Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-19 / 38. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 ját-ósággal is könnyen végzett a vizsgálat, ékesen és 1 jórendben találtatván s dicséretben részesülvén mindenek. Másnap, 12-ikén d. e. a szokott vasárnapi időben történt a harangozás. A püspök, számos kíséretével, a már zsúfoltságig teli templomba lépett s az Urasztala mellől, de a szokottól annyiban mégis eltérőleg végezte az istenitiszteletet, hogy míg másutt, beszéde előtt csak a skegyelem néktek és békesség® apostoli üdvözletét mondta, itt rendes vasárnap reggeli (prédikáció előtti) imával vezette be beszédét, mely közel egy óráig tartott s a tiszta búza és közte s vele együtt növekedő konkoly példaszavával a gyülekezetben uralkodó jó és rossz szo kásokat, annak erényeit és bűneit tárgyalta, s a szokott imával és áldással nyert befejezést. — Vasárnapi nagy ebéd (melyet, mint más helyeken is, felköszöntések s családias szívesség fűszereztek) fejezte be az egy napra terjedő büdösfai látogatást. A sz.-lőrinci járás főbíráját hivatalos teendői hazaszólítván pár napra, hogy püspök úr a polgári hatóság megtisztelő kísérete nélkül ne maradjon, Krasznai Mihály szolgabíró urat mutatta be helyetteséül, ki ettől fogva ugyanazzal a szíves gondossággal kisérte a püspöki látogatást további útjában. Aznap délutánra Katádfa következett, hova Büdösfáról nagyszámú kísérettel érkezett püspök úr. A lelkészlak kapujában az agg lelkész Kovácsi István által fogadtatott s pár percnyi pihenés után a minden zugában megtelt templomba ment. A jámbor s minden dicséretre érdemes munkás gyülekezet elérzékenyülve hallgatta s hallotta főpásztora méltányló s szeretete melegétől áthatott szavait. Látni lehetett az egyszerű emberek arcán azt az érzést, melyben a csudálkozás az örömmel olvadt össze a felett, hogy van, a ki az ő buzgó törekvésüket szavahihető emberek közlése folytán már a távolban tudomásul vette s eljött, hogy azt nekik oly érthető szavakkal megmondja. Könybe lábbadt szemmel s remegő ajakkal imádkoztak, hálát adván Istennek az örömért s az újúló erőért, melyet hítökben nem ingadozó lelkök ez alatt érzett. Ez az öröm kívül maradt az iskola küszöbén, mert abban semmi sem volt örvendetes. A presbyteriummal folytatott értekezlet sokszorosan igazolta a kis gyülekezet buzgóságát s erőfeszítéseit s a lelkészlak udvarán épülő félben levő szilárd épület alapjának megtekintése elég volt arra, hogy a lelkész és presbyterium közt keletkezett félreértés megszűnjék. Ez a nép talán soha sem fárad el súlyos kötelességei teljesítésében, csak idejében adják tudtára, hogy mihez kell magát tartani s azt ne vegye észre, hogy az ő becsületes észjárását ellenkezőnek tartják s érte büntetni akarják. Másnap hétfőn reggel tömegesen kisérték a jó katádfaiak, érdemes agg lelkészükkel együtt a Dancsházára távozó főpásztort. Itt az öröm az iskola falai közé menekült, hol Fazekas József tanító 92 tanítványát, minden tudnivalóban, a házi ipar tanítását sem véve ki — teljes sikerrel mutatta be. Ezt a renitens községet, mely közalapi tartozását megfoghatatlan módon mindeddig nem teljesítette, szokottnál erősebb hangon volt kénytelen püspök úr már az Isten házaban apostrophálni. Á kinek fiile volt a hallásra, hallhatta ; a dancsháziak azonban siketségre vették s presbyteriumuk sem tudott jobb és okosabb lenni. A törvény legszigorúbb végrahajtása tovább nem késhetik, ártatlankodó kézmosásokkal egy napig sem lehet az ügyet halasztani. Ám ne legyen senki hibás e nagy hiba körül, de az bizonyos, hogy kényeskedő narcissuskodás s hivatalos kötelesség teljesítésében való válogatás nem válik dicséretünkre. Püspök úr azonnal megtette a kellő lépéseket, hogy a szükségessé vált végrehajtás haladéktalanul megtörténjék. Hétfőn délután árnyékos erdőn át vezetett az út az Okorvize partján épült Okorágra. Fejér Ambrus, a buzgó fiatal lelkész, jó módú s jó akaratú hallgatói körében fogadta érkező püspökét, a lelkészlakon pedig kedves fiatal neje (a bogdásai lelkész leánya) két csinos hajadon nővérével fogadta a kedves vendégeket, mint gyermekek igaz örömmel atyjokat, kinek atyai szív felelt szeretettel. Ezt az érzést táplálja egymás iránt a gyülekezet és lelkésze is, ki pár évvel ezelőtt egyhangúlag választatott meg. Az egyház rendben van, minden tartozása teljesítve, villámsújtotta tornya felépítve, új iskola építésre már is szép alapja. Tágas templomában a gyülekezet apraja-nagyja még a csecsszopók jó része is — az anyák karján — együtt volt, midőn abban a főpásztor megjelent. Figyelmesen hallgató nép, mely leste, várta az áhitatos ének elhangzása után megcsendült főpásztori beszédet. Megértette s jó néven vette nemcsak azokat, melyek az ő buzgóságáról, áldozatkészségéről, jó családi életéről mondattak, hanem azt is, mivel az ormánysági fehér nép általános hibája, az arckendőzés ő bennök is megrovatott. Az iskola meglátogatása után, melyben a még alig megkezdődött tanítás nem pótolhatta a vakációi feledékenység okozta hézagokat, a presbyterium adott számot hűséges sáfárkodátáról. Nt. Kovács Antal esperes úr bemutatta Nagy József presbytert, elmondván, hogy ő volt az, a ki természetes észjárásának józan és találékony felfogásával helyes útra tudta téríteni annak idején, a közalap ellen Okorágon is nyilvánulni kezdett idegenkedést. Á megérdemlett püspöki elismerés boldoggá tette az egyszerű értelmes embert s hasonló hatással volt társaira is. Kedden reggel ment át püspök úr Monosokorra, Okorág filiájába, e rendkívül szorgalmas, de felette csekély számú gyülekezetbe, melynek előkönyörgője Szikszai Károly nagy megnyugvással s keresztyén türelemmel hordja maga és a kisded gyülekezet bajait. Kitartó küzdelmök jutalma, hogy immár felszentelve áll újon épült szép kis templomuk. A veres márványból készült Urasztala Baksay Sándor ajándéka, ki itt nyugvó atyja emlékezetére is emelte ez állandó díszes emléket, miről püspök úr is megindító érzéssel szólt a gyülekezetben. A sokasság a pusztában hallgathatta az Üdvözítőt oly áhítattal, mint e maroknyi nép az ő püspökét, itt az Okorvize partján, még le sem bontott régi imaháza mellett épített új hajlékában, pár száz ölnyire attól a helytől, hol az Árpádok korában a monasterium juxta fluvium Okor állott. 19 gyermek szomjúhozza a kis iskolában a tudománynak Okorvize módjára áradó s hirtelen apadó forrását. A jó Jsten adjon erőt a sok próbálgatáson átment lévitának s részesítse a jók támogatásában is az arra érdemes kicsiny sereget. Annyi hitet látva, mennyi e munkás, egyszerű népnek van, nem is lehet, azt megtagadni senkinek, a ki a Krisztust megtagadni nem akarja. Püspök úr bátorító, felemelő hatású szavai új erőt adtak a magát önszántából is megterhelt kis gyülekezetnek s a kerület és konvent mint eddig, úgy bizonyosan ezután is meg fogja hallani az ily állapotban segélyért kiáltó nép szavát. Délután az anyaegyháznak még a reggeli kiséretné^ is nagyobb számban megjelent tagjai a monosokoriakkal együtt követték püspök urat vissza Okorágon át Kakicsra, hol a falu végén felállított diadalívnél a körjegyző üdvözölte, a paplakon pedig Kiss József lelkész fogadta. A minden szívet egyszerre megnyert válasz után templomba gyűlt a szép, egészséges és oly szorgalmas mint buzgó nép, azoknak utóda, kiknek a török által elhordott