Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-26 / 52. szám

1655 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1656 rátát jellemzi: »Bizonyára, az a theologia fog a legjobbnak bizonyulni, a melyik legnagyobb mértékben mozdítja elő a szeretetet, s az az egyház és az a század, mely a korábbiaknál kiválóbb a szeretetben. A szívben székelő szeretet még idegeneket is egyesít; az agyban lakozó okoskodás még barátokat is elidegenít egymástól. Krisztus az által alapította meg egyházát, hogy szivében szeretet lakozott s mindenütt szeretetet tanúsított az emberek iránt. A szeretet az egyetlen cement, mely sziveket köt össze, ha a falak repedezni kezdenek.« Hoofstede de Groot halála alkalmából a legkülönbözőbb németalföldi lapok többé-kevésbbé kimerítő tudósításokat közölnek. Hozzátartozóinak fájdalmát nagy mértékben enyhítheti az igazi nagyrabecsülés és meleg tisztelet hangja, a melyen kivétel nélkül szólanak róla. Igazuk van e cikkek Íróinak, midőn a legnagyobb súlyt a nagy halottnak gyakorlati, szeretteljes érzületére fektetik. Kedves szolgálatot vélek teljesíteni e lapok olvasóinak, midőn a hollandi reform, egyház hivatalos orgánumának, a »Kerkelyke Courant<í-mk. ide vonatkozó cikkét kivonatosan tolmácsolni megkísérlem. »Dr. Hofstede de Groot Péter groningeni kiérdemült egyetemi tanárban egy nagy jelentőségű, ritka szolgalmatosságú, rendkívüli szellemi erejű férfiú hunyt el a közel napokban. Négy hónapig volt beteg, s ezen idő alatt sokat szendvedett, de életszövétneke újra meg újra langra lobbant, s úgy tetszék, hogy a 84 éves aggastyán szívós életereje segítségével még fel fog gyógyulni, míg végre tegnap, mint a hogy többnyire történni szokott, egész meglepetésként jött halálá. Ezeket az utolsó hónapokat kivéve, mondhatni, hogy prof. de Groot mind végig munkás volt s élénk érdeklődést tanúsított minden iránt, a mi theologiai, irodalmi, társadalmi vagy politikai téren szűkebb vagy tágabb körben történt. A jövőbe vetett erős bizalom által gyámolíttatva s minden scepticismustól és indifferentismustól idegenkedve, e tisztes agg a jelen kor legsötétebb állapotaiban is tudott még valami fénypontot felkutatni, a melynek alapján joggal vélte remélhetni, hogy azok valami jobbnak magvát hordozzák magukban. O mind végig lelkesedő és lelkesítő maradt. >Prof. Hofstede de Groot Németalföld egyháztörténetéé s nevét e történet lapjaira kitörülhetlen betűkkel véste föl. Egyetemesen ismert dolog, hogy Pareau és Muurling collegáival ő volt az egykor oly messze elágazott groningeni iskolának alapítója, s hogy a szentírásról való szabadabb nézete, a megcsontosodott egyházi tannal szemben tanúsított függetlensége, a pogány világot is besugárzó mennyeifény figyelmes felismerése által előkészítette a szellemeket a modern theologia elfogadására, noha ő maga nem is tartozik a modern theologiai hivei közé. »Mindenki tudja, hogy de Grootnak szintúgy, mint csaknem minden olyan embernek, a kik korukra hatalmas befolyást gyakoroltak, egyfe'ől heves ellenfelei, másfelől pedig lelkes csodálói voltak; hogy a székvárosban való föllépését a nyilvános rend megzavarásának tekintették ; s hogy minő electricus rázkodtatást idézett elő erőteljes nyelvezete a nagyszámú sokaságban, midőn új tanát beakarta beléjük oltani. Az azonban már kevésbbé ismeretes, hogy ez a ritka szivósságú individuum az individualismus zátonyain soha föl nem akadt, sőt a közösség iránt oly kiváló érzéke volt, mint csak nagyon keveseknek. O nem csak prédikált, hanem cselekedett és mindig készen is volt, hogy útbaigazítás és szives segédkezés által segítse a fölfele törekvőket. Gyámolíttatva leányai által, kik öreg napjait megvidámították, mindvégig munkás volt társadalmi uton és utolsó gondja is az volt, hogy valami módon betemethesse azt a nagy űrt, mely a különböző osztályokat mind inkább és inkább kezdi egymástól elválasztani. Törekvése az volt, hogy elfojtsa azt a kelletlenséget és féltékenységét, melyet az alsóbb osztályok a felsőbbek iránt főleg az utóbbi időben tanúsítanak. Egyszerű életmódja folytán módjában volt, hogy sokat juttathasson az Ínségeseknek; a hol jót tehetett, szívesen feláldozta nem csak pénzét, hanem idejét és nyugalmát is. Elete valóságos példája az önzetlenségnek. A mi tengernyi sok jót titokban tett, arról a nyilvánosság nem adhat számot, de a mit legalább futtóban föl kell említenünk az az, hogy de Groot különböző jótékony intézetek számara nagy anyagi áldozatokat hozott. A sok között legelső a groningeni -sToevluchtsoord« (Menhely), mely az ő bőkezűségének köszönheti lételét. Mint öreg embereknél gyakori eset, végül minden kortását túlélte, egyetlen fiát is, ki a groningeni egyetem mellett egyházi theol. professor volt. Bár ha lassan ként kezdte ís a világ elfeledni, de azért nem élt elhagyatva, mert három leánya vele lakott s támogatta minden vállalatában. Iratai közül legnevezetesebb »Az emberiség Isten által való neveltetésének története« (»De Geschiedenis der opvoeding des menschdoms door God«) című műve, mely felette gazdag a legkülönbözőbb Írókból vett igen érdekes idézetekben. 1829-ben lett egyetemi tanárrá Groningenben, két ízben viselte a Rector Magnificusi méltóságot s 1847-ben a király által a németalföldi oroszlánrend lovagjává neveztetett ki. .. Kinek élete teljes mértékben áldás volt, legyen annak emléke minden népek között örök, s mindenekfelett tisztelt! Nagy Zsigmond, budapesti ref. valllástanár. A német prot. egyház küzdelme. A német protestáns egyház történetében bizonyára nem érdektelen jelenség az a küzdelem, melyet a konfesszionálizmus a liberalizmussal folytat. A 18-dik század racionalizmusára következett az unió s a prot. egyház dogmáinak — ha más felfogással ís — megtartása. De a visszahatás itt nem állott meg ; a konfesszióból nem szabad csak egy jotának is elvesznie, mondták a hyperlutheránusok s Hase megérte, hogy Hutterus Redivivusa — melyet ő csak mint érdekes történeti tárgyat akart a 16-ik század eszméitől elidegenedett theologusi világnak bemutatni — mint egyedül helyes irányú dogmatikai mű majdnem kizárólagos unalomra jutott a lutheri egyházban. »Tartsd meg, a mid van, hogy senki a te koronádat el ne vegye,« mondja az apostol s a lutheri orthodoxiának jelszava e mondáshoz csatolva igy hangzott >A mi koronánk a hitvallás«.*) Érdekesen van e tünemény rajzolva Schwarz »A legújabb theologia történetéhez* című művében, melynek illető fejezeteit mindazoknak szíves figyelmébe ajánljuk, kik a tárgy iránt érdeklődnek s azt közelebbről megismerni óhajtják.**) *) Lásd az érdekes VIII. előszót a »Hutterus Redivivus* újabb kiadásában. **) A magyar kiadás, ha jól emlékszem, a IV-dik nemet kiadás után készült s így valószínűleg teljesebb lesz, mint az előttem levő harmadik kiadás. — Ujabb történeti művekben, mint pl. Hasénál, Kurtznál, szintén talál az olvasó" elég anyagot e tárgyra vonatkozólag. 104*