Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-05 / 49. szám

1025 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 779 tica, exegetica, symbolica, vallásbölcsészet, elméleti erkölcstan s más elvontabb jellegű tudományok a mi egyházi könyvtárainkban jóformán csak egy pár hires régi iró munkájára s a használatban volt tankönyvekre szorítkoznak, s csak egy-két gyűjteményünk van, köztök első sorban a nyitrai püspöki könyvtár, mely nemcsak egyházi de szorosabb értelemben vett theologiai könyvtár is. Egyházi könyvtáraink e sajátságos s a külföldiekétől elütő jellegét legjobban megmagyarázza a magyar szellem idegenkedése a spekulációtól. A magyar klérus kebeléből ritkán akadt nevezetes theologus ; egyházaink a közép Európát századokon át mozgató dogmatikai kérdésekbe nem avatkoztak, hiszen még az Árpádok korában is, midőn még külföldi eredetű papjaink száma oly nagy volt, nyoma sincs annak, hogy Berengarius heves vitája az oltári szentségről náluk is hullámokat vert volna fel. S ez az állapot (ha a Magyarországon nagy számmal élő thalmudistákra nem reflectálunk) jelenleg is tart. Sehol Európában ily jelentékeny számú protestánsok között nincs ily kevés secta ; sehol sem fordul elő, hogy a felekezetek küzdelme olyannyira világias jellegű legyen s míg nyugoton a theologiai irodalom mindenütt nagy s tekintélyes helyet foglal el, nálunk 1883-ban 1826 megjelent új mű közül csak 62 foglalkozott hit- és erkölcstannal s az egyházi művek s lapok közül azok, melyek nem terjesztették ki figyelmüket egyúttal az iskolára is. szűk körükön kivül alig ébresztettek figyelmet. A XVI-ik és XVII-ik századok voltak csupán, midőn a reformációval kezdődött, de nálunk csak a politikával szorosan összefonódott viták a magyarok vérét is felzavarták. E korból valók többnyire egyházi könyvtárainkban az elméleti theologiai művek s csak itt ott történt, hogy e gyűjteményt egyes kozmopolitikus érzékű szerzetesrendek (első sorban a jezsuiták) avagy idegen nemzetekkel nyelvrokonságban élő s neveltetésüket ott nyert egyházi férfiak (első sorban az erdélyrészi szászok s román pópák) elméleti művekkel is nagyobb mértékben egészítették ki. Egyházi könyvtáraink e sajátságos jelleme nagy hátrányul is említhető. Szakjellegük nincs. Mindenikben van egy pár különböző nyelven irt biblia, liturgikus könyvek, szentek életei, itt-ott még a Bollandisták nagy műve s néhány hírneves egyházatya a scholastikus munkája ; a protestánsoknál ezeknek megfelelően a mult századok nevezetes vitairatai s a magyar protestánsok által csaknem kizárólagos tekintélynek tartott német theologok híresebb munkái: valóságos egyházi szakkönyvtáraink azonban nincsenek. Még a legjobb eset az, midőn pl. a tanító rendek gyűjteményeiben, a tudományok egyeteme képviselve van s így a könyvtár tényleg egyetemes jellegű közkönyvtár, melynek egyházi jellegét nem tartalma, hanem tulajdonosa nyújtja. A legtöbb esetben azonban e könyvtárak s különösen a szerzetesi könyvtárak véletlen által gyarapodnak hagyatékokból s ajándékozásokból s bizony nagyon kevés egyházi könyvtár van, hol a kedvelt imakönyv, híres klasszikusok s néhány divatos mű 10—20 példányban nem találtathatnék. Ez a másik kardinális baja egyházi könyvtárainknak : a rendetlenség. Kimutatásunkban ugyan 148 egyházi könyvtárról van feljegyezve, hogy címjegyzéke van, de bizonynyal csak annyit kell ez alatt érteni, hogy ennyi könyvtárban (tehát az összes könytáraknak majdnem felében) a könyveket egykor számba vették. Maga az az adat, hogy a közel másfél millióra menő kötet könyv közül egy év alatt csak 26,053-at olvastak vagy legalább ennyiről van tudomásunk, a rendetlenség mellett bizonyít. Egyik helyen nem akad ügybuzgó egyén, ki a sok mult századi latin munka között is kedvet érezne a kutatásra és rendezésre, másutt a zárda legzordonabb helyiségében, hova a könyvtárt az ősök tették, rendet csinálni nagyobb költség s esetleg átköltöztetés nélkül lehetetlen volna s így oly nagy értékű kincsek is, minő a budapesti Ráday-könyvtár, a lőcsei egyház könyvtára s a szerzetesek számos régi gyűjteménye csaknem megközelíthetetlenek maradtak. De még ott is, hol a rendezés munkája megtörtént, a legtöbb esetben hiányzik a kellő anyagi erő, szakértelem s erély a könyvtárak kiegészítésére s közhasználatra átalakítására. A panonhalmi bencések évek óta gondosan működnek, hogy a rendtársak hagyatékát (nehogy a duplumok nagyon megszaporodjanak) az egyes kolostorok közt célszerűen osszák ki s esetleg új szakkönyvtárakat létesítsenek egyes tanszékek s az ifjúság érdekeit tekintetbe véve. A többi szerzetesrendeknél tudtunkra még ennyiről sem gondoskodnak s így nem csoda, ha könyvgyűjteményük lassanként lomtárrá lesz, melyen egy-egy nem ritkán barbar módon végzett selejtelés nem segíthet, holott a duplumok kicserélése avagy nyilvános áruba bocsátása által képesek lehetnének néhány modern mű beszerzésére, mely könyvtáruk iránt érdeklődést keltene. De erre a nagyobb könyvtáraknál (a kisebb egyházi könyvtárak átlag jobb rendben vannak) alig gondol valaki, még kevésbbé pedig külön olvasó-termek berendezésére. Ily külső s belső okok hatottak közre, hogy a mi egyházi könyvtáraink nagy része elavultnak tűnjék fel nemcsak a nagy közönség, de a szakértők szemében is, s különösen, hogy egyes zárdakönyvtárak, holott — mint kifejtettük — általában modern eredetűek, a közvélemény által középkori jelleggei bélyegeztessenek meg. Az általános decadencia, mely a mult század végétől kezdve a theologia mint tudomány iránt mindenütt látszik, az e téren különben is közönyös Magyarországon kétszeres erővel mutatkozik s alig másfél százados egyházi könyvtárainkat aggoknak tünteti fel. Csak most, a történelmi társulat vándorgyűlései s Szabó Károly kutatásai költötték fel ismét a figyelmet irántuk s mutatták ki, hogy különösen a zárdakönyvtárakban a magyar irodalom s művelődés-történet mennyi kincse hever. Bizony ideje volna, ha a felkeltett közérdeklődéssel egyidejűleg maguk az egyházi könyvtárak tulajdonosai is igyekeznének e könyvtárakat újjákelteni, rendezni, lehetőleg kiegészíteni s így a közhasználatnak átengedni. György Aladár. KÖNYVISMERTETÉS. Cithara sanctorum. (Enekügyi jegyzetek. Chorán Zsigmond chorál-künyvének megjelenése alkalmából.) Az 1639-ik évben Lőcsén a Brewer-íéle nyomdából a fenntebbi cím alatt egy cseh nyelvű énekes könyv jelent meg, melyet a magyar evang. egyház tótajkú hívei számára Tarnóczy György (1591—1637) volt liptószentmiklósi lelkész adott ki. Ezen énekeskönyv folytonosan bővítve, azóta több mint ötven kiadásban kereng s a mint Haan Lajos magyar tud. akad. 1. tag, 1873-ban cseh nyelven megjelent röpiratában találóan mondá : »evang. tótajkú népünknek a biblia után nincs becsesebb és kedveltebb könyve, mint a Tranoscius. Magában Csabán — írja Haan — némely házban tizenkét példány, az egész egyházban több mint tizenötezer példány van belőle.*