Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-14 / 46. szám

1473 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1440 közigazgatási s közművelődési céljaira fordítandó. 8. §. Az igazgató bizottság mindjn évben számadással tar­tozik, mely a jelentéssel együtt kinyomatandó és lehe­tőleg minden tagnak megküldendő. 9. §. Az alap meg­szaporodva földbe fektetve kezelendő, és pedig ügy hogy azoknak gyümölcsöztetése lehetőleg úgy eszközlendő, hogy az nemzetünknek hazánk e részén való megerősödését előmozdítsa. 10. §. Az egyesület felosztása esetében — mely feloszláshoz a Maros-Duna közi lelkészeknek és tanítók­nak egyetemes hozzájárulása szükséges, az egyleti alap vagyon az egyházmegyei hatóságnak adandó át azzal a meghagyássai, hogy az ezen alapot az alapszabályokban közlött s örökre megállapított feltételek mellett kezelje. II. § Ha az egyesület avagy az igazgató-választmány az a'apszabályokban meghatározott célt, eljárást, hatás­kört meg nem tartaná, vagy működése által az egyesü­let vagyoni érdekeit esetleg az állam érdekeit veszélyez­tetné, a m. k. kormány az egyesület illetőleg igazgató­választmánynak működését azonnal felfüggesztheti, és az azt követő szabályos vizsgálat eredményhez képest az. egyesületet, vagy az igazgató-választmányt végleg fel is oszlathatja, esetleg pedig az alapszabályok legpontosabb megtartására, különbeni feloszlás terhe alatt kötelezheti Minden esetleg hozandó közgyű ési határozatok, melyek az alapszabályok megváltoztatását, az egylet felosztását s ez esetben a vagyonnak hova fordítását célozzák fo­ganatosítás e'.őtt a m. k. belügyminisztériumhoz felter­jeszte.idők. * Kérelem. Mindazon t. c. urakat, kiknek »Az ev. tüzai kerület püspökei« című művem előfizetési felhívá­sát megküldöttem, tiszteletteljesen kérem: méltóztassa­nak az ívnek akár kitöltve, akár üresen való visszakül­désével nékem arra nézve, hogy magamat a műnek sajtó alá bocsátása, illetve a nyomandó példányok száma iránt tájékozzam, módot nyújtani. — Tisztelettel Eperjesen, 1886. nov. 10-kén. — Ilörk József, collég, igazgató. * Szives kérelem. Az árvízveszély által lesújtott szegedi ev. ref. egyház fölsegélésére mai napig begyült kegyes odakozdzokról a megvizsgált számadások után az egyház által már kimutatás készíttetett, mely a jóltevő adakozók megnyugtatására hírlapokban közzé fog té­tetni. De minthogy az egyház által kibocsátott gyüjtő­ívek közül több ív máig sem érkezett be: tisztelettel kérjük az illető ívtartó buzgó hitrokonokat, hogy a náluk levő ívet mielőbb, legkésőbb f. évi december hó 10-dik napjáig egyházunk elöljáróságához beküldeni szívesked­jenek. — Szeged, 1886. november hó 10-én. — A sze­gedi ev. refoim. egyház elöljárói : Varga Pál, lelkész, Bódvai Pál, algondnok. * Szerkesztői mondanivalók. Cz. L. urnák K. A küldeményt köszönettel vetiük s mihelyt a/, illető rovat szabadul, megkezdjük közlését. — P. S. urnák T-n. Egy esetről nem szabad hímet varrni s ennek alapján a ha­tóságot megtámadni. Kezünkben több kinevezési okmány megfordult, de azok mindenikében ott voltak az »Ev. Militár-Seelsorger« után a II. C. betűk, melyek helvét hitvallásút (Helv. Conf.) jelentenek. — K. T. K. urnák D. Köszönet a kiváló figyelemért. Legalább közvetett tudósítást szívesen vennénk. T. E. úrnak S—ny. Mind­kettőt megkaptuk s nem sokára hozzuk. * Hibaigazítás. A 45-ik szám »Adakozások« rova­tában a budai ev. ref. templom építésére, a tatai ref. egyház sajtóhibából 40 frt 10 krajcárral van foltüntve, a mi 14 frt 10 krajcárra javítandó. ÍIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIN 1 II IIÍ I iittiiiitiii 11 iiiiitiitiiitiiitiiiiiiiitiiriiiiiitikii tiiiittttititt ttirttHitn iiiiim HIRDETESEK. A felső-baranyai ev. reform, egyházmegyébe kebe­lezelt csehi-i egyház lelkészi állomására. Ezen állomás IV-ik osztályú, évi jövedelme 631 frt 56 krra van felszámítva. A pályázati kérvények f. évi december hó 10-ikéig nt. Kovács Antal esperes úrhoz Terehegyre (u. p. Harkány) küldendők. Budapesten, 1886. november 10-én. Szász Károly, dunamelléki ref. püspök. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerületben, az abaúji egyházmegyéhez tartozó alsóvadászi egyház lelkészi állo­mására pályázat hirdettetik. Az ezen állomáshoz kötött javadalom, terményben földjövedelmében, fapénzben, stólában 972 forint o. é. Második osztályba tartozik. Az adót az egyház fizeti. A pályázni kívánok kérvényüket december 13-ik napjáig, az e. m. espereséhez nt. Fodor Pál úrhoz adják be. Vilmányban, utolsó posta Vizsoly. Miskolc, 1886. november 6-án. Kun Eertalan, püspök. jpJ^ 11,-sr.A. S A barsi ev. ref. egyházmegyébe kebelezett pozbai 900 fitra számított lelkészi állomásra, mely fölterjesztés alapján az egyházkerület által a Il-od, de az egyház­megye által később eszközölt kiigazítás szerint a Ill-dik osztályba soroztatott, pályázat nyittatván : a kérvények f. évi nov. 30-ig Kisölvedre az esperesi hivatalhoz inté­zendők. Kelt Rév-Komáromban, 1886. nov. 7-én. Pap G-á/bor3 püspök. /////// ^ioloioltlololoMololololoiolololojololoiM fj Brünni kelme egy elegáns őszi vagy téli öltönyre, jf -§] 3.10 méter hosszú darabokban, teljesen elégséges egy férfi öl­jjj tönyre, a finom frt 4.80 a legfinomabb írt 7.75 a legeslegfino­| mabb frt 10.50 g^* v:i ló<li gyapjukeline Palmerston és Boy téli kabátokra méterje frt 2.50, 5 frt. j| Loden írt 2.25 — 3 frtig. Női posztó méterje frt 1.25-től £ frt 2.50-ig, küldi bárhova postautánvétellel a következő fin. 1 posztó gyári raktár. SIEGEL-IMHOF Brünn, [| Ferdinandsgasse Nr. 8 — Nyilatkozat. A fenti czég kel- jE méi tartós és ízléses készítés által különösen kitűnnek. A czég [£• •§3 ismert lelkiismeretessége és tekintélyes versenyképessége az iránt j?T is kezeskedik, hogy csak a legjobb áru a kiválasztott minta sze-1 rint szállíttatik. — Kívánatra a fenti raktár küld mintákat |j ingyen és bérmentve. 3-10 |r Felelős szerkesztő: Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Szőts Farkas. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: JDx. BsU.la.g-i Zfcvdlor. DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom