Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-11-07 / 45. szám
1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 gyar hazafiság szent érzete! Ne bántsátok a közalap áldásos intézményét, ne bolygassátok a jelenkori magyar kálvinizmus ez első s eddig egyetlen nagyszabású alkotását, sőt inkább örüljetek, hogy oly kornak vagytok szülöttei, melyben volt bátorság azt megalkotni és van kitartás azt konszolidálni. Mennyivel előbb volnánk anyagilag és erkölcsileg, mennyi áldásos alkotás érett gyümölcsében gyönyörködhetnénk ma már, ha, mikor a domesztika kérdése először szőnyegre került, a létesítés módozat ja feletti versengés a szép eszmét 20 hosszú esztendőre el nem temeti vala! Most testet öltött az eszme, egyházunk élvezi is növekvő áldását, hittársadalmunk ^elhalt* végtagjai, korhadó kövei, csüggedező szolgái életadó lelket, újító erőt, biztató segedelmet kezdenek már belőle meríteni: egész erővel, ha kell erőfeszítéssel legyünk hát rajta, hogy a századokra szóló alkotás jól megizmosuljon, a még parlagon heverő erők belé vonassanak, a húzódozó tagokba készségnek lelke öntessék. Örömmel vesszük a konvent azon intézkedését is, hogy a lelkészi és theol. tanári vizsgálatokat végre országosan szabályozta. Az elfogadott szabályrendelet míg egyfelől az egyházi hivatalnokok képesítésének színvonalát emelni, addig másfelől a lelkészi vizsgálatok egyöntetűségét eszközölni van hivatva az öt egyházkerületben. Minthogy pedig a papi vizsgálati szabályzat sok és elég lényeges részlet-kérdés meghatározását az egyes kerületekre bízza, mi végből ezeknek eddigi vizsgálati rendjüket az egyetemes szabályzatban kimondott elvek szerint át kellend dolgozniok: igen óhajtandó volna, hogy ez átidomításban minél kevesebb maradna meg az egyes szuperintendenciák yspecialitás*-aiból ; mert ha >in necessariis* nem lesz meg a kellő ^unitas*, akkor az új szabályzattal nem sokat nyer a jól felfogott közérdek. Nem kis fontosságot tulajdonítunk konventünk azon nyilatkozatának sem, melylyel a tervbe vett r protestáns irodalmi társulatc y létrejöttét felettébb kívánatosnak tartja s e célra erkölcsi támogatását megígéri.* Szívből üdvözöljük a konventet e nagy jelentőségű nyilatkozatáért, melyben nemcsak azon meggyőződésünk újból való megerősítését látjuk, hogy egyházunk vezérférfiaiban a vitális egyházi érdekek előmozdítására kiváló érzék és erős elhatározás van, hanem biztosítékot is találunk a felől, hogy a testvérfelekezetek kebelében társadalmi úton megindult mozgalom jól irányítva s alkalmas kezekben célhoz fog vezetni. Bizony óhajtandó, bizony szükséges volna, hogy az ellankadt és szűkkörű egyház-irodalmi tevékenység fellendüljön. Mi hisszük, hogy a lelkészi kar jelesei a magok szellemi támogatásával, a világi elem tehetősbjei a maguk anyagi és erkölcsi gyámolításával nem fognak késni, mihelyt a készülő zászló kibontatik s felharsan a felhivó szózat: előre! A mily örömünk telik a konvent eddig felsorolt végzéseiben, ép annyira sajnáljuk, hogy egy másik országos ügyet, egy másik nagy dolgot nem intézhetett el. A lelkészi és tanári nyűg-és gyámintézetet értjük. Tudjuk, hogy nem a gyűlés jóakaratán mult az egyház hivatalnokait ez oly közelről érdeklő intézmény megalkotása, mert előre látható volt, hogy a megkezdett alapon való szervezés az egyházi testületek és hivatalnokok túlnyomó többségének egyenes ellenzésével találkozott volna. De nem hagyhatjuk szó nélkül ez életbe vágó ügyet, nem tarthatjuk vissza az e célra kiküldött konventi bizottsághoz intézett azon kérésünket: vegye elé, dolgozzék rajta és csinálja meg a jövő ülésig a mindnyájunk által várva-várt intézmény tervezetét. Az új szabályzatot hozza minél előbb nyilvánosságra, hogy sajtó és egyházi testületek ideje korán megtévén rá észrevételeiket, ne kelljen ismét egy pár évig várnunk, míg az ügy érdemleges eldöntés alá kerül. Az intézetet meg kell alkotni nemcsak azért, mert a zsinat parancsolja, hanem azért is, mert égető szükség van rá: 2200 lelkész és tanár özvegységre-árvaságra jutandó családja esdekel érette. Ily nagy érdek kielégítésének halogatása egy esztendőre is hiba. Periculum in mora! Szöts Farkas. Közös felelősség. Korunk a vallásos és anyagias gondolatok s az ezekből előállott szokások és cselekedetek oly sajátságos vegyiiléke, melynek khaotikus tömegén a keresztyén hites erkölcsi igazság napjának sugarai nem bírnak oly tenyésztő erővel keresztültörni, hogy áthatva, megtermékenyítve a szív és kedély benső világát, a tettek mezején az erény és erkölcsiség aranykalászait kívánatos bőségben érlelnék meg. Fájdalom! ennek sokszor ellenkezőjét lehet tapasztalnunk, e'annyira, hogy még leggondosabban megtisztított, minden beteges elem érintésétől féltékenyen őrzött eszmék és érzelmek magvai között is fejlődik üszök, melynek ragadós, szennyes anyaga befeketíti az egészséges szemeket is, s így megrontja, értéktelenné teszi az összes készletet. Ezen veszedelmes jelenség miatt aztán a társadalom egyik osztálya, rendszerint a másikra akarná a felelősséget hárítani s míg maga a legmarkirozottabb modorban tele marokkal szórja az oly nyilatkozatokat és cselekedeteket, melyek csak konkolyt és gyomot hoznak elő, vagy az elüszkösödés procedúrájához a lehető legnagyobb mértékben járulnak; addig a rajta kívülálló s rája nézve sok tekintetben idegen munkásoktól azt követeli, hogy azok a konkolyt, a gyomot folytonosan tépdessék, a fekete üszköt az egészséges szemektől távoltartsák, vagy ha az már csakugyan rájuk tapadott, lemossák ; ha pedig ez nem sikerül, van kárhoztatás, kicsinylő gúny és megvetés, melyek az előbbi és több más tényezőkkel együtt
