Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-02-13 / 7. szám

nak át ág. hitv. ev. szertartás szerint az anyaföld kebelének — Gyönk, 1887. év február hó 5-én. A gyönki ág. hitv. ev. gyülekezet. Kiss Béláné, Ritter Karolina, Ritter István, Ritter Ida, Ritter Béla, m;

nt az elhunyt gyermekei; Kiss Béla, mint vő; Kiss István, mint egyetlen unoka. Nyugodjanak békével a megsiratott hamvai 1 Legyen áldott az igaznak emlékezete 1 — Bővebb necrolog legközelebb 1 * Szerkesztői mondanivalók. S. K. úrnak B. S. Köszönettel vettük, a jövő számban adjuk. — N. K. úrnak I). Gy. Fájdalom, megelőztetett, de az ígéretet szívesen vesszük. — B. G. úrnak. Magán levél ment. — P. I. úrnak E. Máskor is szívesen látjuk. Most kiszorult. NECROLOG. Dobos János. Nem akarom e helyütt a boldogult életét leírni, leírta azt ő maga kitöriilhetlen betűkkel a most élő művelt prot. lelkébe. Az utánunk jövő nemzedékek — ha érdeklődni fognak hazai protestáns egyházunk azon oszlopemberei iránt, kik a 19 ík század közepe körül kartársaik közül kimagaslottak, olvassák el munkáit, azokból megismerhetik, vagy ha fényes keretbe foglaltan akarják Dobost meglátni, olvassák el a lapunk elején levő emlékbeszédet, mely ha csak futólag készült s az elmondására kiszabott idő rövidségéhez mért vázlat is, de a boldogultat mégis oly híven, mesterileg s megragadóan feltüntető vázlat. Minek akarnám ismertetni azt, kit mindnyájan — legalább e lapok olvasói jól ismertünk. Csak a főbb életrajzi adatok közlésére szorítkozom. Született a boldogult 1804 április 14-ikén Ó-Budán, hol atyja István lelkész volt. Ettől örökségképen kapta a tudományok iránti hő, a sírig soha nem lankadó szeretetet ; művelt lelkű s még inkább mély vallásos érzelmű anyától Litteráti Mádi Erzsébettől pedig örökölt érzelmekben gazdag mély vallásos irányú kedélyt, örökölte azt a tiszta gazdag forrást, melyből később azok a szép, nagyon szép imák előbuzogtak, azt a mélységet, me'y az ő imára nyílt ajkain visszhangzott Az elemi iskolák s az alsóbb latin osztályok elvégzése után, 12 éves korában (1816) a kecskeméti gymnasium növendéke lett, hol a humanistikus osztályok akkori derék tanára, Nagy István bevezette a nemes és magasztos iránt érdeklődő ifjú lelkét a classikusok szentélyébe, mely szentélyben szerzett kincseit megőrizte s öregbítette késő vénségeig, s melynek gyöngyei ott ragyogtak minden később megjelent — bármily tartalmú munkáin. Az 1819—1826 terjedő időt a debreceni főiskolában töltötte, a tanáraitól nyert osztályza'ai által ugyan nem igen ragyogott tanulótársai fe'ett, de nyelv- és ismeretgazdagsága ritkította párját; önálló független szelleme már ekkor is nehezen tűrte a korlátokat, tanult és olvasott ő folyvást a kollégium falai között is, de nem az eléje szabott könyveket s az eléje írt időben. Ezután két évig Lovasberényben rektor volt, 1828-ban visszatért a szülői házba, 1829-ben letette a papi vizsgálatot s pappá szenteltetetett, az öreg Báthory Gábor püspök reszkető kezei a'att áldatván meg. Az 1831-ik évben atyja helyett választatott lelkészül, s itt hirdette az igét 13 évig, itt munkálkodott ifjúi tűzzel, törhetetlen erélylyel a katholikus és német elem közé szorított kis kálvinista egyház felvirágoztatásán, miként e felől az ó-budai egyház krónikája fényes tanúságot tesz. Ezen időszakasz utóbbi felében jött ő ismeretségbe s csak a halál által megszakított szoros barátságba az 1839-ben Pestre választott Török Pállal és Székács Józseffel, kikkel való összeköttetése áldásos hatású volt reá nézve is, de egész hazai protestáns egyházunkra nézve is. A mi nemeset s áldásosat hazai protestáns egyházunk azon két oszlopembere a negyvenes és ötvenes években terve'ett és alkotott, azokban Dobos mint hű bajtárs mindenkor mellettök állott, velük együtt harcolt. Ott volt ő a »Protestáns egyházi és iskolai lap« fogantatásánál, születésénél s felserdülésénél, élénk részt vett a hazai protestáns egyházias és tudományos élet felelevenítésében; ott volt a pesti protestáns főiskola tervezői, majd a pesti protestáns később ref. theologiai intézet létrehozói mellett. Vezérszerepre nem vágyott, lakhelyei, viszonyai sem voltak erre alkalmasok, de hívebb harcosa Töröknek nálánál nem volt senki. S valamint az említett két vezér működésének célja nem csupán a prot. vallási és egyházi élet fejlesztése volt, de ez által közvetve a magyar nemzet, nemzetiség erősbítésén, a liberális modern eszmék diadalra juttatásán is fáradoztak; úgy Dobos is, ha szíve egyik felével egyházáé, másikával hazájáé, nemzetéé volt s mint ilyen közel érintkezésbe jött a negyvenes évek elején a magyar nemzeti politika s nemzeti műveltség vezérembereivel is, Fáyval, Fényessel, Bajkayval és sok másokkal. Ez ismeretségének koszönheté, hogy midőn az 1844-dik évben a Komárom közelében fekvő kömlődi lelkészi állomás megüresedett, az itteni előkelő egyháztagok, Pázmándy Dénes (öregebb s ifjabb), Sárközy József stb. ajánlatára ő választatott meg. Egy év múlva azonban ismét visszatért a dunamelléki ref. egyházkerületbe, Pécelre vá'asztatván meg a Rádayak befolyása mellett, mely állomásán nemcsak a most említett prot. főúri családdal s az egész Cserhát előkelőivel jött szorosabb érintkezésbe — mert hiszen neki, az országosan ismert szellemes, tréfás, kedélyes s széles műveltségű lelkésznek a népesebb összejövetelekből, mulatságokból nem lehetett hiányoznia, — hanem érintkezésbe jött, az általa naponként meglátogatott híres Ráday-könyvtárral is, gazdag forrást lelvén ebben tudományok után szomjúhozó lelke. Péceli pap korában érte őt az irigylésre méltó megtiszteltetés, hogy az 1847/8-iki országgyűlés papjául választatott. Ez volt a három oszlop egyike.*) Ez időre a legédesebben emlékezett vissza, mint életének legkimagaslóbb pontjára, hova lelke később is gyakorta elszállt, pihenést keresve élete későbbi rideg pályájának fáradalmai közben. De édesen emlékeztek vissza az ő hallgatói közül is többen ezen szereplésére. Hadd álljon itt egyik kortársának nyilatkozata : »Pozsonyban — írja Vahot Imre 1848-ban kiadott »Országgyűlési emlék« című Almanachjában **) — nem lévén egyházuk a reformátusoknak, a soros egyházkerületi főtanács (?) a jelesebbek közül egy hitszónokot szokott volt választani és küldeni az országgyűlés alatt nevezett helyre a végből, *) Mikor a zsinati album szerkesztője Dobost felkérte életrajzi adataiért, a következő választ adta neki: » Biográfiámat a zsinati képviselők életleirása közt látni nem óhajtom, annyival kevésbbé óhajtom azt megírni, még kevésbbé annak soványságát idegen szalonnával spékeltetni, — úgy is c^ak három oszlopfa van életem mezőjén leásva ; az egyik : 1804 születésem, a másik 2S47 Pozsonyban, és a harmadik 18S1 a debreceni zsinaton. Erre a három oszlopfára van feszítve, vagy kihúzva a száritó kötél, melyre fel van terítve életem minden szennyese, a kapcá'.ól a fehér nyakkendőig; nem sokat törődöm vele, bármit szednek le köziilök a száritórál.« E néhány sor egy darab Dobos. F. **) Országgyűlési Emlck. Politikai, történeti és szépirodalmi almanach. Szerkeszti és kiadja Vahot Imre, Budapest. Nyom. Kozma Vazulnál és az egyetemi nyomdában. 1848.