Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-19 / 38. szám

1217 1185" 1217 gyermekek keblében Isten igéjének világosságát, a val­lásosság tüzét felélessze s őket ezáltal keresztyéni életre vezérelje: költséget nem kiméivé házi isteni-tiszteleteket rendezett saját lakásában, melyeknek megtartására Buda­pestről hívott magához segédlelkészt. (Eveken át, még theolog. tanuló korukban gyakran fungáltak a boldogult­nál Szabó Aladár most kőbányai és Göde Sándor pesti segédlelkészek. Szerk) O maga is, megtört egészségére s az öregkor szenvedéseire gyógyírul érezte Isten igéjé­nek hatását; nem lehetett oly szenvedő állapotban, hogy végig ne hallgatta volna, sőt a környék intellegentiáját is mindig meghívta ezen alkalomra. így többször jelen­tek meg ott a gr. Alberti, Nyáry, Konkoly, Demény, Szűst, Balázsfalvy, Kiss stb. családok tagjai. S minő szép jelenet volt látni, mikor úr és szolga egy hajlék­ban, egyesült lélekkel imádkozott Istenéhez. Az iskolás gyermekeknek pedig, (90-en felül van számuk) hittanítás hiányában vallásos könyveket osztoga­tott. Maga a jelenlegi igazságügyi miniszter úr is, ki hajlékának többször volt vendége, örömét dicséretét fe­jezte ki ezek fölött az odajárt segédlelkész előtt. De nemes szíve érzelmeivel nemcsak a lelkiekben járt elől, hanem az anyagi jóllétet is úgy tekintette, mint Istenek áldását, melyért munkálkodni minden ke­resztyénnek kötelessége, s melyet megszerezni nemcsak maga, hanem a lakosság számára is teljes odaadással igyekezett. Egy férfi is könnyen összeroskadhatott volna ama nagy feladat terhe alatt, mely e téren reá várako­zott. A szép kiterjedésű nyáregyházi birtokot, melyen I nagy adósság feküdt, mintaszerű gazdálkodásával s ta­karékos s ésszerű háztartásával nemcsak tisztává tette minden tehertől, de tetemesen gyarapította is. S e mel­lett közcélokra, egyesek javára mindig szívesen áldozott. Temetésén a megható s valóban felkölt gyászbe­szédeket Filó Eajos nagy-kőrösi és Balla Lajos monori lelkészek végezték, míg a nagy-kőrösi kantus Hegedűs Endre vezetése alatt szép és megindító gyászdalokat zengett. A számos és előkelő rokonok: Hajós, Földváry, Konkoly, Dalmady, Nyáry stb. családokon kívül ott volt a környék intellegentiája, u. m. Fabínyi, gr. Alberti, br. Nyáry, Szilassy, Halász, Szőke, stb. családok tagjai; képviselők, egyházi és világi kitűnőségek, lelkészek, ta­nítók stb. Halálán, szerető rokonain kívül, a nyáregyházi la­kosság, melyet, miután gyermektelen volt, anyai szere­tettel halmozott el, méltán könyezett. Legyen csendes és nyugodt síri álma 1 Budapest, 1886. szept. 9. Göde Sándor, református segédlelkész. ADAKOZÁSOK. A budapest-budai ev. ref. templom építésére következő adakozások történtek : Budapesten: Perselypénz aug. i-én 1 frt 40 kr. Aug. 8-án 3 frt 5 kr. Aug. 15-én 4 írt 20 kr. Aug. 22-én 6 frt. Aug. 29-én 2 frt. Szept. 5-én 3 frt 50 kr. Szigeti József I frt. Sorsics Ferenc 6 frt. Tóth Márton 2 frt. Szabó Hegymegi Judit I frt. Molnár Gábor 1 frt. Dr. Barsi József 2 frt. Dr. Szénássy Sándor 5 frt. Hajós Zsigmond 5 frt. Özv. Berger Józsefné 1 frt. Fülöp Péter 1 frt. Kecskeméti Vince 1 frt. Perényi Dienes 1 frt. Major Imre 2 frt. Molnár Lajos 3 frt. Pabár Imre 2 frt. Hrazdil Péter 1 frt 50 kr. Ürge Johanna 4 frt. Török János I frt. Szente Gyula 1 frt. Nagy Sándor 50 kr. , Ince Miklós 1 frt. Jüngling János 5 frt. Kovács János 5 frt. Kende Ferenc I frt. Orlay Antal 1 frt. Komáromi András 1 frt. Újlaki Soma 5 frt. Dr. Lisznyay Elemér 3 forint. Kövér András 50 kr. Hegymegi Szabó Judit 1 frt. Varga Gábor 1 frt. Pápay József 1 frt. Jurányi Vilmos 3 frt. Veszerle István 2 frt. Kovács Imre 3 frt. Khern Ferenc szelvénykönyv szerinti gyűjtése 161 frt 90 kr. Szőts Albert gyűjtése 20 forint. Khern Ferenc szelvénykönyv szerinti gyűjtése 197 frt 10 kr. Rév-Komáromból: Katz Gáspárné szül. Bott Klára 5 frt. Vízaknai ref. egyh. 70 kr S. D. 50 kr. Sylvester Domonkos ref. lelkész által. Er-Tarosai ref. egyház I frt. Nagy-Abonyból pótgyüjtő íven Kovács János honvéd százados által 11 frt. Rugonfalvai ev. ref. egyház Maksay Gyula ref. 1 által 1 frt. Bókai ref. egyh. Teleki József ref. leik. által 4 frt 50 krajcár. Szegedről : Dr. Hamary Béla honvéd főhadnagy-hadbíró 15 frt. Össze­sen: 513 frt 35 kr. A harmincharmadik közlésben kimu­tatott összeggel együtt: 13,313 frt 60V2 kr. (Folytatjuk.). Budapest, 1886. szept. 12.— Dr. Hamary Dániel, pénz­tárnok. Az orsz. prot. árvaházra: Turgonyi Lajos mezőtúri ref. leik. a confirmáltak részéről 8 frt 75 kr Szerk. Mm HIRCETESEK. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerületben az ungi egyházmegyéhez tartozó salamoni lelkészi állomásra pá­lyázat hirdettetik. Ezen állomás jövedelme szántóföld, pénzfizetés, szolgálmány és stólában 750 frtra van felvéve s így a III. osztályba tartozik. Pályázók kérvényeiket f. év október 15-ig nt. Szabó András esperes úrhoz adják be Csicserbe. Miskolc, 1886. szept. 11-én. ZE^Zin-in. Bertalan, püspök. DEI_.~5T.A_ S A tiszáninneni ev. ref. egyházkerületben az abauji egyházmegyéhez tartozó fúló-kércsi lelkészi állomásra pályázat hirdettetik. Ezen állomás földben, pénzfizetésben és stólában 400 frtra van felvéve s így a IV. osztályba tartozik. Pályázók felszerelt kérvényeiket f. évi október 15-ig nt. Fodor Pál esperes úrhoz adjak be Vilmányba. Miskolc, 1886. szept. 11-én. ZKIU-n Eertalan, püspök. A veszprémi ev. reform, egyházmegyében levő nemes- és nagy-pécselyi ev. reform, egyház lelkészi állomására, melynek javadalma 600—800 forint és így a dunántúli ev. református egyházkerületben negyedik osztályú. A kellően felszerelt pályázati kérvények folyó évi október io-ig, a veszprémi ev. reform, egyházmegye nagyt. esperesi hivatalához Szent-Gálra (Veszprémvár­megye) küldendők. Kelt Rév-Komáromban, 1886. szept. 11-én. IFsip C3-á"bor, püspök. Felelős szerkesztő: Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Farkas József. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: Dr. Ballagó. óx. DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom