Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-07 / 45. szám

1441 egyház vázlatos töiténelmének megírására és felolvasá­sára pedig Kramarcsik Káro'y kiéi d. főgimnáziumi igaz­gató kéretett föl. Óhajtjuk, hogy prot. anyaszentegyhá­zunk ez egyik erőssége impozáns erővel adhasson ez ünnepen tanúbizonyságot a'.on szellemi közösségről, mely bennünket őseinkkel a históriai évszázadok fonalán át öszszefűz. — St. L. * Gyászhír. A besztercebányai ev. egyház lelkésze, a zolyomi tractus kiérdemült főesperese, Penzel Antal ok­tóber 28-dikán áldásos élete 76-ik, papsága 50-ik évében hosszú és nehéz szenvedésben elhunyt. Béke hamvaira 1 * Szerkesztői mondanivalók. D. J. úrnak. »A pánszlávok és a névtelen kollega* nem közölhető, az ily dolgok inkább politikai lapba va'ók. Különben köszönet a figyelemért. — St. L. úrnak B. A »mapyar vallás« népies epitheton s a kérdéses cikknek csak kiindulási pontja, melyből a »Magyar vallás« a valónál többet és veszedelmesebbet olvasott ki; ne bántsuk az iigybuzgal­mat 1 Az ígéretet köszönjük, beváltását szívesen vesszük; kérését, mint látja, teljesítettük. ADAKOZ ÁSOK. A budapest-budai ev. ret. templom építésére következő adakozások történtek : Budapesten : Szőts Albeit szelvénykönyv szerinti 15 frt. Szept. 12. Perselypénz 3 frt 80 kr. Puchlin Róza k. a. 10 frt. Szept. 19. Persely­pénz 2 frt 63 kr. Szept. 27. Perselypénz. 3 frt 70 kr. Okt. 3. Persely pénz 4 frt. Okt. 10. Perselypénz 2 frt. Kocsi Lajos 2 frt. Simon Andrásné 2 frt. Minay László 50 kr. Hőke László 1 frt. Kósa Károly 50 kr. Kósa Gábor 50 kr. Nagy Bálint 50 kr. Papp Mihály 50 kr. Szentgyörgyi Lajos 3 frt. Szentgyörgyi Imre 20 frt. Sárközi Géza I frt. Papp István 1 frt. Kraft Rezső I frt. Ozv. Török Istvánné I frt. Muraközy Pál I frt. Özv. Szalay Sándorné 2 frt. Fehérváry György 1 fit. Hetesy Kár. és Lajos 2 frt. Váry Szabó Antal 1 frt. Borosnyay Károly 2 frt. Szilágyi Sándor 5 frt. Szőts András 1 frt. Szikszay József I frt. Telegdy Pál I frt. Szabó Kálmán 1 frt. Komlósy Mihály 1 frt. Gulyás Lajos 40 kr. Garzó Lajos 2 frt. Csorbó Tekla 2 frt. Horkay Sándor 1 frt. Horkay András 2 frt. Kovács József a pesti házmesterek egyesületének elnöke gyűjtött n frt 40 kr. Okt. 17. Per­selypénz 2 frt 10 kr. Pap Mártonné 5 frt. Október 24. Perselypénz 3 frt 42 kr. Veszprémhői: Véghelyi Dezső 5 frt. Pomáz ref. egyház S. Kovács Dániel lelkész által 20 frt. Angyalosi ref. egyh. 30 kr. Havadtói Mihály 20 kr. Szilágy-csehi ref. egyház hívei Fábián Dániel által 3 frt 70 kr. Tatai ref. egyház hívei Dózsa József ref. leik. által 40 frt 10 kr. Göncz-ruszkai ev. ref. leik. Nemes Gyula úr kövező egyházak adományait kiildé: hárczai ref. egyház 25 kr; bődi ref. egyház 20 kr ; gárbocz-bog­dányi ref. egyház 20 kr ; h.-csidényi ref. egyház 20 kr; csanyi egyház 5 kr; györkei ref. egyház I frt; nádasdi ref. egyház 15 kr; h.-szkárosi ref. egyház 6 kr ; pitó­szinnyei ref. egyház 15 kr; abauj-vajlcóci ref. egyház 20 kr; beszteri reform, egyház 10 kr. Hódmezővásárhelyi ref. egyház Simon Ferenc budai ref. s. 1. utján 10 frt. Cserépfalui ref. egyház Nóvák Sándor által 1 frt 22 kr. Oyömi őrol: özv. gróf Teleki Sándorné őméltósága 289 frt 60 kr. Összesen: 471 frt 58 kr. A harmincnegyedik köz­lésben kimutatott összeggel együtt: 13,785 frt I8'/2 kr. (Folytatjuk). Budapest, 1886. okt. 26. — Dr. Iíamary Dániel, pénztárnok. Az orsz. prot. árvaházra: Székely József c-ákvári Í ref. lelkész a confirmandusok részéről 4 frt. Szerlc. ltilllllitit!lllllt!lilllllltlllillllllllll!lllllllllllllllllllllllll!lllllllllllllllltIllllllill|||||iniH!lllllllllll HIRDETESEK. -A.T. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerületben, az alsó­borsodi egyházmegyéhez tartozó oszlári lelkészi állomásra pályázat nyittatik. E7en lelkészí állomáshoz kötött javadalom hivata­los felvétel szerint 700 frt, és így a harmadik osztályba tartozik. A pályázni kivánók, kérvényüket december 15-re adják be, nt. Bornemisza József esperes úrhoz Mező-Keresztesen. Miskolc, 1886. november 4-én. ISZim ZBertala-ru püspök. /////// Brünni kelme egy elegáns őszi vagy téli öltönyre, [f 3.10 méter hosszú darabokban, teljesen elégséges egy férfi öl­tönyre, a finom frt 4.80 a legfinomabb írt 7.75 a legeslegfino- ^ mabb frt 10.50 valódi gyapjukeliue | Palmerston ésBoy téli kabátokra méterje frt 2.50. 5 frt. Loden írt 2.25—3 frtig. NÖi posztó méterje frt 1.25-től p frt 2.50-ig, küldi bárhova postautánvétellel a következő fin. posztó gyáriraktár. SIEGEL.-I M H O F Brünn, [| Ferdinandsgasse Nr. 8 — Nyilatkozat. A fenti czég kel­méi tartós és Ízléses készítés által különösen kitűnnek. A czég ismert lelkiismeretessége és tekintélyes versenyképessége az iránt ff­is kezeskedik, hogy csak a legjobb áru a kiválasztott minta sze­rint szállíttatik. — Kívánatra a fenti raktár küld mintákat ingyen és bérmentve. 2 — 10 p; ifi. i'fof( i'fofi rf'of' rfdfí .-fo't'c i't'o't' ;föf( rfb'f 't'of" rfdfí ifoföfofT 'fdf< 'fdt'c fföfí 'föf, f 0 fi ifőfí 'fof< 3IHIIIIIIIIIIMIIMIIIIIIIIMMIIIMIMIIIIIIIIIHHHHIM& Z A » Franklin-Társulat* kiadásában Budapesten megjelent és TM ! minden könyvárusnál kapható, az osztrák tartományok számára Z Z Szelinski György cs. kir. egyet, könyvárusnál Bécsben, I., Stefans- Z Z platz Nr. 6. Z PROTESTÁNS ! UJ KÉPES NAPTÁR j I 1887. évre. E Z Szerkeszte te: DTJZS SÁNDOR tanár, : : XXXIII. évfo.yam. Ára fűzve 50 kr, Z Tartalom : z Naptári rész, szerkeszti Tóth Mike S. J. tánár. — Bélyegekről. I Z — Szász Károly. Ma nyolcvan éves .... (1886. febr. 25.) — 1 Z Szalay Károly. Rauwenhoff. Egy holland magyar barát (arckép- I z pel). Könyves Tóth Kálmán. A válóper előtt. Beszély az élet- I Z bői. — Vékony Antal. Szilágyi István (arcképpel). — A fiatal 1 Z menekült. Elbeszélés. Beale A. után angolból: Dúzs Sándor. — I Z Czigány Károly. Horváth Sándor. A pesti evang. ág. hitvallású ! Z magyar egyház lelkésze (arcképpel). — Szente József. Ösztönök. I Z — Protestáns egyházi és iskolai tiszti névtár. — A Magyaror- • Z szagban tartatni szokott orsz. vásárok jegyzéke. — Hirdetések. ! z 3—3 • "1111111111 HIHIHI nini iininii 11 IIIIIIII HIHIHI inni. Felelős szerkesztő: Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Szőts Farkas. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: XDr. Ba.lla.gri 3v£óx. DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom