Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-19 / 38. szám

1185" 1196 a világiak; ezért hányják szemünkre saját életmódunkat, ha a másokét feddeni akarjuk. Maga Krisztus helytartója is ugyanazon megvetésbe részesül, mivel ezt tűrni látszik. Te, szeretett fiam, Valencia püspökségének élén állasz, az elsőnek Spanyolországban; Te az egyház kancellárja is vagy, és mi viseletedet még inkább feddésre méltóvá teszi, Te a pápával a bibornokok, a szent szék tanácsosai között ülsz. Saját Ítéletedre bízzuk, vájjon Méltóságodhoz illő-e, lányoknak hízelegni, gyümölcsöt és bort küldeni azoknak, kiket szeretsz, és naphosszat nem gondolni másra, mint mindenféle kéjelgésre. Becsmérelnek minket Miattad, becsmérlik a Te boldogult nagybátyadnak, Kalixtnak emlékezetét, ki, mint sokan Ítélnek, helytelenül járt el, Reád annyi tisztességet halmozván. Ha Te Magadat életkoroddal mented, nem vagy , többé oly fiatal, hogy be ne láthassad, Méltóságod minő kötelességekkel jár. Egy bibornoknak feddhetlennek kell lennie, és az erkölcsi élet példájának mindenek szemei előtt. És van-e ezután okunk haragra, ha világi fejedelmek minket kevéssé tiszteletteljes címekkel illetnek, ha jószágaink birtokát vitatják és bennünket parancsaik előtt meghajolni kényszerítenek? Valóban, önmagunk ütjük ezen sebeket, és önmagunk támasztjuk ezen bajokat, midőn cselekedeteinkkel az egyház tekintélyét naponkint csökkentjük. Bűnhödésünk ezért itt a földön a szégyen, és a más világon a megillető gyötrelem. Korlátozzad ennélfogva okosságoddal ezen hiúságokat, és tartsad szem előtt Méltóságodat és ne akarjad, hogy Téged asszonyok és ifjak között udvarlónak nevezhessenek. Mert ha ilyféle ismétlődnék, ugy Mi kényszerítve volnánk megmutatni, hogy ez Akaratunk nélkül és Fájdalmunkra történt, és a Mi feddésünket nem viselhetnéd el pirulás nélkül. Mi Téged állandóan szerettünk, és Pártfogásunkra méltónak tartottunk, mint olyan férfiút, ki komolyságot és szerénységet árult el. Cselekedjél azért úgy, hogy ezen Véleményünkhöz ragasztkodhassunk, és ezt semmi nem mozdíthatja inkább elő, mint ha higgadt életet folytatsz. Éveid, melyek még jobbulást Ígérnek, megengedik Nekünk, hogy atyailag intsünk Téged. Petriolo, 1460. junius II.« »Történt, hogy VI. Sándor pápa elutazása előtt leányát tette a Vatikánban helytartójává. Maga Burkard mondja: 2Mielőtt O szentsége, Urunk a várost elhagyta volna, a palotát és a folyó ügyek vezetését Donna Borgia Lucréziának, leányának adta át, és teljhatalommal ruházta fel, hogy érkező leveleit felbontsa, egyszersmind utasította, hogy fontosabb esetekben a lissaboni bibornok úrtól kérjen tanácsot. »Nos, azt mondják, hogy egy ügyben, — minő ügy lehetett, magam sem tudom, — Lucrézia a nevezett bibornokhoz fordult és elébe terjesztette a pápa megbízását és a kérdéses esetet. Az illető erre így felelt: »valahányszor a pápa előterjesztést tesz a consistoriumban, azt az alkancellár, vagy helyette valamelyik bibornok, a szavazók véleményével le szokta irni; szükséges nek látja most is, hogy valaki a tényálladékot leírja. Lucrézia elébe került és azt mondá, hogy ő tud irni. Hát a tolla hol van? — kérdé a bibornok ; Lucrézia elértette a célzást és nevetett. Igy lett illendő vége tanácskozásuknak.*) Képzeljünk magunk elébe egy ilyen vaticani jelene*) A szójátékot lehetetlen lefordítani, sőt ha lehetne is, nem volna kedvünk papirra tenni. Egyszerűen utaljuk az olvasót Burkard kifejezésének : a »Feder«-nek különböző jelentéseire. Fordító. tet: egy viruló ifjú nő, a pápa tulajdon leánya, elnököl a bibornokok Consistoriumában 1 Maga ez az egy jelenet is mutatja ama határtalan romlottságot, melybe a római egyház sülyedt; többet mond egy maga, mint ezer és ezer egykorú satyra és tudósítás mondhatna. Megengedjük, sőt szeretjük hinni, hogy azok az ügyek, melyeknek elvégzését a pápa leányára bízta, világi ügyek és nem egyháziak voltak, de mégis példátlanul álló ez a vakmerő eljárás. Különben ennek a kitüntetésnek, a kedvezés eme legmagasabb nyilatkozatának, melyet az atya leányának adhatott, meg volt a maga határozott indoka. Ugyanis, épen a napokban éltesült Sándor, hogy Este Alfonso a Lucréziával kötendő házasságba beleegyezett ; e feletti örömében tette őt meg vaticani helytartójának. Ezen a módon fejezte ki elismerését iránta, mint politikai személy, mint Ferrara leendő hercegnője iránt. És ebben Ercole és több más fejedelem példáját utánozta, a kik távollétük alatt az államügyek vezetésével nejüket szokták megbízni. VI. Sándor pápa és fia Caezar egy ugyanazon napon megbetegedtek. A pápa augusztus 18-án meghalt. Mondják, hogy mind kettőjüket megmérgezték; de ez az állítás még ma is eldöntetlen, mivel ugyanannyi számú és érvényű bizonyíték szól mellette, mint ellene. Atyjának halála Lucréziára nézve, eltekintve személyes érzelmeitől, olyan esemény volt, mely helyzetét Ferrarában megingathatta. Mert Sándor hatalma szilárd támpont volt rá nézve, és úgy ipának, mint férjének tartós vonzalmáról biztosíthatta. Alfonso most már ugyancsak visszaemlékezhetett arra, a mit egykor XII. Lajos mondott neki: VI. Sándor halála után azt sem fogja tudni, ki az a nő, a kit hitestársul maga mellé választott. Ugyanezen király egy ízben megkérdezte udvarának ferrarai követét, hogy tudja-e minő hatást tett a pápa halála Madonna Lucréziára. A hivatalnok nemmel felelt, mire Lajos azt mondta: Tudom hogy ezzel a házassággal sohasem lesztek megelégedve; Madonna Lucrézia nem is törvényes neje Don Alfonsonak.* *) Ugyancsak megdöbbent volna Lucrézia, ha elolvashatta volna azon levelet, melyet ipa, az akkor Francziaországhoz tartozó Milanóba, követéhez: Seregni Gíangiorgiohoz irt, a melyben Sándor halála felett érzelmének kifejezést adott. »Giangiorgio, felvilágosításul arra, a mit többen tudakolnak tőled, hogy t. i. a pápa halála minő bánatot szerzett nekünk, tudatjuk veled, hogy az semmiféle módon sem volt Előttünk kellemetlen. Sőt inkább Úr Istenünk dicsőségére és a keresztyénség egyetemes java érdekében már előbb óhajtottuk, hogy Isten jósága és gondviselése mentse meg egyházát az ilyen nagy botránytól és adjon neki egy jó és példányszerű főpásztort. A mi különösebben illet Bennünket, úgy e tekintetben sem kívánhattunk mást, mert előttünk Istennek dicsősége és a közjó a mérvadó. De ezenkívül kimondjuk előtted, hogy még nem volt pápa, a kitől kevesebb kedvezésben részesültünk volna, mint ő, még a kötött rokonság után is. Csak vesződség után nyertünk meg tőle, a mire kötelezve volt. Általában sem a nagy, sem a csekély dolgokban nem volt előzékeny Hozzánk. Úgy hisszük, hogy ennek jó részben Romagna hercege volt az oka, a ki, miután nem bánhatott úgy velünk, mint a hogy szerette volna, idegennek tekintett Bennünket; soha sem volt nyiltszivű Hozzánk, sohasem közölte Velünk terveit, bár mi tettük ezt vele szemben. És most az utóbbi időben, midőn ő Spanyolország felé hajlott, míg mi jó franciák maradtunk, *)Cavaliere Bartolomeo sürgönye Ercolehoz. Macon, 1503. szept. 8.