Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-07-25 / 30. szám

945 928 KÖNYVISMERTETÉS. Az eszme evangéliuma székfoglaló beszéd, tartotta dr. Masznyik Endre a pozsonyi ág. ev. theol. akad. tanára és Az általános vallástörténet jogosultsága a theol. intézeten című Schnel/er István által tartott ugyancsak tanári székfoglaló beszéd. E művek megjelenéséről lapunk egyik mult számában már megemlékeztünk. Akkor csak a megjelenés tényét constatáltuk: most néhány szóval kívánjuk a két, valóban érdekes és tarta'mas értekezésre felhívni tisztelt olvasóink becses figyelmét. És hogy másodszor is emlékezünk e művecskékről, arra, azon az első okon kívül, hogy irodalmi kötelességünk minden, a theologia körében megjelenő művet nemcsak tudomásul venni, de azok benső értéke felől olvasóinkat tájékoztatni is: még az is vezetett, hogy a két fiatal szerzőnek legyen alkalmunk elismerésünket a nyilvánosság előtt is kifejezni. Theologiai tudományos irodalmunk annyira szegény, annak munkásai annyira kevesek, hogy csak örömmel üdvözölhetünk minden olyan törekvést, mely e téren nyilvánul. És ha egyébb tudományokra nézve áll az, hogy azok csak úgy lesznek valamely népnek közkincsévé, ha az illető nép egyéniségéhez alkalmazottan adatnak elő: még inkább áll ez a theológiára nézve. Igaz ugyan, hogy bizonyos objectiv igazságok egyaránt igazságok a németre, az angolra, franciára és a magyarra nézve; de ki vonhatja kétségbe azt, hogy ez igazságok mindenik nép individualitásának megfelelőleg mindeniknek máskép, más formában közlendők ? S a mig mindenik más nép megteremtette az idők folyamán a maga jellemének leginkább megfelelő theol. tudományt: addig mi e téren is, mint sok más téren, mindég csak külföldieskedünk, importált eszmékkel táplálkozunk s azért nem tudunk közönségünk köztudatához hozzáférni, nem tudjuk tudományunkat népszerűvé s a lelkekre alakító befolyásúvá tenni. Készséggel elismerem ugyan, hogy épen a theol. tudományok terén való ez önállótlanságunk s népszerűtlenségünk tulajdonképeni oka épen fajunk úgy látszik praedestinált faji sajátságában rejlik, mert a vallások történetének tanúsága szerint épen az a népcsalád, melyhez mi is tartozunk soha egyetlen önálló vallásalakot nem produkált, (kivéve a chinai pusztán morál vallast) mindég csak másokat fogadott el, minden nagyobb rázkódás nélkül, közönyös volt a vallási kérdések iránt s specialiter, a mi magyar népünk rendesen politikát csinált abból is és azt hiszem ma is még elegen volnának, kiknek vallásos meggyőződése abban határozódnék, hogy »elég hatalmas és gazdag a magyarok fejedelme, hogy mindkét Is'ennek áldozzék«, a mint határozódott ebben Géza fejedelmünké. Úgy látszik, mintha fajunk egyéniségéből hiányzanék u. n. »vallásos-ösztön«. És az is igaz, hogy új tehetékeket semmi féle eszközökkel teremteni képesek nem vagyunk s hogy csak a meglevőket nevelhetjük negatív és positiv uton; de azért vájjon alkalmazkodván népünk kedély- és gondolkozás világához lassanként nem tudnánk-e belopni ezt a vallás-tudományok iránt való érdeklődést szívébe s nem tudnánk-e, ha kerülő utakon is lelkéhez közelebb jutni és majd idővel arra irányítólag is befolyást gyakorolni ? Nos ugyanezt érezte dr. Masznyilc Endre, midőn jeles értekezésének végén amaz óhaját fejezi ki, hogy vajha ő is hozzá járulhasson »a tudományban magyar nemzeti theologiánk ügyének előmozdításához*. »M^ert« — úgymond — »eljött az idő és most vagyon, a mikor ennek a darab földnek is meg kell mozdulnia lábunk alatt s meg kell hoznia termését a hit és tudomány amaz oltárára, melyen más nemzetek annyi jelesei szent hévvel áldoznak«. »Az emberi erő a nemzeti erő csarornáján át válik élethatóvá«. A mi már most a két értekezést közelebbről illeti Schneller István a maga székfoglalójában egy meg nem nevezett ellenféllel (kit, úgy látszik a régi orthodoxok közül támasztott fel képzelete) polemizálva igyekszik bebizonyítani, hogy az általános vallástörténet tanítása határozottan jogosult a theologiai intézetekben, sőt az egyenesen központi tárgy is. Míg ez utóbbit, hogy az egyetemes vallástörténet épen központi tárgy volna bátor vagyok kétségbevonni, addig azt hiszem e tárgy tanításának jogosultságát sem hallgatói, sem az »évkönyv« olvasói közül senki soha kétségbe nem vonta, különösen a mint valaki megtudja, hogy a »vallástörténete azon tudomány, mely a vallást a maga fejlődésében kivánja megérteni, tudatra emelni ?« E meghatározást jó tudni, mert különben nem értjük meg az értekezés címét sem. (Nem lehetett volna »vallástörténet« helyett valami más, habár körülirt elnevezést is adni e studiumnak?) E tárgy tanításának jogosultságát bizonyítva polemizál azoknak, kik e tárgyat a theol. intézetekből kiküszöbölendőknek tartják, eme két főtétele ellen : »i-ször mintha a vallás egyetemessége, a vallások egybehasonlító kezelése, a keresztyénségnek kijelentési s absolut jellemét tagadná ; 2-szor mintha a vallás terén az egyéniség jogosultságának föltétlen követelménye az egyest a subjectivismusnak meredélyére állítaná, a kételyek tömkelegébe sodorná s elsülyesztené a skepticismus kétségbeejtő s megbénító állapotába ; az egyházat pedig megállapított tanaival és intézményeivel létében veszélyeztetnéd E tételeket cáfolja éles logikával, széleskörű ismerettel, néhol a szónoki magaslatig felemelkedő erővel és tárgya iránt való szeretettel, érdeklődéssel. Csak néhol az irályban nem tud sehogy sem kibontakozni a német tudósoktól tanult végnélküli való birtokviszonyok tömkelegéből s szörnyű nehézkessé válik e miatt (2. 3. 39. stb. lapok). Különben valóban tisztult, modern theologiai álláspontja, a mely mégis teljes kegyelettel scügg egyházán : igen rokonszenvessé, vonzóvá és e tekintetben kifejezett gondolatai igen értékessé teszik művét. Dr. Masznyik Endre értekezése az »eszme* evangéliumának vagyis a János-féle evangéliumnak jellemével, hátterével, alapeszméjével s a prológussal foglalkozik. Ez evangéliumot az üdvtörténet philosophiájának nevezi s azt mondja róla, hogy ez a világtörténet kulcsa. »A világtörténetet majd akkor írják meg igazán, ha ezt az evangéliumot megértik, addig — tapogatódzunk a sötétben. Mert az universalis életet csak universalis magaslatról lehet bepillantani: János evangéliuma pedig az eget ostromló jéghegyek ormán áll s onnan tekint alá ; a részletek magukban véve nem érdeklik, ő a töredékekben is az egészet keresi, látja, szemlélteti s ez Egész neki csak az Eszme.« Ismerteti azután classikus tömörségben s igen találólag a IV. ev. eszméit megelőzött theologiai és philosophiai mozgalmakat : a petrinismust, paulinismust és a philonismust, mintegy gyúpontba gyűjtvén össze a mindenik irányzatot legjellemzőbb vonásokat. És míg a petrinismus azt mondotta »Jézus a Krisztus, mert őt a nemzeti történeti eszme s ő a nemzeti történeti eszmét igazolta* s a paulinisták azt állították, hogy »Jézus a Krisztus, mert őt a nemzeti theologiai eszme s ő a nemzeti theologiai eszmét igazolta* : addig a fejlődés culminatiójaképen szerző a IV. ev. alapeszméjét ama gondolatban látja kifejezve, hogy »Jézus a Krisztus, mert őt a nemzeti bölcsészeti, vagyis a világeszme — lóyog — s ő a nemzeti bölcsészeti, vagyis a világeszmét igazolta.* Végül igen