Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-31 / 44. szám

1381 1386 Azt állítja továbbá Sz. F., hogy én »közvetetlen állami administraciot* követelve, nem lépek fel nyiltan s nem sürgetem »a népiskolaügy teljes államosítását.® Ezt sem a múltban nem sürgettem, sem pedig követelni nem fogom soha. E magamtartása nem vezethető vissza pénzügyi okokra, mert ha katonára van pénz, lehetne teremteni azt iskolára is. De nem veszem tagadásba az egyesnek és testületnek iskolafeláüítási és fenntartási jogát; tudom, hogy a nevelés joga első sorban a szülőké ; elismerem, hogy a nevelés terén a társadalom részéről a támogatás nélkülözhetetlen. De egyszersmind vallom azt is, hogy a tanügypolitikum, s mint ilyenben az irányítás, vezetés és felügyelet a felelős kormány közoktatásügyi minisztériumát illeti meg, mely felelős lévén a nemzetnek és királynak, csakis úgy felelhet meg fe'adatának, ha saját és neki felelős közegei által lép kozvetetlen érintkezésbe minden egyes iskolával, a mi ismét csak úgy érhető el, ha megkülönböztetjük az egyházi s lelkiismereti szabadságot attól, a mi ezt nem tangálja. Midőn Sz. F. azt állítja, hogy az én »tervezet:* iskolám, nem »volna igazán sem az egyházé, sem az allamé; az egyház fizetne, az állam parancsolna,* ezt csak félreértésből lehet érvelés gyanánt felhozni; mert i) nem én tervezem az iskolát olyannak, mint minőről szó van, hanem azt a népiskolai és középtanodai törvény ilyennek követeli; 2) mert az állam nem veszi igénybe az egyház felügyeletét, hanem azt önállólag kezeli; 3) mert a tulajdonjogot tagadásba senki sem veszi. A mely iskolát én állítok fel, az enyém és nem az államé; a mely iskolát a felekezet állít fel és tart fenn : az az egyházé. Hogy mit kell tenni az iskolával, ezt az állam szabja meg törvény s a minisztériumnak a törvény végrehajtásara vonatkozó utasításai által. Ezt nem én tervezem, ez tény! Ámde nem erről van szó — s ez Sz. F. félreértése — hanem arról, hogy miután az iskolaügy vezetése, irányítása, felügyelete mindenkor az államé volt, azé most is, a felekezetek maguk vállalkozzanak-e a levélhordói szerepre az egyházi szabadság feláldozásával csupán csak azért, hogy a püspökök, esperesek, lelkészek »az alantas iskűlák* számára azokat a parancsokat osztogassák kí, melyeket tőlük az államkormány követel ? Arról van szó, hogy nem hazafias kötelesség-e módokat keresni arra, hogy az egyházak autonomiája sértetlen maradjon a nélkül, hogy az iskoláról le kellessék mondani, vagy külön zsoltáros, kátés istenitisztelet gyakorlására stb. oktató »egyházi — fára — iskolát kellessék alapítani? Arról van szó, mikép találhatunk »modus vivendit* arra, hogy az egyházi élet érdeke az újkori népiskola érdekével Összeegyeztethessék ? És e »modus vivendi* éppen abban fekszik, a mit én sürgetek, hogy t. i. minden iskolafenntartó állítson fel egy szolgálatában álló híveiből alakított iskolai hatóságot minden iskoláján és — hogy maga ne szolgáljon — ezt állítsa az állami hatóság intézkedési jogkörébe, mit különben a népiskolai hatóságokról szóló törvény is nyiltan követel. Az egyház így a saját iskoláit közvetlen hatósága alól nem bocsátja ki, mint azt Sz. F. hiszi, ellenkezőleg: a maga körében házilag kezeli az egyház felügyeletét; de ezt a felügyeletet nem bocsáthatja az* állam rendelkezésére szabadsága érdekében egyrészt, míg másrészt az állam nem is reflektálhat észszerűen ezen egészen más céloknak szolgáló felügyeletre, hanem a saját közegeit bízta meg vele. Azt kérdezi még Sz. F , hogy »követelheti-e azt az állam, hogy közvetlenül rendelkezzék ott, a hol nem fizet ?« E kérdés lelkemben a kérdések egész sorát költi fel. I El mondok e sorból néhányat: Ha az állam fizetné a reform, egyházak iskolafenntartási költségeit megengedhető-e akkor, hogy a püspökök, esperesek, lelkészek hódoljanak a tanfelügyelő rendelkezéseinek ? Pénzért az egyházi szabad szervezet közegeit, hatóságait tisztességes dolog volna-e árúba bocsátani ? Ha az állam tartana fenn oly iskolát, melynek e nevet adnák: »ev. ref. felekezeti iskola* oda állna-e igazgatónak vagy presbyteriumi elnöknek a helyi lelkész azért, hogy a kir. tanfelügyelő intézkedéseit végrehajtsa ? stb. Én azt hiszem : nem! Ha tenné, csak azért tenné, hogy a tanítóval szemben az »elöljárót« játszhassa, nem gondolva azzal, hogy a szabad egyházi szervezeten csorbát ejtene. Sz. F. * zsákutcáról* is beszél s engem int arra, hogy vigyázzak, nehogy belekerüljek. Azonban — úgylátszik — ő került zsákutcába, midőn az állam által fizetett felekezeti iskolát tart helyesnek. Mert a pénz kérdése épen e tekintetben nem játszik szerepet. Az állam — a nélkül hogy fizetne — megadja minden egyesnek, társulatnak, felekezetnek, községnek, vármegyének azt a jogot, hogy iskolát állítson és tartson fenn. Az állítás és fenntartás feltételeit az állam szahja meg; tehát rendelkezik, a nélkül, hogy jizetne. Hogy váljon e feltételeknek az illetők megfelelnek-e: erről az állam saját közegei által győződik meg, nem pedig az illetők információja alapján. De az állam nem tagadta meg, hogy az illetők saját iskoláikban, saját nevükben a felügyeletet is gyakorolják. Téves értelmézése volna az egyház szabad autonomiája elvének és gyakorlatának, ha ezt a házi felügyeletet az államra akarnók kényszeríteni, csak azért, hogy egyházi főhatóságaink levélhordozói szolgálatokat tegyenek. Ezért én Hegedűs Lászlónak, az egykori vezérférfiúnak álláspontjára helyezkedem : parancsolja meg . az egyház minden iskolai igazgatónak, hogy az egyháznak is, az állami hatóságnak is közvetetlenül adjak be az iskolákról szóló jelentéseket. Ez és a tanügyi törvények helyes értelmezése és alkalmazása megadja a »modus vivendi*-t. Még csak arra terjesztem ki figyelmemet, a mit Sz. F. nekem ismertető sorainak végén tanácsol! Azt mondja : ^Forduljon (Rill) tanácsával a ^pánszláv* és »dáko-román« felekezetekhez; ott a paedagogiai és nemzeti politikai tekinte'etek nemcsak ajánlanák, de meg is követelnék a >szűr alul« kinált, de a ^Paed. Szemle* programmjában nyiltan kifejezett „szakszerű és kozvetetlen * állami tanfelügyeletet.* Köszönöm e tanácsot; köszönöm főleg azért, mert alkalmat ad annak kijelentésére, hogy én $

a kozvetetlen szakszerű állami tanfelügyelet* el vét nem azért hirdetem, mert a ref. egyház kebelében jöttem volna bajok s viszszaélések nyomaira, melyet az autonomia örve alatt takargatnak. Korántsem! Elismerem, hogy Magyarországon reformátusnak lenni annyi, mint jó hazafinak, magyarnak lenni! De ha a ref. egyház tagjai csakugyan a magyar állameszmét akarják szolgálni szívvel-lélekkel, mint tették tudomásom szerint eddig is: akkor az autonomia cége alatt — ha már az egyházi szabadság megóvásának érvei, melyeket felhoztam, nem tűnnek fel elég nyomósaknak — ne követeljenek privilégiumot, arra támaszkodván, hogy ők jó magyarok; hanem épen azért, mert jó magyarok, a magyar állameszme terjesztése, biztosítása érdekében állítsák fel a királyi tanfelügyelők hatósága alá rendelendő iskolai tanácsaikat, hogy a magyar tanügyet végre valahára országosan lehessen ! szervezni.