Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-28 / 48. szám

1025 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 768 tartós és állandó nem lehet, mint nem volt soha semmi időben ; hogy annak hullámai megtörnek az örök igazságok amaz erős kőszikláján, melyen Jézusunk az ő anyaszentegyházát felépítette; és a hitetlenség sivár, kietlen és örömtelen pusztáján tévelygő, sokat szenvedett, elfáradt és elepedt emberi lélek ösztönszerűleg vissza fog kívánkozni azon gyönyörűséges, szép és kies mezőkre, hol az Úr az övéit élteti és legelteti és az elővizek folyásaihoz elvezérli. Valamint a természeti világban, az ellentétes erők egymásra hatásából áll elő a megujulás és élet, mely azt fenntartja : nem különben a szellemi erkölcsi világban is, az ember kettős lényegéből folyó két ellentétes törvény (Rom. 7. 23.) egymás elleni küzdelméből fejlődik ki azon vallásos erkölcsi élet, mely az embert rendeltetésének magaslatára emeli. Hiszem azért, hogy »az ég és föld elmúlnak : de az Úr beszédei soha el nem múlnak ;« hiszem és vallom a mit az Ur megmondott, (Mát. 16. 18.), hogy az ő anyaszentegyházán a pokol kapui soha diadalmat nem vehetnek. Czun, 1886. Horvát Pál, ref. lelkész. KÜLFÖLD. Az ókatholicismus. Hcrzog »Reálencyclopádiája« legközelebb megjelent befejező kötetének függelékében a hírneves prágai kánontudós Schulte tollából az ókath. ügyre nézve érdekes följegyzésekkel találkozunk, melyek egyébiránt egy legközelebb Giessenben megjelenő, s az ókath. mozgalmat behatóan, forrásszerű adatok alapján tárgyalandó nagy művének1

) kivonataként tekintendők. Schulte maga is az ókath. felekezetnek kezdettől fogva tántoríthatlan híve, részt vett annak főbb értekezletein s az évenként megtartatni szokott zsinatokon, s főleg Ausztriában fáradozik az ókath. ügy előmozdításán a jezsuita romanismussal szemben. Ádatai tehát minden tekintetben megbízhatók, s senki sem ismeri jobban a római-jezsuita áramlat fejlődését és győzelmét a római egyházban, mint Schulte. A vatikánismus elő volt készítve Német- és Franciaországban a mainzi, würzburgi, löweni és párisi theologusok által, kiknek főközlönye a *Katholik« volt, melyhez még a » Történet-politikai lapok« » Civiltá cattolica*, > Univers« s más római közlönyök járulnak, míg a szabadelvű katholicismus kizárólag a Bonnban 1865-ben megindult, de már 1877-ben he is szüntetett »Theol. irodalmi lap« által volt képviselve, melyhez a *Le Correspondent* s a tübingai »Theol. Quartalschrift* volna számítható. A mit tehát 1870. jul. 18-án IX-iic Pius pápa a »Pastor aeternus* constitutióban »istenileg kijelentett dogmaként* urbi et orbi hirdetett, rég el volt készítve a jezsuitismus közlönyei és irányai, főleg a »Civiltá cattolica« által, habár élesen protestált az ellenzék a római pápa egyetemes, korlátlan püspöksége és csalatkozhatlansága ellen, mint olyan dogma ellen, mely az igazi erkölcsi egyértelműségtől távol van, az Írással s az egyházi atyák tanaival és hitével nyilt ellentétben áll, sőt számos helyen hamisításokkal, interpolatiókkal és kihagyásokkal van tele, a mint azt Schulte >Die Stellung der Concilien, Papste und Bischöfe*, s még inkább az »ókatholicismus* stb. cimű művében forrásszerűen kimutatja, úgy hogy szinte alig lehet elvetendőbb valami, mint ilyen »eló're kicsinált dolgot* a szent lélek művének tulajdonítani. Schulte kiemeli, hogy a vaticáni dogma távol áll az egyház beleegyezésétől, mert az ellenzék püspökei azokkal együtt, kik lényeges változásokat sürgettek vagy a döntő sessiókban nem szavaztak, körülbelől a kath. keresztyénség felét képviselik. A vatikáni zsinat nélkülözte az erkölcsi szabadságot, s az első 8 század egyetemes zsinatain követett elvek teljesen figyelmen kívül hagyattak. Igy kimutatja Schulte, hogy 1870. jul. 13-án tartott genarális congregátión, melyen 601 tagból 91 nem szavazott, 150 pedig nemtettszésének adott kifejezést, el lett fogadva a csalatkozhatlanság definiálásának szövege, mely azonban időközben jul. 14—17-ig ezzel a lényeges ponttal lett megtoldva, hogy ilyen pápai dekretumok »ex sesse: non auten ex consensu ecclesiae« re formáihatatlanok, még pedig történt ezen változás egészen rendellenes módon. A német püspökök közül jul. 13-án nemmel, tehát a »definitió« ellen szavaztak : Deinlein, Scherr, Dinkel, He fele, Ketteler, Förster, Krementz, Beckmann, Eberhard, Forwerk; az osztrák-magyar püspökök közül 26-án, azok közül: Schwarzenberg, Bauscher, Simor, Haynald, Fürstenberg, Strosszmayer stb. ; továbbá nemmel szavazott 9 olasz, 25 francia, 15 angol és amerikai, mind össze 95 püspök. Ezenfelül 62 püspök yjuxta modum*, azaz lényeges változtatással szavazott. Az 533 feltétlenül megszavazó püspökök közé tartozik 4 német u. m. Leonrod, Martin, Senestrey s gróf Ledochowsky, továbbá 3 svájci, 9 osztrák-magyar, 148 olasz, 45 francia, 30 spanyol, 2 portugáliai, 6 belgiumi, 4 németalföldi, 13 irlandi, 5 angol 69 amerikai stb. püspök. Nemmel szavazott tehát 298 európai püspök, a szavazók közül 95-nek nem volt diöcesise, úgy hogy ennélfogva a nem szavazó püspökök méltán a kath. keresztyénség felét képviselik. Ennek alapján, a mi 1870-ig a theologiában s a kánonjogban alaptételnek tartatott, s azon elvnél fogva, hogy »dogma az, quod semper ubique, et ab omnibus creditum est*, nem tekinthetők ezen új vatikáni tanok egyetemes zsinati határozatoknak, s még kevésbé »isteníleg kijelentett dogmáknak.* A nem szavazó és nyíltan ellenkező püspökök későbbi hátrálása nem ád más jelleget a dogmának, nevezetesen nem kölcsönöz annak egyetemes érvényű jelleget. Megfoghatatlan azon püspökök eljárása, kik később vértelmet és lelkiismeretet áldoztak fel az új hitnek. Tudjuk, hogy 56 püspök nevezetesen Hefele, Krementz, Dinkel, Eberhard, Scherr, továbbá az osztrák-magyarok közül Simor, Haynald, Strosszmayer és Fürstenberg még jul. 17-én Piushoz intézett fölterjesztésükben ismételten protestált az új tan ellen, sőt Schwarzenberg, Dinkel és Krementz a nürnbergi értekezleten is részt vett. Annál meglepőbb tehát, hogy később a külső egységes hierarchia kedvéért hitet és meggyőződést áldoztak fel, sőt a szabadelvű evangyeliomszerű katholicismus híveinek valóságos üldözéséhez láttak, a mint azt kevéssel a fuldai értekezlet után Döllinger, Friedrich, Beusch, Langen, Knoodt, Baltzer, Beinkens, Michelis, e kiváló kath. theologusok esete eléggé igazolja. A fuldai értekezlet megmutatta, hogy a magas klérus, mely irányt fog követni ; az ellenzék püspökei közül már csak Hefele 2

) és Strosszmayer maradt hű meggyőződéséhez, mígnem a »kiéhezésí dogma«, a mint gúnyosan nevezték, azok felett is győzött, s Hase szerint *) »Der Altkatholicismus, Gesch. seiner Entwickelung, innere 2) Ref ele 1871. áprils havában kapitulált, mivel a würtenbergi Gestaltung u. rechtl. Stellung.« kormány cserben hagyta.