Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-11-14 / 46. szám
1468 1450 november végéig. A műnek ára: 50 kr, öt egyszerre megrendelté : 2 frt. Előfizethetni s megrendelhetni, vagy megszerezhetni a »Nemzeti Hirlap* kiadóhivatalánál, Rózsa Kálmán könyvkereskedésében (Budapest, Osz utca 30. sz.) és szerzőnél. Gyűjtőknek 5 példány után egy tiszteletpéldány szolgáltatik. A szorgalmas népdal-költőnek e művére fe'hívjuk az érdeklődők figyelmét. Tanítók zsebnaptára az 1887-ik évre, szerk. György Aladár, XII. évfc^yam, ára 1 frt 20 kr. Légrády testvérek kiadása. A tartalmas szak-naptár a szorosan vett kalendárium! részen kívül anynyi tanügyi dolgot felölel, hogy valóságos paed. utmutatónak tekinthető. Közli a fontosabb miniszteri rendeleteket, a közokt. miniszter 14-ik jelentését a hazai tanügyről, az Eötvös-alap alapszabályait, a közokt. minisztérium költségvetésének tárgyalását, a kisded nevelők emlékiratát minta óvódák felállítása tárgyában, az alsófokú iparoktalás reformja ügyében készített javaslatot, a fővárosi tanítók követeléseit. Ezeken kívül érdekes tanulmány van benne »A concentracio az oktatásban« címmel, gyakorlati utasítások a népiskoláknál való méhtenyésztésre, tömör ismertetése az i885 /t í -ik év tanügyi történetének, vegyesek, továbbá címtár és hasznos tudnivalók s végre terjedelmes jegyzék-napló. A jól ismert praktikus zsebkönyvet, mely tanítói körökben széles elterjedésnek örvend, nem szükséges különösen ajánlgatnunk ; egy pár címtári hiba kijavítását azonban jövőre a szerkesztő figyelmébe aján'juk. Az egyházi hatóságokról szólva, az evang. reform, egyházat helv. hitvallásúnak nevezi, pedig a debreceni zsinat óta ez egyháznak »evang. református* a törvényes és hivatalos neve ; továbbá egyházkerületeink főpapjait mindig superintendenseknek címezi, pedig az említett zsinati törvény s az egyházi- és közjog értelmében püspököknek kell őket r.evezni. A tót közmüvelödesi egylet naptára. E napokban küldetett szét a tót közművelődési-egylet rendes tagjainak az egylet által az 1887-ik évre k: adott naptár. Azok, a kik a hazafias irányú tót kultura ápolása által a pánszlávok irodalmi működését ellensúlyozhatni remélik, megelégedéssel fogadhatják az egyletnek ezen legújabb kiadványát. Csinosan van kiállítva ; egy, Jankó által rajzolt, a hazánkat lakó különféle nyelvű népeknek a magyarral testvérekként való egyesülését symbolizáló díszes cím lappal. Tartalma elég változatos, érdekes és tanulságos. Van benne a szokásos nap'ár részen kivül egy meleg hangon irt cikk a hazaszeretetről, a légköri tüneményekről (illusztrációkkal), utazások (képekkel), az egészség, gazdaságtan köréből hasznos tudnivalók, adomák az »Urambátyám«-ból átvéve ; Györynek és Mikszáth-nak egy-egy elbeszélése. A költemények közt Aranynak »Ágnes asszonya és Győrytöl több költemény sikerülten lefordítva. Ára 30 krajcár. A társulat ezen kiadványában az egylet mult évi naptárához képest határozott haladást konstatálhatunk, különösen a cikkek megválasztását illető'eg A mult évi naptárban például, mely pedig mind el kelt, van egy Tátra cimü költemény, mely így hangzik : ^Kárpátoknak kedves regényes vidéke! Ősidőktől fogva nem szláv dalt regélsz-e ? Ősidőktől vagy te szlávoknak tanyája, Vitéz szláv bajnoknép ! miénk az a Tatra!* De ezen költemény csak tévedésből kerülhetett az egylet naptárába. Az egylet titkára Zsilinszky Mihá'y úr ugyanis, midőn ez iránt egy lelkész által az »Evang. egyház és isko!á*-ban interpellá'tatott, igen élesen visszautasította magától azon költeménynek a naptárban tett megjelenéséről való felelősséget, avatatlanságot vetvén az interpellálónak szemére. Erre vonatkozólag szavai így hangzanak: »Szándékosan használom ezt a szelid kifejezést azon qualifikálhatlan eljárás jellemzésére, melylyel nevemet az egyleti naptárban megjelent Tátra-féle költeménnyel kapcsolatba hozni jónak látta; anélkül, hogy tudná, ki csinálta a kalendáriumot és ki és miként hozta bele e dalt? Ez a gyanúsításnak az a módja, melyet még arra sem tartok méltónak, hogy érdeme szerint visszautasítsam.* (Evang. egyh. isk. 1886. I. sz) Örömmel győződtünk meg, hogy az egylet jövő évi nap'áraban nincs semmi olyan vonatkozás, mely ily éles visszautasításra szolgáltatna okot, sőt a költemények sorát megnyitó »Távozzatok .. .« című költemény egyenesen azon felfogás ellen látszik irányzottnak lenni, mely a Tatra című költeményben nyilvánult. E költemény szerzője a következőkép hivatkozik bizonyos elemek betolakodása ellen : »Távozzatok, apostolai Bosszú, irigység, viszálynak ; A testvériség szent vallása Rút faj ! hozzád feddve szól csak Ti nem embert láttok emberben, Ti osztályokat akartok ; Ti Isten jogát tapossátok Es vívtok rendbontó harcot ! Dúlva-fúlva hát csak rágjatok, S tomboljatok féktelenek ! A világnak szabad folyását Meg nem állítja kezetek.« Nagyon kívánatos volna, hogy a hazafias irányú tót egyletnek sikerülne magától, de a mindinkább művelődő tót néptől is távol tartania azon apostolokat, a kik a magyarsággal szemben a »bosszú, irigység, és vis ály* magvait hinteget'k a tót nép szivébe. E tekintetben különösen a békési esperesség egyházaiban, melyek el vannak árasztva a pánszlávizmus szellemi termékeivel*, szép feladat vár nevezett egyletre. Csak nem rég közölték a lapok, hogy B.-Csabára 100, Szarvasra 52, Mezőberénybe 15, Tótkomlósra 13 példány pánszláv lap jár. A Csanádiak még szebben állanak. Van hat mit irtani a hazafias tót kulturának 1 ljj. J. K. A ,,Dávid Ferenc-egylet"-nek, e tevékeny unitárius vajlási társulatnak »kiadványai« közül beküldetett két »Értesítő,* egyik az 1885-dik évi alakuló, másik az 1886. évi első rendes közgyűlésről és »Ajövő vallása* című felolvasás, melyet az egylet folyó évi közgyűlésén dr. Brassai Sámuel veterán tudós tartott. Az értesítők a je'zett gyűlések lefolyásával, az egyesület működésével és vagyoni helyzetével ismertetnek meg s mi ezek által újból megerősíttetnünk azon régi meggyőződésünkben, hogy az unitárizmus egyik legbuzgóbb és legtevékenyebb hitfelekezet az országban. A Dávid Ferenc-egylet létesítésével ép úgy megelőzte a vallás-erkölcsi élet egyesületi ápolásában a két nagyobb protestáns egyházat, mint »Keresztyén Magvető«-jével a theologiai tudományok terjesztésében. E kis felekezet ime tettekben is megmutatja, hogy ügybuzgóság és kitartás kicsiny eszközökkel is szép sikert képes felmutatni. A »Dávid Ferenc-egylet célja: az unitárius ker. vallás, a hit- és erkölcstudomány és neveléstan körébe tartozó elvek és kérdések tisztázása és terjesztése, a ker. vallásos és erkölcsi élet ápolása. A ki lefizet 10 forintot, alapító tag, ki i-et, rendes tag lehet. A kiadványok III. füzetében közölt »Jövő vallása« c. felolvasás kétségtelenül érdekes tárgyú fejtegetés, mely nagynevű szerzőjéhez méltó alapossággal mutatja ki, hogy új vallás szerkesztéséhez ma semmi remény, új vallástisztításra most semmi szükség nincs. A mostani refor-