Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-24 / 4. szám

99 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 90 épitmények, melyeknek sövényfonadékai között be-besüvöltött a szél, bevert a hó, de mégis volt valami, a hová bevezethettük özvegyeinket és árváinkat. Áztak, fáztak, dideregtek és éheztek ugyan, de jobb hiányában ez is jó volt. Ezeket tatarozgattuk, fonadékainak nyílásait becsapkodtuk, bevakoltuk, tetejöket kijavitgattuk, hogy a kiket bevezetünk kevesebbet szenvedjenek. Egyes helyeken igaz, alig állott már egy-két karó a régi elpusztult kunyhóból, mely karók csak a helyet mutatták, a hol egykor a kunyhó állott, vagy a hol építeni akarták, de csak egy-kettő verte le karóját. Abba maradt, nem kerekedett ki az egész kunyhó. De ez az egy-két karó is elég volt intő felkiáltó jelül az utókornak, hogy folytassa s kerekítse ki az egész kunyhót Nagy fáradsággal nagy küzdelemmel sikerült olyakat épitenünk, melyek több oltalmat adnak az elhagyottaknak, jobb kenyeret a szűkölködőknek. Hagyjátok meg ezeket! Ne bontsátok meg a régi határt! Ne bántsátok az ősi kúrián emelt kunyhókat! Nemesi fundusok ezek, a melyekből apáinknak kegyelete szól hozzánk, buzdítva a tovább építésre. Valóban, nem látom azt a fontos okot, mely a meglevő gyámintézeteknek a tervbe vett országos gyámintézetbe olvasztásit szükségessé tenné. Miért kellene eltörölni a földszínéről azon intézményeket, a melyeket az egyes családok : az egyházmegyék, nagy küzdelemmel, nagy áldozatokkal megalkottak, hogy menedéket tudjanak adni gyámol nélkül maradt tagjaiknak ? ha csak a jus fortioris, vagy azon elvnél fogva nem, hogy a speciális érdek tartozik magát feláldozni az átalánosabb érdeknek, hogy a nagyobb halnak joga van benyelni a kisebbet, ha megfoghatja. Ez a tervezet eszembe juttatja a prot. egyház egyik jóakarójának azon, — jóindulatu bár, —- de bizarr eszméjét, hogy saját fundusán emeltet egy nagy épületet, a melybe a lelkészek özvegyeit és árváit elhelyezi, s ellátásukról gondoskodik. A tervezet is akar emelni egy nagy kaszárnyát, hogy bele telepítse az egyes családok kunyhóinak lakóit, kivegye kezeikből a fehérkenyeret, hogy uj lakóhelyükön adhassunk nekik profontot. Nem akarom én ignorálni a nemes célt, mely a szabályok tervezőjét vezérelte, amely abban áll: hogy az országos reformált egyház lelkészeinek és tanárainak özvegyei közül egy se maradjon segély és kenyér nélkül, de vallja be maga a tervező is, hogy a segélyezésnek a legkönnyebb módját választotta, amidőn elakarja venni azokét, akiknek van, hogy adhasson azoknak akiknek nincs. Ugy tekintem a közlött szabályokat, mint pusztán tervezetet, a melyet elfogadni, vagy elvetni szabadságunkban áll. Mert ama testületet,. melynek neve alatt e szabály-tervezet közrebocsáttatott, megsérteném azon föltevéssel, hogy szabályrendeleteket akarna octroyolni egy olyan testületre, a melyről tudja, hogy egyházi autonomikus jogaira is felettébb érzékeny levén, még kevésbbé fogja eltűrni, hogy magánjogi természetű ügyei fölött kormányszéki rendeletekkel intézkedjenek. El kell azonban ismernünk, hogy a tervező mégis annyi kíméletet tanúsít, amennyit az orvosok szoktak, midőn a keserű lapdacsot édes porral hintik be. Hangsúlyozza, hogy a most élőket nem fosztja meg gyámintézeteik jótéteményétől, csak utódaikat, gyermekeiket. Vájjon méltányos-e ez még, akkor is, ha a most élők meghagyatnak jogaikban ? Némely egyházmegyében nemcsak a lelkészek, de maguk a gyülekezetek is nagy áldozatokkal járultak egyházmegyéjük gyámintézeti tőkéjéhez, hogy kebelbeli lelkészeiknek özvegyeit és árváit a gyámintézet mindinkább emelkedő öszszeggel segélyezhesse. Ezeknek hire, tudta, beleegyezése nélkül alapitványaikat sem most, sem a jövendőben tőlük elvenni nem lehet, nem szabad. Ennélfogva mindenekelőtt megkérdezendő az egyes egyházmegyék lelkészi kara, s a mely egyházmegyében a gyülekezetek is hozzájárultak bárminemű cím alatt, az alaptőke gyarapításához, — megkérdezendők az egyes gyülekezetek is, hajlandók-e a traktus gyámintézeti alapítványát a tervezett országos gyámintézetnek kiszolgáltatni. Addig hagyjuk békében, hadd álljanak fenn ezen első kunyhók. A másik kunyhó, melynek épitése tervben van : az ^Országos ref. lelkészi és tanári nyug. dijintézet.* Erről kevés mondani valóm van, mivel ebben nem annyira mi lelkészek, mint inkább a tanárok vannak érdekelve, s amennyiben lehet benne valami sértő, látszólag nem a lelkészeknek, hanem a tanároknak érdekeit sérti. Mindenekelőtt be kell vallanom hogy gyenge tehetségem, sehogy sem tudja megtalálni azt az érdekkapcsot, mely a két testületet tudniillik a tanári és lelkészi testületet, ez intézet megalapításánál szükségkép összeköti. S ha csakugyan van a kettő között érdekközösség, hajlandó lenne-e vájjon a tanártestület a maga tekintélyes vagyonát beledobni egy Nirvanába, a semmibe, azon reményben, hogy egykor még lehet ott is valami. Ki biztositja arról, hogy onnan többet fog nyerni, mint saját nyugdijintézetétől, még akkor is, a mikor majd a tenger sok lelkész mind igényt fog tartani az osztalékra. Tudjuk, hogy az államnál, s talán a református tanári nyugdíjintézeteknél is, a nyugdíj meny*isége a szolgálati évekhez van kötve. Ha meg-