Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-12 / 50. szám

1025 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 790 és igaz históriai felfogást; mint igyekezik szépítgetni a katholicizmus középkori nagy hibáit és nagy tévedéseit; mint küzködik ama nagy tény balmagyarázatával, hogy a középkor vége az egyház ellenére megszülte a renaissance-t és a reformációt ! Vájjon, ha az egyház a maga középkori világra szóló hatalmával oly rendben tartotta a vallás-erkölcsi és tudományos élet összes tényezőit, mint a beszéd ál'ítja: lett volna-e szükség a hit megjavítására a reformációban és a tudományok feltámasztására a renaissance-ban r Vájjon nem épen a dicsőitett egyház elvilágiasodása, nem e a lelkiismeret elnyomása, az evangélium leszorítása s az egyház hatalmi érdekének egyoldalú érvényesítése kényszerítette e Luthert és társait a hitjavításra? Vájjon nem épen az egyház volt tervszerű és erőszakos elfojtója minden >

profán€

tudásnak, ha az az egyház érdekének nem kedvezett s a sérthetetlen dogmát csak érinteni is merészelte í . . . . Bizony-bizony hiábavaló igyekezet a feketét fehérre mosni akarni, mert az ily törekvés csak a járatlanokat vezeti félre, a tárgyismerőket pedig mosolygásra készti. Mi örömmel szemléljük a Szent László-társulat vallásos buzgóságát, tiszteljük csángó véreink gyámolításában kifejtett hazafias áldozatkészségét; de sajnálattal és megütközéssel vesszük azon tényt, hogy nagynevű elnöke is azon ultra irány szolgálatába szegődött, mely újabb időben tervszerűleg űzi hazánkban a történet-másítás hamis játékát. Eddig a Fraknóiak és Marczaliak beérték azzal, hogy a hazai történelmet ^catholizálták,* hamis fényt árasztva egyházuk nem egy hazafiatlan nagyságára és nemzetellenes törekvésére, mi közben tervszerű hadjáratot folytattak a magyar protestántismus hazafias érdemei és nagy alakjai ellen. Most a szathmári püspök a középkori történelem katholikus átdolgozására adta ki a jelszót s még megérhetjük, Európa bámulatára, hogy a hazai katholicizmus feltámasztja a Baronius-féle történetírást! De mellőzve az említett beszéd rosszul sikerült tendenciáját — minek részletezése nem is tartozik egy kis vezércikk szűk keretébe — csak azon általános benyomást akarom kitüntetni, mit e társulatok vezetése rám tesz. Már többször hallva elnökeik megnyitóit s azok mindenikénél ugyanazt észlelve, azt hiszem, általánosíthatom tapasztalatomat. A katholikus társulati elnökök nemcsupán társulatjuk hivatás-és hatáskörében mozognak beszédeikkel, hanem az egyház egyegy nagy társadalmi vagy politikai kérdését vetik föl s a körül csoportosítják eszméiket, melyekkel irányozni akarnak. Minden társulati megnyitójuk egy-egy nagyobb egyházi enunciáció és kiadott jelszó a további tudományos vagy egyház-társadalmi tevékenységre. A Szent István- és Szent László-társulatok nagygyűlései szokatlan érdeklődést kiváltép az által keltenek, hogy elnökeik a kath. közönség szine-java előtt a nagy egyháztársadalmi kérdésekben kimerítően nyilatkoznak, behatólag értekeznek. Még most is élénken él emlékezetünkben Schlauchnak mult évi ^egyház politikai^ enunciációja és Simor prímásnak nagyszabású beszédje a vallás és keresztyénség kiengesztelő erejéről. Ki tagadná, hogy ily úton és a napi sajtó gyors közlésében és commentálása által a felvetett eszmék és kifejtett tételek a legkönnyebben terjednek és fogamzanak az olvasó közönség lelkében ? Ki ne látná be, hogy a templomi szószék korlátoltabb köre s az egyházi sajtó szűkebb s csak szakközönséghez szabott tere nem oly alkalmasok a ^nagy közönséghez szólás^-ra, mint a társulati nagy nyilvános gyűlések ? A katholikus társulati tevékenységnek épen ezen oldala nyújt fontos és a prot. egyház kebelében is értékesíthető tanulságot. Fő-fő tanulságul azt jegyezhetjük ide, mit lapunk már több ízben is hangsúlyozott, hogy a társulati tevékenységre nagyobb súlyt kell fektetnünk, mint eddig tevők. Tudom ugyan, hogy közülünk sokan az eddigi kísérletek sikertelenségét látva egészen elkedvetlenültek az egyesületek alkotásától; de azt is tudom, épen a hazai katholikus és a külföldi prot. egyházak életéből, hogy a mai viszonyok között társulati tevékenység nélkül erős egyház nem képzelhető. A társulatokban lüktet ma az egyházak társadalmi érverése, ezek útján érintkeznek a külvilággal, ezekben kelnek síkra annak félszeg eszméivel és visszás intézményeivel; ezek az egyház vallás-erkölcsi belső szervezetének külső organumai és csatornái. Az egyház ereje, tudományának fénye, erkölcsi eszmetartalma a társulatok útján hatol be a társadalom azon rétegeibe, melyek a szorosan vett egyházi életkörön kivül esnek. Az egyház vezérférfiai ez úton szólnak híveikhez, a kormozgató eszmék egyházi vonatkozásai itt beszéltetnek meg, az egyház törekvései és céljai itt táratnak fel a nagy közönség előtt. Az élő egyházak oly nagy becsben tartják az egyesületi életet, hogy úgy szólva minden egyes gyülekezetben szerveznek egyet, mely a hivatalos egyházi hatósággal karöltve működik a vallás-erkölcsi élet fejlesztésében. Csak a nálunk kisebb s interconfessionaliter velünk hasonló viszonyok között élő francia protestánsok példájára legyen szabad hivatkoznom, kiknek mult évi almanachja a >Vallásos társulatok^ rovatában 5 bibliai társulat, tiz evangelizáló társaság, 12 missziói-társulat, 14 lelkipásztori egyesület (nem lelkészi értekezlet), 7 egyházirodalmi társulat, 18 jótékonysági egylet, 17 ár-