Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-17 / 42. szám

1267 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISICOLAÍ LAP. 12G8 De mennyei atyátok iránt is késlekedők vagytok; mert elhanyagoltátok Isten házát s ha olykor ünnepnapokon vagy vasárnap délelőtt számosabban jelentek is meg e szent helyen, de már vasárnap délután vagy hétköznapokon üresen hagyjátok az Úr hajlékát. Nem jól van ez atyámfiai! ha a testi gondok súlyosan nehezednek rátok, annyival inkább kell sietnetek Istenhez erőt és kegyelmet kérni. Szenved-e valaki közöttetek : imádkozzék, a szenvedésnek csak egy bizonyos orvossága van, az imádság. Ne kerüljéték hát az imádságnak házát, hanem legyetek buzgók lélekben, szeressétek az Úrnak hajlékát és inkább keressétek azt, mint a múlatás házát. Hiszen ti őseitektől buzgó hitet öröklött nép vagytok, őrizzétek meg e szent örökséget, úgy Isten is megsegít titeket«. A Hiricsben tartott beszédből álljanak itt a következő részletek: »Kegyelem néktek és békesség ! ez apostoli üdvözlettel köszöntelek titeket is, mint a többi gyülekezeteket sorban, mert ha valakinek szüksége van kegyelem és békességre, nektek bizonyosan kiváltképen szükségetek van mind a kettőre. Volt idő, midőn még nagyobb szükség volt e gyülekezetben kegyelem és békeségre, mert ha a régi krónikákat nézzük, ha 1753-tól kezdve, mióta a hiricsi gyülekezet anyakönyvei vezettetnek, az azokban található sok különféle feljegyzéseket, sőt az egyházmegye és egyházkerület régi jegyzőkönyveit forgatjuk : mindezek nagyon sötét képet tárnak szemeink elé e gyülekezet régibb életéből. Örökös viszály dúlt lelkész és gyülekezet közt, 23 lelkész között csak három volt, kivel a gyülekezet békében élt, a többi húszszal örökös viszály és ellenségeskedésben állott; mert akkoriban szabad választás még nem lévén, a gyülekezet által nem kedvelt lelkész helyébe, a gyülekezet meghallgatásával vagy a nélkül, az egyházmegyei consistorium rendelt papot, a hiricsieknek azonban egy sem tetszett, s e huza-vona alatt mondhatni egészen tönkre ment az egyház, külsőleg és belsőleg egyaránt, mert a gyülekezetnek nem volt sem ideje sem kedve épületeinek rendben tartására, panasz panaszt, viszály viszályt ért. Míg végre ezelőtt 40 évvel kimondotta az egyházi felsőség, hogy míg Hirics áldozatokat nem hoz, míg romladozó templomát, paplakát és iskoláját meg nem építi: addig buzgó kivánsága szerinti lelkipásztorra nem is számíthat. E szóra a gyülekezet eszére tért, összeszedve magát, egyesült erővel munkához fogott, és 1848-ban a szabadságnak az ország megújulásának esztendejében, felépíté e szép és díszes templomot, hallatlan erőfeszítéssel látott utána, hogy a romok helyett újakat építsen, és néhány év alatt készen állott az egészen újonnan vásárolt telken épült kényelmes paplak s nemsokára a díszes iskola is és minden melléképületek. Hallatlan erőfeszítés volt ez, mert ha az akkori gondnoki számadásokat nézzük, látjuk, hogy egy negyed telkes gazda évenként 40, 50, 60 frtot fizetett egyházi építkezésekre az egész község erdőbeli össszes jövedelmeit átengedte e célra, s mivel még ez sem volt elég, évről-évre közmunkával is tetemes összegeket szerzett. A tékozló fiú példáját látom megújúlva e történetben. De — fájdalom — az egyházi felsőség nem találta bele magát a tékozló fiúnak megbocsátó atya szerépébe, mert a hiricsieknek, a kik a feltételt az utolsó pontig betöltötték : a kívánságuk szerinti lelkipásztor még akkor sem adatott meg, és a viszály még 25 évig tartott. Mint egy rosz álom képei, a felébredés után is még nyomasztólag hatnak kedélyünkre, úgy tűnnek fel előtiünk e régi viszályok gyászos képei. Hála, hála Istennek! hogy elmultak. De váljon elmúltak-e igazán, váljon a 100 éves viszályból nem maradt-e hátra semmi, váljon a IOO éves viszály megtépett ruhájának némely foszlánya nem látható-e még most ís ? íme néhány családfő, számszerint 17, az utóbbi viszályok alatt elkeseredve, fogadást tett, hogy ők többé nem járnak az Isten házába és e fogadást évek hosszú során át mindeddig megtartották. Minő balgaság! megharagudni a papra, s boszút állani, nem a papon, hanem ha lehetne az Istenen ! neheztelni az Úr szolgájára, s megvetni érte az Úr oltárát. Az Úr oltárát I melyről a kegyelem jegyei és pecsétei osztogattatnak, kizárni magukat a kegyelem Ígéreteinek élvezetétől. Rettenetes feltétel 1 Megneheztelni a gazda szolgájára s megvetni érte a gazdának vendégségét! és ha még most is az a szolga forgolódnék az Úr oltáránál, de az már rég elköltözött s buzgó, a gyülekezet szíve szerinti lelkipásztor hirdeti a kegyelem és békesség szent igéit és mégis e balgatagok máig is fenntartják az Úr házának kerülésére tett fogadásukat. Hát váljon meg kell-e tartani a bűnös, a balgatag, a vétkes, az Isten ellen való fogadást is ?« Felhozta aztán a főpásztor a balgatag fogadásokra például Jefte, Saul és a Pált üldöző zsidók balga fogadásait, majd így folytatta: »Jó volt-e a ti fogadástok ? Nem jó volt. Isten ellen való vétek volt-e ? Isten ellen való vétek volt. S váljon abból, hogy egyszer valaki vétett Isten ellen, az következik-e, hogy tovább is vétsen élete végéig.* Ezek így lévén, most én, mint az én Uram Jézus Krisztusnak hivatalos szolgája, mint az ő egyházának a gyülekezetek által választott püspöke, az én Uramtól, a Jézustól nyert hatalomnál fogva, ki ezt mondotta : » Valakit megkötözendesz e földön, a mennyekben is kötözve lészen és valamit megoldandasz e földön, a mennyekben is oldozva lészent ; e hatalomnál fogva, titeket, a balgatag és Isten elleni fogadástok alól ezennel feloldozlak. Fel vagytok oldozva, járjatok békességgel az Úr házába és senki ne mondja azt rólatok. Ezek megszegték fogadásukat, hanem ezt mondja : ezek helyrehozták hibájukat. Szólott még a főpásztor a vadházasságokról, arckendőzésről stb. végre egy buzgó, megható imával emelte föl a gyülekezet szívét Istenhez. Hézagos feljegyzések, halvány vonások ezek a nagy szabású szónoklatokból, melyeket a fáradságot nem ismerő főpásztor soha nem lankadó tűzzel és erővel mondott el. Látni és hallani kellett őt, az ihletett, átszellemült szónokot, midőn mindenkit elragadva, majd szelíden kérlelt a jóra, majd szent haraggal dörgött a bűnök ellen. Szendy Lajos. Szeptember 27-én délelőtt Tésenfdn ment véghez a püspöki látogatás. A szaporca-tésenfai társegyház lelkésze Morvái Ferenc üdvözölte a főpásztort a tanítói lak és iskola előtt. Beszédében nem igyekezett kerülni azon viszonyok érintését, melyek e társegyház életét illetőleg kerületszerte ismeretesek; a püspöki válasz a nélkül reflectált a mondottakra, hogy azokat elemezni akarta volna. Mindenkit arról kivánt meggyőzni, hogy ő egyenlő szeretettel viseltetik híveihez s mindenütt csak a békességet hirdeti. A kegyelem és békesség kívánásával kezdte templomi beszédét is s az erre szükséges dolgok fejtegetésével kötötte le a hallgatók figyelmét. A mit mondott, az mind vonatkozott arra a régi idő óta tartó békételenségre, melyben a tésenfai hívek erejöket vesztegetik s erkölcseik lazulását szándékosan is, akaratlanul is elő segítik : de oly hangon, melynek'komolyságából is szeretet sugárzott. Volt-e e püspöki beszéden kívül más körülmény is, a mi hatást gyakorolt a tésenfaiakra ? nem tud-84