Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-19 / 51. szám

1ÖÍ9 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. IGÉÓ alább nem lenne holt kincs, mint volt eddig. Emlékszem rá, hogy első és másod éves koromban —- tehát két év leforgása alatt — soha sem láttam megnyilni : azt gondoltam, hogy valami kripta van ott, melyben — ki tudja, milyen drága hamvak nyughatnak. Csak nagysokára tudtam meg, hogy az ott könyvtár. Néztem is rá nagyot: hát még ilyen is van ? Én bizony azt hittem, hogy kripta. No de ezután tán nem lesz az, ha eddig az is volt. Örömest búvárkodnék benne a legtöbb theologus, ha mód nyújtatnék arra nézve, hogy oda bemehetne s ott olvasgathatna, tanulmányozhatna.*) Nunc venio ad fortissimum. Theologusok vagyunk, Isten szolgáinak készülünk a szó közvetlenebb és magasabb értelmében. Kik vannak tehát hivatva Istennek lélekben és igazságban dicséretére inkább, mint mi ? Kinek kell a vallásos érzésben, a vallásos buzgóságban inkább gyarapodni, növekedni, mint azoknak, kik ezekben egykor másokat is nevelni akarnak. Gymnásiumi első éveimet a Dunán túl, felekezetünknek egyik szerény, de mondhatom, kedves emlékű iskolájában töltöttem, hol, mielőtt napi foglalkozásainkat megkezdtük volna, tanári kar és ifjúság, felekezeti különbség nélkül, egy közös imaterembe sereglettünk s énekléssel és imával kezdtük meg napi teendőinket. Ez volt az ifjúság naponkénti reggeli istenitisztelete, hol mindenki tartozott megjelenni. Mily szép, mennyire követésre érdemes szokás ez, különösen nekünk! Még most is oly édesen emlékezem vissza e napokra. Az ifjúság buzgón, szívből énekelt, tanárainknak egyike pedig olyan áhítattal, olyan szívből fakadó érzéssel imádkozott s kérte a megkezdendő munkára Isten segítségét! Az így nevelt protestáns ifjúság nem is lesz soha egyháza iránt közönyös; nem fogják vádolni őket az egyháziatlanság vádjával, mert nem adnak rá okot. Mielőtt megkezdenénk napi kötelességeink végzését, bizony mi theologusok is, összegyűlhetnénk reggelenként, énekeinkkel és imáinkkal felszárnyalhatnánk annak trónjához, kitől száll alá minden jó és tökéletes ajándék. Reggelenként sorba imádkoznánk, egyszer egyikünk, máskor másikunk, természetesen az imázó a maga által készített imát mondaná el. Dupplex libelli dos est: ennek is kettős értéke lenne. Először megtanulnánk énekelni, megtanulnánk gyönyörű költészettel írt egyházi énekeinket, melyek közül most — valljuk meg igazán — nem sokat tudunk. Nézzük meg falusi gyülekezeteinket, hogy tudnak azok énekelni s hozzá milyen áhitattal, milyen buzgósággal 1 Hát vájjon mi, kik e gyülekezetnek papjai leszünk, mi ne tanuljuk meg azokat a szép énekeket, melyekben öröm és fájdalom, hit és szeretet, Isten iránti ragaszkodás oly szép bensőséggel vannak festve ? Higyjük meg, hogy ezek a hanglépcsők égbe vezető lajtorják, a melyeken a vallásos buzgóság, az áradozó szív Istenhez emelkedik. A másik haszna az lesz, hogy az imádkozásban gyakoroljuk magunkat, úgy, a hogy Jézus tanított bennünket: nem képmutatással, nem mint farizeus, hanem alázatosságban, szívvel, lélekkel. Vallásos érzésünk erősbödik, szivünk temploma tágul, tisztábbá lesz, több jó, több erény befogadására képesíttetik.**) *) A Ráday-könyvtár használatba vételének előkészítése, tudtunk szerint, folyamatban van. A Theol. Választmány, mindjárt megalakulása után, gondjába vette ez ligáét s hisszük, hogy nemsokára teljesülhet cikkiró óhajtása. Sz. **) Szép és helyes gondolat s nem is először merül fül intézetünkben. Mint kezdő tanár, 1878-ben > Rendtartásiunk revisiója alkal-Ezeket írtam alázatosságban, iskolámhoz való őszinte ragaszkodásból. Nem feltűnési vágyból, hanem lelkemnek, szívemnek belső sugállatából. Lutdr Sándor, theologus. RÉGISÉGEIK. Emlékezzünk régiekről! (Öt régi könyv ismertetése.) E becses lapok egyik számában nagytiszt. Révész Kálmán úr megemlékezett a hallei magyar könyvtárról, s fölhívta a hazai tudósok figyelmét azon érdekesebb nyomtatványokra, melyek ott találtatnak. Megvallom, érdekkel olvastam közleményét; s elgondoltam annak olvasása közben, hogy mennyi érdekes régi magyar nyomtatványok heverhetnek még ekkép elfeledve, porlepetten az egyes külföldi, valamint a hazai nagyobb könyvtárakban, sőt magánosoknál is; valódi kincsek, melyeket fölkutatni mindnyájunknak szent kötelességünk s a melyek hivatva vannak úgy egyházi, mint hazai történetünkre nézve is nem egyszer újabb fényt, újabb világosságot deríteni. Különösen mi lelkészek sokat tehetnénk ez ügyben. Hiszen alig van helység, a hol nek lakné egy-két család, melynek tagjai féltékenyen őrzik a »leveles ládában < régi okmányaikat, vagy a hol a padláson ne heverne elhányva egy-két régi könyv, melyek hazai művelődés-történetünk, vagy pedig egyes helységeink s egyházaink monographiájának megírásánál, majdan jó segítséget nyújthatnának. A lelkésznek szívesen megmutatják s talán át is engedik olykor tulajdonosaik ezeket. Nekem p. o. alig néhány év alatt sikerült ilyenekből egy kis gyűjteményt szereznem. S nem említve az inkább hazai történetünkre vonatkozó régi okiratokat s királyi adományleveleket, ez alkalommal öt régi protestáns theologiai művet szándékozom ezekből bemutatni e becses lapok olvasóinak. 1. Első a hallei magyar könyvtárban is meglevő s Révész Kálmán úr által említett >Elmélkedések;« melynek teljes címe ez: »Az Úr Jézus nevében: Szentséges Elmélkedések és Kegyes Gyakorlások. A melyek a szent életnek követésére és a belső lelki ember nevelkedésére Gerhardus János Jenai Szent írásmagyarázó Doktor és Professor által megirattattak. Zólyomi Boldizsártól pedig megmagyaráztattak, és most sok vétkekből megtisztít! tatván Aachs Mihály, A Bártfai Gymnasiumnak rectorától kiadattattak Bártfán. Nyomtattattak MDCCX Eszt.< Ajánlva van pedig e könyv: »A nemes, nemzetes és vitézlő Czékus Miklós Uramnak, És az ő kegyelme szerelmes házastársának, a nemes és nemzetes Nyustyai Mária asszonynak; Úgy szintén Tudós és Tiszteletes Motuz Mátyás Uramnak, a kegyes és Istent dicsérő Eperjesi Evangelika Magyar Ekklézsiának hűséges Lelkipásztorának, és az ő kegyelme kedves házastársának a nemes és nemzetes Székely Erzsébeth asszonynak, az Atya Istennek kegyelmét, a fiú Istennek szerelmét és a Szentlélek úr Istennek velünk való közösülését, ő szent Felségének mindennémő mennyei és világi áldását kívánom^ mával, magam is indítványoztam ; akkor rendszabályainkba azért nem vétetett föl, mert oly termünk, hol az egész ifjúság összegyűlhet, nincs. E nehészség most is meg van. Az a reggeli istenitisztelet pedig úgy 1 volna igazán lélekemelő, ha az egész ifjúság együtt lehetne ! Sz. F. 102*