Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-01-03 / 1. szám
5 Honerttől nyert bizonyítvány szavai szerint; ^ritka tehetsége s feddhetlen jelleme által általános elismerést aratott/ Hazájába visszatérve, egyházi hivatalt vállalt el, legutóbb Magyar Igenben a hol 1769 ben bekövetkezett haláláig ott is maradt. Nyilvános működése azon időszakra esik, a mikor a protestantismus elnyomatása Magyarországon már-már célját teljesen elérni látszott. A dicső nép szelleme régóta a jogtalan elnyomatás s a tudományos fejlődés eszközeinek teljes elrabolása feletti fájdalmait szenvedé. Kolonics érsek szavai: >: > Faciam Hungáriám mendicam, catholicam et denique servam* oly jövőre engedének következtetni, mely, ha a véletlen közbe nem jön, már aligség alig volt elkerülhető; a mi egy Magyarországgal szomszédos s vele egy jogar alatt levő országban, Csehországban be is következett, hol a nemzet alkotmányos életével együtt, a protestantismus is gyökerestől kiirtatott, elannyira, hogy mai napig sem birt halottaiból feltámadni s csupán egynehány tengődő protestáns hitközség által van képviselve. Ily viszonyok között tűzte Bod Péter élte feladatául a nemzeti tudományosságot és vallást a fenyegető veszedelemtől megmenteni. Ez irányban tett működését, gróf Mikó Imre, 1862-ben megjelent: jBod Péter élete és munkái* című monographiájában irta meg, melyben a legmélyebb tisztelet s elismerés hangján nyilatkozik azon férfiúról, ki ^mint árva csaknem nyomorban növekedett fel, de már jókor fényessé tették szegénysége homályát feje és szive nemes tulajdonai* ; ki a hazája nagyjaitól vett anyagi segélyt erkölcsi kamatokban hazája fiainak fizette vissza.* Mindenekelőtt azon fáradozott, hogy közel s távolból összehordja azon anyagokat, melyek segélyével aztán a magyarországi reformált egyháztörténetét a feledékenységtől megmenthette. S jóllehet csak későbben lépett fel mint iró, mindazáltal munkálkodása 24 éve alatt 1744— 1768-ig 56 művet hozott létre, melyek közül csupán 20 jelent meg ez ideig nyomtatásban. Fő művét, melyben évek hosszú során át lankadatlan kitartással folytatott tudományos búvárlatainak eredménye van összegezve, a fentirt $História Hungarorum Ecclesiastica* képezi. Ennek megírása végett fáradhatlan szorgalommal kutatta át a hazai s külföldi könyv- és irrattárakat. E művéről mondja gróf Mikó, hogy : y itt egy eddig csaknem parlag mezőt egészen művelés alá vesz. Kutató szelleme a magyar egyház történelem határit szélében hosszában bejárja s mindenütt erős nyomait hagyja munkásságának, korszakokra dérit világot, kérdéseket hoz tisztába, tényeket állapit meg, elitélt emberek s kárhoztatott elvek és idők felől hoz napfényre megigazító adatokat s igazságokat, szóval mindenütt alapot vet, vagy bevégzett épületet hagy maga után s ekkép ... valamennyi kortársát meghaladván, történetírói képessége s készültsége egész nagyságában mutatja ki magát.* Ezen elismerő szavak irója a nagy műnek csupán egy pár másolatát s egyes részeit ismerte s valószinű, sőt bizonyos, hogy a négy könyv közöl az utolsó ő általa tartatott fenn napjainkra. Bod Péter maga egyháztörténetét nem tudta kiadni s az eredeti kézirat, midőn gróf Mikó monographiáját irá, már rég nem volt Magyarországban. Nem is tudták, hogy mi történt a három első könyv eredeti kéziratával, mely hiány, az ujabb időben annál érezhetőbb volt, mivel azon történeti adatokat, melyek alapján Bod dolgozott, ma már aligha sikerülne összehordani. Az ő kora óta senki sem is volt képes a magyar s erdélyországi reformált egyház történetét kellő tudományos alapokon megírni. Az eredeti kézirat azonban nem veszett el. Megőriztetett a leideni egyetem könyvtárában, s igy Leiden, mint csaknem 150 évvel ezelőtt a mű iróját előkészité munkájához s tudományos fegyverekkel bocsátá vissza hazájába: ugy reméli most is, hogy az iró korszakalkotó művét is visszaadhatja Magyarországnak. Körülbelől 1756 ban Ajtaji Mihály nagyenyedi főiskolai tanár az 1114 lapból álló folians alakú kéziratot, Jan van den Honért leideni egyetemi tanárhoz küldé át azon sürgető kérelemmel, hogy kísértse meg kiadását. Azonban a nyomatási költségek tetemes volta megakadályozá kérelmének teljesítését. Két évvel később, midőn Honért meghalt, Ajtaji a munkát Gerdes Dániel grönningai egyetemi tanárhoz küldé kiadatás végett, de az imént említett nehézségek ekkor is lehetetlenné tették a kiadást. Mindazáltal néhány részét, két fejezetet, nyilvánosság elé bocsátott a ^Scrinium Antiquarium VII. kötetének 133 —174 s 346—374-ig terjedő lapjain. Gerdes halála után 1765-ben a kézirat Leidenbe került vissza a Hollebeck Ewald kezeihez, ki azt 1768-ig tartogatá s ekkor áthozatott az egyetemi könyvtárba, hol ma mint Codex No. 10 B, be is van már jegyezve a kéziratok névjegyzékébe. Valószinüleg a kézírat könyvtárba való letétele után láttatott el az utolsó lap ezen megjegyzéssel: ^Hujus Codicis pars altéra, jam a tribus et quod excurrit annis Viennae Austria apud Spectabilem Dnum Samuelem Tűri Reformatorum Transylv. Eccear. ibidem Agentem Ordinarium Aulicum delitescens per aliquein patriae nostrae filium Lariumque suor. amantem huc transportari huicque parti sociari cupit 1768. 14. Aug. L. Bat.* A nyomatott katalógusban e fel-