Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-24 / 43. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 Már hogy hallgatnék ? Hiszen a mi családainkból is éreztette püspök úr atyai szivének egész melegét; kis gyermekeinket ölébe vette, csókjaival elhalmozta, kifejezést adva ezzel is a legfőbb pásztor hű követésének : »engedjétek hozzám jőni a kisdedeket. * Bizony a mi családaink kicsinyeiről elmondhatom, hogy ezek mind a legédesebb fiúi és leányi viszonyban érzik magukat szeretve tisztelt püspökükkel s őrzik keblükben kedves jó emlékét annak a főpásztornak, ki otthon övéi körében maga is mintaszerű családapa. Ambrus József,\ evang. reform, lelkész. Észrevételek a „Supplicatio" cimű nyilatkozatra. A »Prot. egyh. és isk. lap* 39-ik számában tiszt. Kiss Benő ordasi ref. lelkész úr fenntidézett nyilatkozatában az ev. tápintézetek számára évenkint könyöradományokat gyűjtögető szupplikánsok iránt oly bélyegző megjegyzéseket tett közzé, melyek alólirottat az igazság érdekében némely észrevételek tételére indítják. A fenntnevezett tiszt, lelkész úr maga is elismerőleg szól ugyan a supplicatio intézményéről, mint a mely által főképen a kiküldött tanulóknak országszerte gyűjtendő tapasztalásra bő alkalom nyilik. És csakugyan ezen tapasztalásszerzés egyik főrúgója a szupplikálásra vállalkozó tanulóknak, mely őket az útiköltségek fedezésére alig elegendő jutalékon kívül az utazási fáradalmak és a kéregetéssel összekötött kellemetlenségek elviselésére ösztönzi és bátorítja. Csak hogy maga ezen tapasztalás-gyűjtés nem mindenütt tétetik kellemessé szíves fogadtatásuk által, hanem némely helyütt egyes szűkkeblű emberek irányukban tanúsított ellenszenve és kíméletlensége által nagyon is elkeseríttetik. Nem akarok neveket említeni, mert nomina sunt odiosa; annyit azonban sok évi tapasztalásomból mondhatok, mit mind eddig elhallgattam, hogy az általam évről-évre kiküldött szupplikánsok panaszos nyilatkozatai szerint ezek sehol sem fogadtatnak oly ellenszenvvel, sőt néhol kemény elutasító szavakkal, mint az erdélyi szász hitrokonok, némely pánszláv érzelmű ev. és egyes magyar ref. lelkészeknél. Ha amazoknál nem is csodálkozom, hogy a késmárki magyar szellemű lyceum részére, annak dacára, hogy számos tótajkú tanuló a tápintézeti ellátásban részesül, nem szívesen adakoznak : annál inkább felötlőnek találom, hogy épen a reform, egyházzal legrokonabb hitű evang. iskoláktól annyira idegenkednek némely ref. lelkész urak és amazokkal a szűkkeblűség ugyanegy színvonalára helyezkednek. Mert ha igaz is volna, mit az idézett nyilatkozat irója állít, miben azonban nagyon kétkedem, hogy »az ev. egyházkerületek átírtak a ref. egyházkerülethez, hogy ők, illetőleg az ev. gyülekezetek ref. szupplikánsokat nem fogadnak,* korántsem vehetnék azt indokul a ref. lelkész urak az evang. szupplikánsok rideg elutasítására. Hisz a gazdagabb sem kér a szegényebbtől, de azért nem utasítja vissza ennek kérelmét, ha hozzá segélyért folyamodik, hanem emberszeretetből segíti őt a nélkül, hogy viszonzásra számolhatna. Kell-e említenem, hogy a keresztyén vallás legfenségesebb eszméje és legszebb ékessége az önzetlen felebaráti szeretet, mely épen az ügyefogyottak áldozatkész segélyezésében nyilvánul? Maga a tiszt, lelkész úr azt irja, hogy szívesen fogadja a ref. papnövendéket, elvezeti őket a pártfogókhoz és készséggel nyújtja nekik az egyház által adott segélyt; de azt nem mondja, talán nem is mondhatná, hogy hasonló vendégszeretettel és szíves előzékenységgel fogadná az ev. szupplikánsokat, holott ezek oly tápintézetek számára gyűjtenek könyöradományokat, hol hitfelekezeti különbség nélkül nemcsak evang., hanem p. o. Késmárkon évenkint számos ref. tanuló is a legolcsóbb áron élelmeztetik. Mind a mellett rossz néven veszi a tiszt, lelkész úr, hogy »az evang. szupplikánsok a ref. városokban mindenekelőtt a kapitányi hivatalhoz mennek engedélyt kérni a kéregetésre, mint valami égett emberek és aztán házról-házra mennek és végül tisztelegnek a lelkésznél.* Nos hát ezt tapasztalásuk nyomán igen okosan teszik, hogy nem megfordított rendben először a ref. lelkészeknél jelentkeznek, mert már többször történt, hogy ezek nem épen szép szóval elutasították, sőt az illető községekben megejtendő kéregetéstől el is tiltották az ev. szupplikánsokat. Azért természetes, hogy ezek ily tapasztaláson okulva óvakodnak e'őször ott bekopogni és inkább egyenesen maguk a ref. hitrokonokhoz, sőt más vallású emberbarátokhoz fordulnak, kik szívesebben fogadják a kéregetőket és készségesebben adakoznak oly humán intézetek javára, hol hitfelekezeti különbség nélkül nemcsak keresztyének, hanem zsidók is olcsó ellátás jótéteményében részesülhetnek. Az ilyen nemes célra való kéregetésben pedig csak az önhittségtől felfujt elfogultság láthat »szégyent és lealacsonyító dolgot,* mintha bizony abban hasonló veszély fenyegetné protestáns egyházunk autonómiáját, mint az állami segély elfogadásában és melytől még inkább mint ettől kellene óvakodni. Késmárk, 1886. okt. 6-án. Palcsó István, lyc. tanár és tápint. gondnok. A magyarhoni evang. gyámintézet 26-ik közgyűlése. Tavaly jubilált gyámintézetünk ez évi közgyűlését Rozsnyón tartotta meg, hová őt az itteni, immár 25 éves női gyámintézet szívélyes meghívása vonzotta. A rozsnyói női gyámintézet e jubileumán kívül kiváló érdeket kölcsönzött e gyűlésnek az elnöki székekben beállott változás s főleg egyetemes felügyelőnk mélt. báró Prónay Dezső úrnak személyes megjelenése. A gyűlés gazdag volt érdekes mozzanatokban. Czékus István püspök úr buzgó imája után Ivánka világi elnök a gyűlést megnyitván, első sorban Czékus egyházi elnök tartotta meg megnyitó s egyúttal búcsúbeszédét. A hűséges hadvezér, ki oly sok küzedelemben s mindig győzelemre vezette csapatát, ki a mult évben jubileumot szerzett neki, íme most leteszi a hadvezéri botot. Nem érzékenykedik ; nem akarja mutatni (úgy is tudják) mennyire szereti táborát; hanem még utolsó parancsnoki szavaival is tanít, figyelmeztet, becses ajándékkép előnkbe teszi sok évi hadvezéri tapasztalainak rövid kátéját: hogy a gyámintézet az anyagi segélyezés mellett csak úgy éri el igaz célját, ha shíven munkálja és szilárdítja az egyházhívekben a hitbuzgóságot, erősíti a kegyes és istenfélő életet, fokozza az egyház iránti szeretetet és az áldozatkészséget és az üdv gyümölcseit érleli az örök életre.« A kölcsönös üdvözletek után az elnökségre vonatkozólag bejelentetett, hogy báró Radvánszky Béla úr a világi elnöki tisztet elfogadta, mely jelentés örvendetes tudomásul vétetvén, Zelenka Pál, mint immár törvényes egyházi elnök nagyszabású székfoglaló beszédet mondott. A nagy hatást keltett beszéd végeztével Prónay Dezső br. emelt szót, gyújtó lelkesedéssel üdvözölve az új elnököt az egyetemes egyház nevében. Majd az intézet jegyzőjévé,