Bennünket érdeklő dolog, mi van rólunk egy nagy olvasó közönségre számító könyvben írva s épen azért cé'szerűnek tartom a kérdéses részt ismertetni. Futólagos történelmi átnézet után, melyben az egyház önállóságért való küzdelme néhány vonással bemutatva van, áttér az iró a jelen század tudományos működésére. Legyen szabad e néhány sort fordításban közölnöm: »A mi a magyar ev. egyház tudományos működését illeti, ez leginkább az egyháztörténelem művelésére terjedt ki e században. Nevesebb munkásai: Tóth Ferenc, dunántuli szuperintendens (f 1844), ki nagyszámú egyháztörténelmi dolgozatnak szerzője; Budai Esaiás, tiszántúli szuperintendens, a göttingeni egyetemtől 1817-ben tudorsággal megtisztelve ; Bauhojf'er György (1864) szerzője a »Geschichte der ev. Kirche in Ungarn« című műnek ; Borbis János, buzgó lutheránus ; Buri János egy nagy történelmi mű szerzője ; Heiszler József dr. th.; Pálfy József', Simonides János (Galea omnium ») »Ev. K. Zeitung* 1834. S. 6. li ) »Ev. K. Zeitung* 1866. S. 1120. és 1867 S. 273. Ilase, Kirchengescliich. s>Neu- és Altluthertum seit 1848* cimfí t^-ban helyesen jegyzi meg róla: »Zuletzt ist er mit dieseni Jakobusbrief den Glaubigen selbst zum Ungliiubigen geworden an der Grundlehre vom alleinseligmachenden Glauben, »aus dem Paulus ein Saulus.* *) Abriss einer Geschichte der ev. Kirche auf dem europáischen Festlanile iin neunzehnten Jalirluindert. A Magyarországra vonatkozó rész, Erdős, újsovei lelkész lír munkája.
