Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-19 / 38. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 semmi barátságot sem remélhettünk többé sem a pápától, sem O Méltóságától. Nem zavart meg tehát Bennünket e haláleset, miután a nevezett Herceg befolyásától rosznál egyebet úgysem várhattunk volna. Akarjuk, hogy ezen bizalmas vallomásunkat szórói-szóra közöld a főudvarnokkal (Chaumonttal), a ki előtt nem akarjuk érzelmeinket titkolgatni; de mások előtt tartózkodással nyilatkozzál róluk, és jelen levelünket küldd vissza tanácsosunknak, a tiszteletreméltó Luca Gian úrnak. Belriguardo, 1503. aug. 24. E levél hangja nagyon őszinte. Lehetséges ugyan, hogy ama nagy előnyök tekintetéből, melyek a Lucréziával kötött viszonyból államára hárultak, Ercole hálátlansággal vádolható, de tény, hogy ő e házasságot tisztán üzletnek tekintette és felfogása a Caesarral való viszonyról helyes volt. Lássuk most már, hogy egy másik hiies és a Borgiákkal bizalmas lábon álló fejedelem mit ír eme pápa halaláról. Mantua őrgrófja ezen esemény történtekor a francia hadseregben, Rómától alig néhány mértföldnyire az Isola-Earnesei főhadiszá'láson tartózkodott. Innen irja nejének: Isabellának 1503. szept. 22-iki kelettel a következőket : »Nagyméltóságú Úrnő, legszeretettebb Hitvesünk. Hogy Nagyméltóságod a pápa halaláról velünk egyidejűleg értesülve legyen, közöljük Önnel a következőket: megbetegedése után oly módon kezdett beszélni, hogy a ki nem értette gondolatait, azt hihette volna, hogy félrebeszél, bár teljes öntudatánál volt; ezek voltak szavai: »Megyek, így van jól, c-ak még egy kissé várj.« A kik titkát felfogták, oda magyarázták e szavait, hogy a conclaveban, Ince halála után szerződést kötött az ördöggel, és a pápaságot lelke árán vette meg tőle; a szerződés egyik pontja az volt, hogy tizenkét évig fog a szentszéken ülni és az négy napi hozzáadással pontosan be is tartatott. Vannak olyanok is, a kik biztosan állítják, hogy a mikor lelkét kilehelte, hét ördögöt láttak szobájában. Teste, halála után erjedésbe ment át és szája ugy tajtékzott, mint az üst a tűz felett, és ez igy tartott mindadig, mig a földbe nem tették. Oly rettenetes módon felpuffadt, hogy semmi emberi alak sem volt többé rajta; a test szélességét és hosszúságát sehogy sem lehe'ett egymástól megkülönböztetni. Kevés teketoriával szállították sírjába; halálos ágyából, lábára kötött kötéllel egy teherhordó hurcolta maga után, arra a helyre, hol eltemették, miután senki sem akart hozzányúlni. Oly szánandó temetést adtak neki, mely mellett Mantuaban a legszerencsétlenebb nőké is tisztességesnek tartható. Naponként a leggyalázatosabb epigrammokat olvashatjuk róla a falakon.« Burkard, Giustinian velencei nagy követ, Beltrando feriarai nagykövet és még mások számosan majdnem teljesen egybehangzó szavakat használnak tudósításaikban és az a mese, hogy Sándort az ördög vagy Babuino vitte el, még a Sanuto Marin Diariumában is olvasható. A magas műveltségű Gonzaga őrgróf épen olyan együgyűséggel tartotta e mesét igaznak, mint a minővel Róma köznépe. Faust és Don Jüan ördög-legendái, melyek most egyszerre a Sándor halálával összefüggésbe hozattak, — és még egy nyugtalan fekete kutyáról is volt szó, mely a szent Péteren köröskörül szaladgált — világosan kifejezik a kortársak Ítéletét, Borgia rettenetes lényéről, és határtalan szerencséjéről, mely életében érte. De VI. Sándor erkölcsi alakja annyira talányszerű, hogy még a psycholog éles tekintete előtt is titok marad. Vizsgálódásunk után arról győződünk meg, hogy bűneinek forrása nem a dicsszomj és az uralkodási vágy vala, melyek az uralkcdók legtöbb vétkeinek okozói: sőt még az embergyűlölet, a kegyetlenség és a gonoszságra való haj'am sem tekinthető annak; hanem az érzékiség és ennek legnemesebb megszellemisülése: a gyermekek iránti szeretet. A psychologia minden tapasztalata azt mondja, hogy ha érezte volna Sándor a vétek sú'yát, félelemtől és őrültségtől elzordult ember lett volna belőle, minő Tiberius vagy XI. Lajos volt. De e helyett úgy áll előttünk, még legéhesebb korában is, mint egy élvvágyó, mindig vígkedvű, kimeríthetetlen világfi. »Semmi miatt sem aggódik, minden nappal fiatalabb lesz;* irta róla a velencei nagykövet alig két évvel a pápa halála előtt Az ő lényét nem a szenvedély teszi megfoghatatlanná, melynek rabja volt, sem pedig tettei, melyeket elkövetett, mert előtte és utána számos hasonló és nagyobb bűnöket követtek el a fejedelmek; de azzá teszi az a körülmény, hogy mint pápa követte el mindezeket. Hogyan tudta összeegyeztetni VI. Sándor érzéki mámorát és könyörületet nem ismerő tetteit, ama lelkében mindennap megújuló öntudattal, hogy ő a vallás főpapja vagy Istennek földi helytartója legyen, minek magát valóban tartotta ? Olyan örvénye ez az emberi léleknek, melynek mélyére senki tekintete sem hatolhat le. Mivel csillapította le a lelkismeret szavát és gyötrődését és miképen leplezte ezt állandóan víg arcával ? Lehetett-e hite a lélek halhatatlanságában és Isten jelenvalóságában ? S ha nézzük azt az élénk gondatlanságot, melylyel tetteit végezte, bátran állíthatnék, hogy VI. Sándor meggyőződésből atheista és materialista volt. Mély philosophu^ra és a szerencsétlen lélekre nézve lehetséges oly álláspont, melyről az emberiség sürgését-forgását céltalan és nyomorult bábjátéknak látják. De senki inkább, mint egy pápa és egy császár nem ismételheti többször ezen ismeretes szavakat: vanitas, omnia vanitas, midőn saját múlékony létének tudatában végig tekint a bárgyú bohó világon, örömének és szenvedésének törékenységén, tévelygésein és félelmein, önzésein és önbálványozásain. De VI. Sándorban nyoma sincs az ilyen Faust-féle léleknek, a tépelődő világmegvetésnek, a titani scepsisnek ; mindezek helyét a hit véghetetlen naivitása foglalta el, a mindenféle vétekre hajló tehetség társaságában. Az a pápa, a ki Jézus anyjának képéhez a házasságtörő Farnese Júlia vonásait szolgáltatta, szentül hitte, hogy ezen menynyei szent különös oltalma alatt áll. VI. Sándor élete határozottan ellentéte a Krisztus mintaképének. Cáfolhatlan igazság ez, és semmi sem kell egyébb bebizonyítására, mint e pápa tetteinek egyszerű összehasonlítása az evangelium tanaival. Hasolítsuk csak össze amazokkal a tízparancsolatot: ne légy házasságtörő, — ne ölj, — ne tégy hamis tanúbizonyságot I A tény, hogy Borgia Rodrigo pápa volt, az egyház minden híve előtt a legszerencsétlenebb eseménynek tűnik fel, mely ellen keserűbben panaszkodhatnak, mint minden más ellenséges ellenmondás, vagy minden nyilvános elszakadás ellen. E tény magának ez egyháznak tiszteletre méltóságát sohasem ronthatja le, mert az hosszú időn át az emberi lélek legmagasztossabb productuma, melyek a pápaság eszméjéhez fűződtek.* Lucrézia fülébe nehezen jutottak el az átokhangok, melyek atyja ellen Olaszországot betöltötték, de sejtette, hogy hangzanak ilyenek. Rettenetes lehetett felindulása. Rómában lefolyt múltja még egyszer felelevenedett emlékezetében és teherként nyomta lelkét. Elsőben atyja okozta szerencsétlenségét, de azután ő alapította meg szerencséjét is. Gyermeki kegyelet és vallásos irtózat ve-