Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-24 / 4. szám

Huszonkilencedik évfolyam. 4 sz. Budapest, 1886. január 24. PROTESTÁNS ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL: IX. ker. Kiniisy-ufca 29. sz. I. em, Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivata'nál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij ktilön 30 kr. §jágF Teljes számii péld.át:nL37-o:k::k:a,lim-inn-dig' szolg'áll^.a^t'u.n.ls:.-^® Építsünk három kunyhót. Hideg télben, hózivataros napokban, mikor az utas nem tudja elérheti-e célját, vagy fennakad, útját állja valamely torkolatot megtöltött hófuvatag, ha rá esteledik, s félelemtől izgatott szivvel, útat vesztve tévelyeg s keresgél valami szárnyékot, valami menedékhelyet : mily nagy isten áldása, ha a téli fagyos éjszaka gondolat-rémei között, véletlenül egy kis nádkunyhóra akad, mely nem ád ugyan kényelmet, de megmenti életét. Ilyen kis kunyhókat, kezdettünk mi is építgetni elszórtan a különböző vidékeken, hogy a mi szegény útvesztett vándorainknak, özvegyeinknek és árváinknak, midőn majd kizáratva régi otthonukból, elhagyatva tévelyegnek a barátságtalan, a kietlen pusztaságokon, legyen hová menekülniük, a hol legalább életöket megmenthetik. Mi sorsuk volt addig, a míg ennyi menedék sem volt számukra? Szinte borzadok fölemelni a mult idők fátyolát. Hány élet elzüllött! hány lehetett a ki a koldus szegénység rongyaival fedve nem merte bevallani, hogy egykor oly tisztelet környezte őt is, mint most azt a tiszteletes asszonyt, a ki pirulna őt magával egyenrangúnak ismerni el! Mily sok szellemi erő csenevészhetett el a támasz nélkül maradt árvákban, kik nem léphetvén a pályára, melyre hivatásuk utalta, eltörpültek a kényszermunka rabigája alatt, melyet a mindennapi kenyérért elégületlen lélekkel, keserűséggel telt szivvel hordozniok kellett, — vagy nem birván megbarátkozni a hivatás ellenes életpályával, türelmetlenül lerázták magukról a terhet, cél nélkül tévelyegtek alább-alább szállva, mígnem a társadalom söpredékéhez sülyedve, a szeméttel együtt takaríttattak el! Hány nemes szívű anya, sok árváit takargatva a mérhetlen mélységű anyai szeretetnek paizsával, harcolt nagy csatákban az élet nyomorainak egész hadserege ellen, semmi egyéb fegyvere nem levén egy varrótűnél, melyet az anyai szeretet tartott fáradhatatlan mozgásban, nappal éhezve, éjjel virasztva dolgozott, s ha olykor virasztó munkái közben keze kimerülten ölébe hanyatlott, s megjelentek lelkében az éjszaka rémei: a sötét gondolatok, helyzete, jövője, szükségei, insége felől, mindenekfelett pedig az ijesztő kérdés : elbirom-e ezt a munkát a mig gyermekeim felnőnek? Aggódó szive oda vonzotta azokhoz, fölkelt, egyenként megnézegette ágyaikban, a kikért emberfeletti erővel dolgozik. Alusznak mindnyájan csendesen, mind épek, egészségesek mind szeretnek Engem. E gondolattal az anyai boldogság mosolya elűzte homlokáról a csüggetegség sötét felhőit. Dolgozom érettetek kedves gyermekeim, a mig Isten erőt ád és életemnek kedvez. — Ezt pedig mind látta és hallotta oda fenn az, a ki az özvegyek és árvák felett őrködik. Es az anya felvillanyozva, uj erővel fogott a munkához. Gyenge fegyverével nagyobb diadalokat aratott, mint a legnagyobb hősök, világhírű fegyvereikkel. — De nem mindenkinek van ilyen ereje! Hány megrenditő élettörténetet tudnának elbeszélni a kórházak szegény osztályának falai, melyek az egykor elégedett, és boldog, de a kora elhagyatottság nyomora által hamar megtört szívek sóhajait panaszszavait hallották, azon keblek panaszát, melyek egykor puha párnákon nyugodtak, s utolsó leheletöket a kórház szalmaágyán adták ki. Nem költött dolgok, hanem tények ezek lényegökben. De ne bántsuk tovább, takarjuk le a szemfedőt, hadd boritsa ezt a multat sötét éjszaka. Hasadni kezd már a hajnal, mely az özvegyeknek és árváknak hirdeti az örömhírt, hogy az istennek jóltevő, áldott napja az ő fejők felett is fölkél. Építsünk számunkra három gunyhót. En nem akarok belőle elengedni egyet sem. Imitt-amott találunk mi még apáinkról ránk maradt kunyhókat. Igaz, hogy szegényes rozzant 7