Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-08-15 / 33. szám

1041 mennyi ember egészének eszményére vonatkozik s ebben különbözik egy politikaitól. Azért egy ama szándékban egyesült emberek tömege még magában nem hivathatik ethikai községnek, hanem csak egy külön társaságnak, mely más emberekkel (sőt minden véges eszes lénynyel) arra törekszik, hogy egy feltétlen ethikai egységet állítson, melynek az a részleges társaság csak képzete vagy thémája, mivel mindegyik ismét viszonyban van más effajta társasággal. Itt nem embernek ember iránti, de az emberi nemnek maga iránti kötelességéről van szó. Ugyanis az eszes lények minden neme tárgyilagosan van az ész eszméjében egy közös célra, nevezetesen a legfőbb mint közös jónak előmozdítására határozva. De mivel a legfőbb az erkölcsi jó, az egyes személy törekvése által az ő saját erkölcsi tökélyességére nem juthat, hanem annak ugyanazon célra egy egészszé, a jó érzületű emberek egy rendszerré egyesü'ése követeltetilc; az egyesek magában elégtelen erőinek egy közös hatásra kell egyesülni. Tehát minden egyes szabadsagának azon feltétel szerint kell koilátoztatnia, mely alatt az általános törvények együtt állhatnak s ahol tehát az akarat egy törvényes külső kényre van építve. Az ethikai törvények szintén nem gondolhatok e felsőbbtől eredetileg kimenőknek, mivel akkor nem ethikai törvény és az ahhoz mért kötelesség, nem a szabad erény, hanem kényszerű jogi kötelesség lenne. Tehát egy ilyen csak mint egy ethikai községnek legfőbb törvényadója gondolható, melyre való tekintetben minden valódi kötelesség, következőleg mint az ő parancsa állítandó elő, melynek azért egy szívkijelentésnek kell lenni, hogy mindenki érzületének legbelsejét áttekintse és amint minden községben lenni kell, mindenkinek juttatni, ami az ő tetteihez méltó. De ez az Istennek, mint egy erkölcsi világuralkodónak fogalma. Tehát egy ethikai községnek csak egy nép az isteni parancsok alatt mint Istennek népe és pedig az erénytörvények szerint gondolható. Az Isten népének eszméje csak egy egyház alakjában valósulhat. Mint a politikai községben a látható fő maga az állam legfőbb szolgájának neveztetik, ugy neveztetik a pap az egyház szolgájának. Igazi (látható) egyház az, mely Istennek országát a földön feltünteti, amennyire az emberek által történhetik. Az igazi egyház követelményei, igy a valódi egyház ismertetőjelei következők : a) általánosság vagy annak ismertetőjelei, amennyiben az mindenkor általános némi egysége annak, b) megszorítása annak t. i. szeplődenség. A viszony a szabadság elve alatt valamint az ő tagjaik egymásközt vagy egymásközti, mint az egyház külseje, politikai hatalom, mindkettő mint egy szabad állam (tehát sem hierarchia, sem illuminatismus, egy feje a demokratiának). Módosulata ennek az alkotmányának változatlansága, de az időben és körülmények szerint változó administratio. Egy ethikai község tehát mint egyház azaz egy isteni állam képviselőjének tekintve éppen nem egy az ő alapelveinek megfelelő a politikaihoz hasonló alkotmánynyal. Ez benne sem nem egyedúri (pápa vagy pátriarchák) sem nem aristokratikus (püspökök vagy prelátusok alatt) sem demokratikus (mint a szektátképező illumináták). Ez leginkább össze volna hasonlítható egyházközösséggel (család) egy közös, habár láthatlan erkölcsi atya alatt, amennyiben az ő szent fia, aki az ő akaratát tudja egyszersmind minden ő tagjaival vérrokonságban áll, annak helyét abban képviseli, hogy az ő akaratát ezekkel közelebbről ismertté teszi, mely annálfogva ezt közelebbről ismertté teszi és igy egymás közt egy szabad, általános és tovább tartó szívegyesülést léptet elő. (Folyt, köv.) KÖNYVISMERTETÉS. Jézus élete. Irta BeyscJilaf/ Willibald theol. tanár. Két kötet. I885jl886. Haíle. 450 és 495 lap*) Alig egy-két hónappal ezelőtt jelent meg Beyschlagtól, a »Christologie des N. Testm.« (1864) híres szerzőjétől »Jézus élete« címmel egy sok tekintetben nagybecsű munka, melyet az előttem lévő különböző külföldi bírálatok alapján kívánok t. olvasóinkkal megismertetni. E nagy mű megjelenését egy évvel előbb megelőzte a szerzőnek a Riehm által szerkesztett »Handwörterbuch des biblischen Alterthums«-ban adott fejezete a »Jézus Krisztus«-ról (1884. I. köt. 707—724. lapok), a hol mostani műve alapgondolatait már lerakta. Az utóbbi 22 év különösebben gazdag volt a Jézus életéről írt munkákban. Miután 1864-ben megjelentek Schleiermacher hagyatékából az ő felolvasásai Jézus életéről, azóta hagyták el a sajtót Keim, Hase, Holtzmann és Weisz nagy feltűnést okozott, e tárgyú művei, hogy csak a legkiválóbbakat említsük. Beyschlag e munkáját az előszóban »élete eredményének« mondja és tényleg a Beyschlag theologiai iránya, annak előnyei és hátrányai egyik művében sem lépnek annyira előtérbe, mint épen ebben. Ziegler Henrik, ki a »Prot. Kirchenztg«-ban bírálja e munkát, azt mondja róla, hogy »egy pillanatra sem vonakodom Beyschlag Jézus életét űgy tekinteni, mint a német theológiának egy oly termékét, melyben minden elfogulatlan ember egyházunk igazi életének érverését érzi s a világosságnak a sötétséggel szemben való növekedését látja, egy oly productumát, a melyből minden előre törekvő örömmel tanulhatja meg, hogy miként haladhat üdvünk alapjának öntudatos és élő elsajátításában. Mindenekelőtt egy pontban és pedig a legfontosabban múlja felül B. Jézus élete teljességben és világosságban az eddigi munkákat, nevezetesen abban, hogy nála Jézus személyének, mint hitünk szentségének, mint az isteni akarat és lényeg önkijelentésének felfogása sehol nincs ellentétben Jézus emberi természetével, személyi és történeti fejlődésével, sőt a kettőt együvé tudja olvasztani. Alapjában hibás volt az az eddig uralkodott felfogás, a mely Jézusból csak azt tette a történeti vizsgálódás tárgyává, a mi benne tisztán emberi s így némileg korlátozott volt, a Krisztust pedig, mint a hitnek objectumát csak azért, hogy a kutatás tárgyilagosságát idegen motívumok és nézpontok valamikép meg ne zavarják, tőle egészen és teljesen elválasztotta. Abban a hibában szenvedett úgy Strausz és Renan, mint a másik részen az az apologetika, a mely soha sem akar tanulni, hogy neveze'esen mindkettő — sajátságos egyezéssel — teljesen ki akarta zárni a vizsgálódás köréből s illetve az emberi szellemi élet harmonikus összeköttetéséből a tulajdonképeni vallásos objectumot, mint történetileg felfoghatatlant. Es ily felfogás vájjon végső alapjában nem azt eredményezte-e, hogy épen az, a mi Jézus megjelenésének sajátosságát teszi, sőt az, a mi a vallás tulajdonképeni lényegét képezi, hogy Isten az emberrel szemben mindég külsőleges, idegen maradt? Annyi bizonyos, hogy Jézus legbensőbb lényege a történeti kutatás útján soha ki nem meríthető, de vájjon az életnek, különösen a szellemi életnek, mely köre meríthető ki egyáltalában történetileg; talán a művészet, a nyelv, az elvont gondolkozás, az erkölcsi élet? És ha magától érthetőleg tagadjuk is *) Das Leben Jesu von D. Willibald Beyschlag. Zwei Theile. Erster untersuchender Theil. 1885. Zweiter, darstellender Theil. 1886. Halle. Eugen Strien.